Néhány hete a Magyar Idők is beszámolt Franco Albrecht kettős életéről: a Bundeswehr főhadnagya 2015 decemberében gondolt egyet, és csak úgy, ukmukfukk, szíriai menekültnek regisztráltatta magát a Német Migrációs és Menekültügyi Hivatalnál, ami 2017 kora tavaszáig az égvilágon senkinek nem tűnt fel. Ekkor az osztrák rendőrség kezdeményezésére és közreműködésével kiderítették, hogy a kétéltű ember több társával, köztük egy osztrák tartalékossal együtt merényletet tervezett vezető német politikusok, így többek között Joachim Gauck korábbi államelnök és Heiko Maas igazságügy-miniszter ellen.
A gyanúsított tisztet letartóztatták, Ursula von der Leyen hadügyminiszter asszony, Angela Merkel közvetlen bizalmasa pedig maga vette kezébe a gyeplőt és mindenre kiterjedő vizsgálatot rendelt el, amely persze jó német szokás szerint a zűrzavaros menekültpolitika felett szemet hunyva a szélsőjobboldali, neonáci veszélyt vette célba és azt domborította ki. Ennek szellemében a katonai elhárító szolgálat hamarosan közölte, hogy a Bundeswehr szélsőjobboldali katonáival kapcsolatban 280 ügyön dolgoznak, ebből kilencvenhetet ebben az évben derítettek fel. Nem semmi, mondják az ilyenre erre mifelénk.
De a java még csak ezután jött! A miniszter asszony a szóban forgó ügyben hozott számos intézkedésének egyikével május elején, a szélsőjobboldali gondolkodás további terjedésének megakadályozására azonnali hatállyal betiltotta a Bundeswehrben a Daloljunk, bajtársak! című énekeskönyvet. A száztizenkilenc katonadalt tartalmazó gyűjteményt egyébként a szövetségi védelmi minisztérium adta ki 1991-ben, kimondottan belső használatra, a katonai hagyományápolás elősegítésére, százezer példányszámban, amelyből mára tízezer maradt forgalomban. A jelek szerint ugyancsak buzgón és sűrűn forgathatták. Sőt talán még haza is vittek belőle.
Érdemes részleteiben is feltárni a könyv betiltása körüli patáliát és műbalhét, illetve azokat a mellékkörülményeket, amelyek jól bizonyítják, hogy az 1991 óta eltelt huszonöt év alatt milyen reménytelenül mélyre süllyedt a német liberális demokrácia.
A miniszteri rendelet a bevonás mellett ugyancsak azonnali hatállyal megtiltotta a könyv három dalának további éneklését. Egész pontosan az első körben a Sötétbarna a mogyoró című bakanóta, illetve a Panzerlied (Páncélosinduló) és a Westerwaldlied esett a megkezdett tisztogatás áldozatául. A minisztérium szóvivője szerint a két utóbbival az a baj, hogy a náci időkben a nemzetiszocialista felsőbbrendűség kifejezését szolgálták. És erre éppen most jöttek rá, amikor a Bundeswehr egy főhadnagya minden további nélkül szíriai menekültnek adhatta ki magát! A Páncélos-induló egyébként központi helyet foglal el az 1965-ben készült amerikai sikerfilmben, A halál ötven órájában, és azóta sem akadt fenn rajta senki a világon. Most viszont a liberális pótcselekvés elterelő hadműveletként feketelistára tette.
Az ártalmatlan Westerwaldlied dallama egy XIX. századi népdal, amelyhez a masírozás ritmusára 1932-ben, tehát még Hitler hatalomra jutása előtt írtak szöveget, ám még nagyítóval sem találni benne semmiféle nemzetiszocialista felsőbbrendűséget, csak azt, hogy a katonák menetgyakorlaton vannak, és hogy a szép Westerwald hegyei között milyen hideg szél fúj.
Azonban a feketeleves, vagy ha úgy tetszik, a „barnaleves” még hátravan. Azt már a minisztériumi szóvivőnek sem sikerült elmagyaráznia, hogy a Sötétbarna a mogyoró vajon milyen ordas eszméket tartalmaz, és miért kell száműzni a Bundeswehr katonáinak ajkáról. Így hát csak olyan közhelyeket tudott mondani, hogy az első kritikus elemzés alapján a könyv néhány szövegrészletét már nem találtak összeegyeztethetőnek a mai, korszerű értékrenddel. Egyébként ennek a dalnak is megvan a maga sorsa. Hosszú-hosszú évekig szerepelt a holland popsztár, Heino repertoárjában, aztán az utóbbi években egyszerre csak szálka lett egyesek szemében, és hevesen kezdték bírálni az éneket is meg magát az énekest is. Holott a XIX. századból származó népdalt nemcsak a Wehrmachtban énekelték, hanem 1945 után az osztrák hadsereg, a Bundesheer is átvette. Ami pedig a tartalmát illeti: arról szól, hogy sötétbarna a mogyoró, sötétbarna vagyok én is, és hogy szeretőnek is sötétbarna lányt keresek magamnak. Hát igen, ezek a sorok, úgy látszik, már nem elég korszerűek. Vagy talán egyesek csőrét a sötétbarna szín piszkálhatta, amelyről ugye ebben a szövegösszefüggésben akár még a fekete és barna ingesekre is lehetne asszociálni. Csak egy kis fantázia kell hozzá.
A minisztérium tájékoztatása szerint a Bundeswehr hadtörténeti és társadalomtudományi centruma az első, spontán csonkítás után a belső vezetés bevonásával további alapos kritikának és elemzésnek veti alá a könyvet, majd ezt követően új formában és új tartalommal kívánják megjelentetni. Nem nehéz elképzelni azt az új tartalmat!
A magánéleti szférában vagy a kommentek világában létező második német nyilvánosság próbált ellenállni. Egyesek áprilisi tréfának gondolták a régi katonadalok betiltását, és Angela Merkel kezét látták a dologban, mások erősen fogadkoztak, hogy továbbra is énekelni fogják a Páncélosindulót, amelyet a YouTube-on jelen állás szerint 5,2 millióan tekintettek meg, ismét mások – ha már lúd, legyen kövér – keserű akasztófahumorral a könyv elégetését követelték, és volt olyan is, aki csak ennyit mondott: eldobom magam a röhögéstől.
Ennek ellenére ne legyenek illúzióink. A választásokon a relatív többség mégis Angela Merkelre fog szavazni, vagy rosszabb esetben a mégoly rémisztő Martin Schulzra. Mert nemcsak a szegénység nagy úr, hanem a jólét és a biztonság is. Miért hagynák el a járt utat a járatlanért?
Ircsik Vilmos
A szerző író, műfordító
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
