Munkahelyen még nem kötelező a védettségi igazolvány

Munkahelyen még nem kötelező a védettségi igazolvány

Elutasította a szenátus szerdán azt a törvénytervezetet, amely szerint a közalkalmazottak és a nagyobb magáncégek dolgozói csakis uniós Covid-igazolvánnyal mehetnének be a munkahelyükre. Az ügyben azonban a képviselőházé a döntő szó.

Az ügyvivő kormány több minisztere által beterjesztett törvénytervezet eredetileg csak az egészségügyi alkalmazottak számára tette volna kötelezővé a védettségi igazolványt – vagyis a teljes beoltottságot, a fertőzésből legfeljebb fél éve történt kigyógyulást, vagy friss tesztelés negatív eredményét tanúsító digitális igazolást. A felsőházi szakbizottságok javaslata alapján azonban az egész állami szektorra és minden olyan magántulajdonú irodaépületre kiterjesztenék a megkötést, ahol több mint ötven ember tartózkodik. Azoknak a közalkalmazottaknak, akik még nem oltatták be magukat, vagy nem gyógyultak meg a koronavírus-fertőzésből, a törvényjavaslat szerint saját költségükön kellene rendszeresen teszteltetniük magukat ahhoz, hogy dolgozhassanak. Ellenkező esetben a munkáltató 30 napra fizetetlen kényszerszabadságra küldené őket, azt követően pedig – ha továbbra sem tennének eleget a szabályoknak – el is bocsáthatná őket. A munkaadó feladata lenne azoknak az alkalmazottaknak a tesztköltségeit állni, akiknek egészségügyi okokból nem adható be az oltás.

Hírdetés

A törvény előírásainak betartását – a digitális Covid-igazolványon szereplő QR-kód érvényességét – a munkáltatónak kellene ellenőriznie, az előírások megsértése pedig kihágásnak minősülne, amelyért 100 ezer lejig terjedő bírság szabható ki. A törvény – ha életbe lépne – a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet végéig maradna hatályban, és kiterjedne a képviselőház és a szenátus tagjaira, a két intézmény alkalmazottaira, illetve valamennyi közjogi méltóságra és köztisztséget betöltő személyre is.

A szenátus ülésén részt vevő szenátorok többsége 67-60 arányban támogatta ugyan a tervezetet, de nem gyűlt össze a sarkalatos törvény elfogadásához szükséges (69 szavazatot feltételező) minősített többség. A zöld igazolvány munkahelyi bevezetését csak a kormánykoalíció pártjai szavazták meg, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) ellene voksolt. A PSD azt kifogásolta, hogy a törvény nem menti fel a korlátozások alól a családorvosok által elvégezhető antitest-vizsgálat alapján azokat a fertőzésen átesett embereket, akik védettséget szereztek ugyan, de nem szerepelnek a hivatalos nyilvántartásban, mert eltitkolták, vagy – tünetmentesek lévén – észre sem vették, hogy fertőzöttek.

A jogszabály a képviselőházban nyeri el majd a végleges formáját. Florin Cîţu ügyvivő kormányfő szerdán kijelentette: gondoskodni fog arról, hogy a liberális törvényhozók megszavazzák a képviselőházban a tervezetet. „Tudomásomra jutott, hogy bár egyetértettünk a Covid-igazolvány bevezetésével, a tervezet nem ment át a szenátuson. Egy fontos projektről van szó, amelyet meg kell szavazni, mivel hozzásegíti Romániát az egészségügyi válság feloldásához” – mutatott rá sajtónyilatkozatában az ügyvivő kormányfő.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »