Náci csapda

Náci csapda

Hosszú hónapok után a Kotleba-kompánia ismét magára irányította a figyelmet. Ezúttal nem masíroznak, hanem politikai csapdát állítottak.

Az elmúlt három hónap nem a parlamenti fasiszták időszaka volt. A Kuciak-gyilkosság utáni események olyan koordináta-rendszerben zajlottak, amelyben nem talált életteret a Kotleba-párt. A bűnszervezetekkel és oligarchákkal kooperáló kormányzattal sorsközösséget vállalni egyet jelentett volna a politikai öngyilkossággal, de a másik oldalra sem állhattak, hiszen már Robert Fico Soros-fordulata előtt azt hirdették, hogy a kormányellenes tüntetéseket külföldi ügynökök szervezik, és természetesen a tiltakozók sem kértek Kotlebáékból. Így viszont a párt kimaradt a médiafigyelmet vonzó eseményekből.

Hírdetés

Kotlebáék körmönfont trükkel próbálnak felhajtást generálni maguk körül, nem eredménytelenül. Lemásolták a hazainál életpártibb – liberális jelzővel: szigorúbb – lengyel abortusztörvényt, és csaliként benyújtották a parlamentbe. A lépéstől kettős hatást várnak. A hazai abortuszszabályozás régóta céltáblája a konzervatív tábornak, korábban a kereszténydemokrata politikusok próbálták megváltoztatni, az utóbbi években pedig civil kezdeményezések. Több tízezres életpárti felvonulások zajlottak Kassán, majd Pozsonyban, amelyek ugyan nem kaptak akkora médiafigyelmet, mint a posztmodern kánonba beilleszthető, pár száz fős melegfelvonulások, ám egy izmos tábor épült ki a konzervatív gondolatok mentén. A politika eddig nem tudott hatékonyan reagálni erre a civil keresletre, Kotleba pedig ezt az üres területet próbálja most becserkészni. 

Törvényjavaslatától nemcsak új szavazókat remél, hanem politikai legitimitást is a konzervatív körökben. Másik célja a konzervatív képviselők kellemetlen helyzetbe hozása. Hogyan szavazzon egy képviselő, ha mélységesen egyetért a tervezet tartalmával, kiemelten fontosnak tartja az ügyet, ám a beterjesztő elfogadhatatlan számára? Tisztán hipotetikusan: mit tenne egy liberális honatya, ha kommunisták terjesztenék be a regisztrált partnerséget bevezető tervezetet? Ha egy konzervatív képviselő nem szavazza meg a Kotleba-javaslatot, árulással, kétszínűséggel fogják vádolni, ha rábólint, a másik oldal lefasisztázza. Mi lehet a megoldás a demokratikus képviselők számára? Nem szavazni. A parlamentben nem kell igennel vagy nemmel voksolni, lehet tartózkodni is, vagy a büfében szendvicset enni, amíg zajlik a szavazás. Egy igennel ugyanis csak Kotlebát, nem pedig az ügyet segítenék. Sőt, ha egy-egy képviselő elmagyarázza, hogy egy Kotleba-javaslatot elvből nem szavazhat meg, hozzáteheti: a tervezet hiányos volt és saját javaslatot készít. Lelkiismereti problémái semmiképp sem lehetnek, hiszen a fasiszták tervezetének minimális esélye sincs a parlamenti sikerre.

A történelem már bizonyította: a fasiszták, nácik, neonácik által vallott ateista, néhol újpogány ideológia számára a kereszténység pont olyan ellenség, mint a többi. Csak a szalámitaktika belső logikája alapján nem a sor elején, hanem a vége felé található. Számukra a vallásos vagy konzervatív értékrend csak álca, tevékenységük, elveik alapvetően ütköznek a nyugati civilizáció kereteit adó keresztény tanokkal.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »