Orbán Viktor: a változás nem remény, kiszámíthatóságra van szükség

Orbán Viktor: a változás nem remény, kiszámíthatóságra van szükség

Ez a kormány védte meg Magyarországot a migrációval, a bevándorlókkal szemben, ez a kormány mondta ki, hogy Magyarországnak magyar országnak kell maradnia, és csak mi dönthetjük el, hogy kikkel éljünk együtt – jelentette ki a miniszterelnök a Fidesz országjárásának csütörtöki állomásán, Csongrádon.

Orbán Viktor a migrációt nevezte a jövő egyik legnagyobb civilizációs kérdésének, és azt mondta, ebben az ügyben a Fidesz és a kormány támogatói vannak többen az országban. Meggyőződésének adott hangot, hogy az ország többsége nem akar migránsokat és nem akar bevándorlóországot. Közölte, hogy júniusban hatályba lép a migrációs paktum, amit a kormány nem fog végrehajtani.

„Nekünk júliusban egy olyan kormányra van szükségünk, aki azt fogja mondani, hogy nem, ha a fejük tetejére állnak Brüsszelben, akkor sem, Magyarország nem tűri el, hogy mások vezényeljenek ide idegeneket, akikkel aztán nekünk kell majd boldogulnunk” – fogalmazott.

Orbán Viktor a második nagy civilizációs kérdésnek azt nevezte, hogy hogyan gondolkodunk a saját családjainkról, a saját gyerekeink neveléséről, át akarjuk-e adni ezt a jogot valaki másnak, vagy ragaszkodunk hozzá, hogy a gyerekeinket csak mi taníthatjuk.

Elutasította, hogy „mindenfajta genderaktivisták” magyarázzák el az iskolákban, hogyan kell toleránsnak lenni, és „gyanús alaknak” minősítette az ellenfél leendő oktatási és kultuszminiszter jelöltjét, „aki azzal szerzett magának hírnevet, hogy összeállított egy mesekönyvet a gyerekek számára, azzal a címmel, hogy Csipke Józsika”.

A miniszterelnök meggyőződése, „hogy ebben az országban a családpárti, gyermekvédő emberek vannak nagyon nagy többségben”, és ezt azért tartja komoly kérdésnek, mert „amilyenek a gyerekeink, olyan lesz a jövőnk”. Hozzátette:

a gyerekek nevelése a legfontosabb kérdés, és ebben az ügyben semmilyen kompromisszumot nem köthetünk.

Orbán Viktor a harmadik fontos civilizációs kérdésként tért rá a béke és a háború kérdésére. Érvelése szerint nem mindenki vesztett el úgy háborút, mint Magyarország, voltak, akik nyertek, és ezért vannak ma Európában hívei annak a gondolatnak, hogy a háború olyan dolog, amivel időnként együtt kell élni.

Álláspontja szerint Ukrajnában csak azért folytatódik a háború, mert a nyugat-európai országok a háború pártján állnak, nyereséget, leginkább pénzt remélve. „És vannak olyan országok, szerintem mi is ehhez a körhöz tartozunk, akik a háborún mindig rajtavesztenek. Ezért a mi reflexünk, a mi ösztönvilágunk azt mondja, a háború rossz, és a békére kell törekedni. Ez egy civilizációs kérdés, és ezért nekünk ki is kell állnunk a háború ellen és a béke mellett” – mondta Orbán Viktor, úgy összegezve: ezek a nagy kérdések, amelyek el fogják dönteni a jövőnket.

„Ez a rendszerünk”

Ezek közé sorolta még a munkához való viszonyt is, amellyel kapcsolatban azt mondta, az ország 2010 után azért változott meg, mert „vasszigorral visszük, viszem azt az elgondolást, hogy Magyarországon mindenkinek dolgoznia kell”.

Közölte: ma 4 millió 700 ezer ember dolgozik, és ha megnyerik a választást, még további 300 ezret mozgósítanak, így 5 millió ember fog dolgozni Magyarországon. Orbán Viktor szerint a tekintetben is nagy többségük van, hogy a kormány elmúlt négy évben végzett munkája mennyi embernek volt hasznos, előnyös. Mint mondta, mindent teljesítettek, amit 2022-ben vállaltak, példaként említve a 13. havi nyugdíjat, a 14. havi nyugdíj alapjainak megteremtését, a gyermekek után járó adókedvezményt megduplázását.

Mindehhez alapvetően elszántság és bátorság kellett, valamint az a döntés, hogy 2010 és 2025 között 15 ezer milliárd forintot vettek el a bankoktól, az energiacégektől és a nagykereskedelmi láncoktól, a pénzt pedig odaadták a magyar családoknak – magyarázta a kormányfő, hozzátéve: „ez a rendszerünk”.

Elemzése szerint az ellenfeleik reménybeli árnyékkormányában az egyik meghatározó gazdasági ember a világ egyik legnagyobb energiacégétől jött, a másik az Erste Banktól, és „biztosan nem úgy rakják majd össze a magyar gazdaság alkatrészeit, hogy a bankoktól minél több extraprofit átjöjjön a magyar családokhoz”.

Orbán Viktor ezért a választás egyik nagy tétjének a magyar családok pénzügyi helyzetét nevezte, attól tartva, hogy vissza fogják venni azokat az összegeket, amiket ez a kormány az elmúlt 15 évben odaadott a családoknak. Ezért, a családok költségvetése miatt sem szabad megengedni, hogy Magyarországon változás történjen – hangoztatta.

Azt mondta:

Hírdetés

„a változás nem remény, nem jó, a változás kockázat, a változás baj, nekünk kiszámíthatóságra, tervezhetőségre, hosszú távon kormányozni képes politikai erőre van szükség, valami olyasmire, mint amit úgy hívnak, hogy Fidesz–KDNP”.

A kormányfő a rendezvényen köszönetet mondott Vincze Lászlónak, akit úgy méltatott, hogy nélküle nem tudták volna a kisgazdákat bent tartani a polgári nemzeti keresztény táborban, amikor a Kisgazdapárton belül gondok voltak.

Ismertette, hogy a fórumon jelen lévő Lázár János építési és közlekedési miniszternek „van egy olyan munkája is, amely közvetlenül kapcsolódik az önök világához, mert ő felelős a Fidesz Alföld-programjáért”, és kiemelte, hogy a Fidesz az egyetlen olyan politikai szereplő, amelynek van ilyen programja.

Az előttünk álló jövő legfontosabb kérdése az, hogy kívül tudjuk-e tartani Magyarországot a háborúból – jelentette ki a miniszterelnök a Fidesz országjárásának csütörtöki állomásán, Csongrádon.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: „azt javaslom, hogy semmiképpen ne vállaljunk semmilyen kockázatot, ne reménykedjünk zsákmányban meg győzelemben (…) hanem tartsunk ki a béke mellett, mert

a 20. század arra tanít bennünket, hogy ha háború lesz, rajta fogunk veszíteni”.

A kormányfő szerint egyetlen esélyünk, beleértve a gyermekeink életét és a gazdasági jövőnket is, ha kimaradunk belőle.

Orbán Viktor hangsúlyozta, az idei választások után megalakuló kormánynak kell ebben a kérdésben döntenie, és olyan kormányra van szükség, amely tud nemet mondani. A miniszterelnök hozzátette, szükség van a nemzeti egységre, amely a kormány mögött áll, és kívül akarja tartani a hazát a háborún.

Felidézte, a 20. században Magyarország vezetői két világháború esetében is törekedtek a kimaradásra, de ez egyik alkalommal sem sikerült. Hangsúlyozta, a mostani helyzet sem egyszerű politikai kérdés, hanem élet-halál ügy, ezért olyan kormányra van szükség, amely higgadtan és következetesen képes nemet mondani még a legnagyobb nemzetközi nyomás alatt is.

A kormányfő a háborúhoz kapcsolódva beszélt az uniós pénzügyi döntésekről is. Úgy fogalmazott, a kimaradás nemcsak katonai, hanem gazdasági értelemben is fontos, ezért Magyarországnak távol kell maradnia azoktól a közös hitelfelvételektől, amelyek célja Ukrajna finanszírozása. Felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Unió eddig is jelentős összeget, több mint 200 milliárd eurót adott a háborúra és most további 90 milliárdos kölcsönt ad.

„Ukrajna, mint önálló ország, az nem létezik, az egy üres tojáshéj, egy zörgő mákgubó” – jelentette ki Orbán Viktor. Úgy fogalmazott, a nyugdíjrendszert, a közlekedést, a közigazgatást, az egészségügyi ellátást, a kórházak működését mind uniós pénzből tartják fenn. Ukrajna nem képes arra, és a háború előtt sem volt képes rá, hogy saját magát fönntartsa – jelentette ki a miniszterelnök.

Orbán Viktor szerint ezek a lépések az európai gazdaságot is súlyos kockázatoknak teszik ki, ezért Magyarországnak a jövőben is ragaszkodnia kell ahhoz, hogy kimaradjon az értelmetlen pénzügyi akciókból. Példaként említette, hogy korábban sikerült elérni azt, hogy Magyarország ne vegyen részt egy Ukrajnának szánt közös uniós hitelprogramban.

A miniszterelnök hangsúlyozta, a következő időszakban is azt várja el bármely kormánytól, hogy megvédje az ország gazdasági érdekeit és következetesen képviselje a béke és a kimaradás politikáját.

A Barátság kőolajvezeték kapcsán a kormányfő rámutatott, az ukrán elnöknek meg kell értenie, hogy nem zsarolhatja Magyarországot azzal, hogy elzárja vagy nem indítja újra azt. Azt mondta, ha nem készültek volna föl erre a helyzetre, akkor ma Magyarországon ezer forintos benzinár lenne.

Az ukránok a zsarolással káoszt akarnak előidézni Magyarországon, amit föl tudnak a kormánnyal szemben használni a választási kampányban „és be tudják segíteni a hatalomba a Tiszát” – mondta. Hozzátette, az ukránok a jelenlegi nemzeti kormánnyal nem tudnak dűlőre jutni, mert a kabinet nem hajlandó feladni a magyar nemzeti érdekeket. Magyarország segíti Ukrajnát, de csak addig a határig, amíg az összeegyeztethető a magyar emberek érdekeivel – emelte ki.

Ha nem építettük volna meg más országokkal együttműködve még néhány évvel korábban déli irányból a gázvezetékrendszert, akkor ma azt az összeget kellene kifizetni a háztartásoknak, ami a rezsiszámlán ott szerepel mint a tényleges rezsiköltség – mutatott rá.

A kormányfő kiemelte, hogy Magyarországon egy átlag magyar család egy évben 250-260 ezer forintot fizet rezsire, míg ezzel szemben a lengyelek 800 ezer, a csehek pedig akár egymillió forintnak megfelelő összeget is.

Orbán Viktor a kampánnyal kapcsolatban hangsúlyozta, a következő hetekben elsősorban azokhoz kell eljutniuk, akik korábban is a kormánypártokra szavaztak és akiket meg kell győzni arról, hogy ismét vegyenek részt a választáson. Azt mondta,

tiszteletben tartják azokat is, akik nem értenek velük egyet, ugyanakkor szerinte a másik oldal nem nyitott az érdemi párbeszédre, gyakran támadásokkal, megfélemlítéssel reagál az eltérő véleményekre.

A kormányfő kitért a kampány során megjelenő közvélemény-kutatásokra is, amelyekről azt mondta: azok jelentős része nem a valós helyzetet tükrözi, hanem inkább a politikai nyomásgyakorlás eszközei. Hangsúlyozta: a választás kimenetelét nem találgatások, hanem a munka és a mozgósítás dönti el.

Orbán Viktor arra kérte a jelenlévőket, hogy a kampány hátralévő részében aktívan vegyenek részt a munkában és segítsék a helyi jelöltet. Kiemelte: a választás az utolsó hetekben dől el és az a politikai közösség győz, amelyik több energiát és időt fektet a mozgósításba.

A miniszterelnök elmondta: a csongrádi választókerület kulcsszerepet játszik az országos eredmény szempontjából, ezért fontosnak tartja, hogy itt erős legyen a kampány. Hozzátette, a választás után is számít azokra, akik most részt vesznek a munkában, mert, mint fogalmazott „aki többet dolgozik, az fog nyerni”.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »