Christian Bobin (1951–2022) francia író, költő mintegy hatvan könyv szerzője, amelyek közül több óriási közönségsikert aratott. A Vigilia Kiadónál most megjelent, Assisi Szent Ferenc életét feldolgozó, La Tres-Bas (Porszemnél is kisebb) című költői esszéjéért 1993-ban elnyerte a Katolikus Irodalmi Nagydíjat. A Francia Akadémia díját 2016-ban kapta meg, írói munkássága elismeréseként.
A könyv szerzője rávilágít: a kérdésre, hogy honnan jövök, én, aki nem voltam mindig itt, hol voltam, mielőtt megszülettem, korunk a létező legrövidebb választ adja: „apád és anyád párzásából”. A 13. században, Assisi Szent Ferenc századában a válasz így hangzott: „az ember Istentől jött és hozzá tért vissza. A teljes válasz ott volt a Bibliában”, pontosabban annak a szívében, aki azért olvasta, hogy megtalálja a választ; „megremegünk”, ahogyan átfut rajtunk a Szentírás egy-egy szava: „Szeretni foglak az idők végezetén túl. Szeretlek örökkön öröké.” Szent Pál így fogalmaz az efezusiakhoz írt levelében: Isten szeretetből eleve arra rendelt bennünket, hogy „Jézus Krisztus által – akarata és tetszése szerint – fogadott gyermekeivé legyünk, hogy magasztaljuk fenséges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában jóságosan megajándékozott minket” (1,4). János első levele szerint pedig: „Az Isten szeretet… Azért szeretjük (az Istent), mert ő előbb szeretett minket” (1,16;19).
Christian Bobin kiemeli: „Mielőtt anyja méhében szunnyadt volna boldog káprázatban, Assisi Ferenc e szavakban fürdőzött, melyeket ott tartottak a Bibliába zárva, mint aranyat a kincsesláda mélyén. Onnan vették elő az ünnepeken, a munkavégzés mozdulataiban és az azt követő megpihenésben… Szeretlek.
Assisi Szent Ferenc innen jön. Innen jön, és ide tér vissza, ahogyan a férfi a megvetett ágyban rá váró kedvese ölelésébe.”
Assisi szentjének életútját ismertetve a szerző emlékeztet rá: Ferenc, „a porszemnél is kisebb Isten szolgája és barátja, mintegy húszéves koráig az élet szelíd édességében töltötte idejét… A lélekkel nemigen foglalkozik, hagyja, hogy ott járja kötéltáncát a szívében, ott készít neki helyet a barátok mellett, Assisi szépasszonyai, a bor, a játék és a dalok mellett.” Ha a jövőről faggatják, Ferenc így válaszol: „Hát nem tudjátok, hogy nagyhírű lovag válik belőlem, s hogy hercegnő lesz a feleségem, aki majd sok-sok gyermeket ajándékoz nekem?”
A lovagi dicsőségről álmodó Ferenc fogságba esik az Assisi és Perugia között 1202-ben kitörő háborúban, egy év múlva kiszabadul; 1204-ben betegség dönti ágyba. Gyötrődik. Az egyértelmű számára, hogy szeretne „másképp élni ezután”, de nem tudja még, milyen útra kell lépnie ehhez. Az betegíti meg, hogy „küszöbén áll egy magasabb rendű egészség eljövetelének”, amelynek semmi köze az egészség megszokott jelentéséhez. Egyelőre ellenáll. „Minden visszatartja: anyja, barátai, az ifjú hölgyek. Ez az élet már nemigen érdekli, de legalább ismeri, akár a tenyerét.” Ha elhagyja, teljesen ismeretlen világba kerül, és ez megrémíti. „Emiatt tétovázik, toporog, dadog – és tér vissza folyton a jól ismert régihez.”
Amikor 1205 tavaszán újabb háború tör ki, Ferenc ismét hadba indul, a pápa oldalán, szilárdan hiszi, hogy jó ügyért, hogy is vallhatna kudarcot, aki mellett Isten áll. Ám úton a hadszíntér felé Spoletóban valami történik, amikor álomra hajtja a fejét,
S ez elég, hogy Ferenc lemondjon hódító terveiről és visszatérjen.” Ezután „céltalanul ténfereg. Szenved a semmittevéstől. De mit is tehetne? A háborúzás már nem izgatja, az üzlet nem érdekli.” Hosszas gyötrődés után eljut odáig, hogy már nem álmodozik. „Nyitva tartja a szemét, és lát: a szegénységben nincs semmi szeretnivaló. Vétek, szenvedés, sebzettség – igen. De semmi szeretnivaló.” A szegények „a föld túlsó oldaláról valók. Ők a föld sara, akik ki vannak zárva az élők örömeiből és a holtak nyugalmából egyaránt. Eleget tudnak a világról ahhoz, hogy megértsék, honnan ered Ferenc feléjük fordulása, hogy megértsék, nem tőle, hanem Istentől jön: egyedül a Porszemnél-is-Kisebb képes lehajolni ilyen mélyre és ilyen magától értetődő irgalommal”.
Ferenc soha nem hagyja el többé a szegényeket. „Rátalált mestere házára. Már tudja, hogy hol lakik a Porszemnél-is-Kisebb: ott, ahol az évszázad fénye megszületik, ott, ahol az élet mindenben hiányt szenved, ahol az élet semmi más, mint a nyers valóság, az elemi nagyszerűsége, a szegénység csodája.”
Ferenc jottányit sem akar változtatni Isten üzenetén. Életprogrammá válik nála Izajás mondata: „Az élő, csak az élő magasztalhat téged” (38,19). Ferenc nem átkozódik, amihez pedig olyan szívesen folyamodnak a gyengék. Az ő hangja „csendes, oly csendes, hogy maga köré vonzza a szegényeket, akik eddig nem ismertek más hangot, csak a csaholásét. Ő sosem a Fenséges-Magasságos hangján szólal meg – mindig azén, aki a porszemnél is kisebb. Tudja jól, hogy csak egyetlen Isten van.” Mint ahogyan azt is, hogy a végtelen gyengédség és a végtelen harag is Istentől származik, és ő az előbbit választja.
A Naphimnuszt elemezve Christian Bobin idézi: „Áldjon, Uram, nővérünk, a testi halál.” Kiemeli: amit Ferenc kimond, be is teljesedik, „többé már semmi sincs az ő élete és az Élet között, többé semmi nem választja el az ő életét az élettől, nincs többé sem múlt, sem jelen, sem jövő, többé nincs semmi más, csak Isten, a Porszemnél-is-Kisebb, aki hirtelen Fenséges-Magasságossá válik, és ott van mindenütt, szétáradva, ahogyan a víz”.
A könyvhöz Hári Ildikó írt utószót, kiemelve:
Nincsenek projektjei, kapcsolati tőkéje, egészségbiztosítása. Kiszolgáltatott: az időjárásnak, a másik ember jóindulatának.” Hári Ildikó szerint: „Bízhatunk abban az életben, ami csendben születik, s nem akkor, amikor mindent kézben tartunk, mindent átlátunk. Ebben a bizalomban erősít Christian Bobin. Hála érte!”
A kötetet Kis Gabriella fordította.
Christian Bobin: Porszemnél is kisebb
Vigilia Kiadó, 2024
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
