Muszlimok százezrei tüntettek a keresztény kormányzó ellen

Muszlimok százezrei tüntettek a keresztény kormányzó ellen

Rendőrségi becslés szerint legkevesebb kétszázezer konzervatív muszlim vonult pénteken az indonéziai főváros, a közel magyarországnyi népességgel rendelkező Jakarta utcáira a helyi kormányzó ellen tüntetve – adta hírül a The Associated Press hírügynökség. Ez már ebben a hónapban a második óriási tüntetés volt Basuki „Ahok” Tjahaja Purnama kormányzó korábbi szavai miatt.

Az első demonstráción részt vevőket feldühítette, hogy Ahok kormányzó politikai szövetségese, Joko „Jokowi” Widodo indonéz elnök nem tartózkodott akkor a városban. A november 4-i első tüntetésen százezren vettek rész, akkor kevésbé voltak békések a demonstrálók: alkonyatot követően komoly összecsapások voltak a városban, egy ember meghalt, tucatnyian megsebesültek. Jokowi elnök ezúttal a tüntetők közé ment – alelnöke, Jusuf Kalla társaságában –, ahol az imádkozókat arra kérte, békésen menjenek haza. Ugyan a demonstrálók előbb elkezdték követelni skandálva Ahok lemondását, ám végül hallgattak az elnökre, és szétoszlott a tömeg.

Ahok az elmúlt fél évszázadban az első keresztény kormányzója Jakartának, ráadásul ő az első kínai kisebbségi a poszton. Szeptemberben pattant ki a botránya, amikor előkerült egy videofelvétel, amelyen azzal vádolta bírálóit, hogy félremagyarázták a Koránt. Úgy véli, hogy bírálói azt hiszik, a Korán szerint muszlimoknak nem lehet muszlim vezetőjük, ezért arra biztatják a jakartaiakat, hogy a közelgő kormányzóválasztáson ne Ahokra szavazzanak. A politikus szerint ezzel próbálják megakadályozni a politikai ellenfelei, hogy újraválasszák.

Hírdetés

Ellenzéki mozgolódás

A botrány azért is rázta meg egész Indonéziát, mert így veszélybe került az ország mérsékelt muszlim imázsa. Jokowi elnök szerint bizonyos meg nem nevezett politikai aktorok megpróbálják aláásni kormányát – minden bizonnyal az első indonéz elnök gyermekeire gondolt, akik hangosan ellenzik, hogy a februári kormányzóválasztáson Ahokot újraválasszák. A mostani mérsékelt kormány ellenzéke igazi keményvonalas muszlimokból áll, akik a saría-törvénykezés országos bevezetésétől sem riadnának vissza.

A pénteki tiltakozást megelőzően tíz személyt vett őrizetbe a rendőrség, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a kormány megdöntésére akarták felhasználni a kormányzó elleni tüntetéseket. Egyikük bizonyosan az első indonéz elnök lánya, de a The Guardian úgy értesült, hogy a hadsereg több korábbi vezetője, valamint ismert politikai aktivisták is vannak a letartóztatottak között.

Erősödő vallási konzervativizmus

Ahok ellen a videóban elhangzott mondatai miatt – blaszfémia vádjával – per is indult: a pénteki tüntetésen Tito Karnavian országos rendőrfőnök arra kérte a demonstrálókat, hogy támogassák a jogi eljárást. „Azon dolgoztunk, hogy lezárhassuk a dossziét, amelyet átadtunk az ügyészeknek” – jelentette ki, mire a tüntető tömeg ezt skandálva reagált: „Isten hatalmas!” A per folyamán Ahok szabad lábon védekezhet, ugyanakkor nem hagyhatja el az országot. A konzervatív muszlimok viszont a letartóztatását követelik.

A kormányzó támogatói azt mondják, hogy a mostani helyzet Indonézia pluralizmushoz és toleranciához való viszonyát is teszteli. Emellett vannak, akik arra figyelmeztetnek, hogy az eddig viszonylag szekularizált Indonéziában – a világ legnépesebb muszlim államában – egyre erősödik a vallási konzervativizmus.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »