Müller: sokkal komolyabb fegyelmezettségre van szükség

Müller: sokkal komolyabb fegyelmezettségre van szükség

Müller Cecília ezúttal is a friss adatokkal kezdte: 733 embernél diagnosztizálták már a fertőzést, 2 újabb idős, beteg ember pedig elhunyt. Ezzel 34-re emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható elhalálozás. A gyógyultak száma is növekszik, 66-an távozhattak az intézményekből így. A mintavételek száma is „egyre nagyobb mértékben emelkedik”, már 21 ezer 250 laboratóriumi vizsgálat készült.

Az országos tiszti főorvos kifejezetten a budapestiekhez szólt: egyértelműen kiderül, hogy a legtöbb fertőzött a fővárosban van. Az összes igazolt beteg 42 százaléka. Ha Pest megyét is bekapcsoljuk ebbe a körbe, akkor már 62 százalék ez az arány. – Nagyon nagy a kockázata, hogy a fővárosban berobban a járvány – fogalmazott Müller Cecília. Ezért a budapestieket még jobban kérte, hogy vegyék komolyan a kijárási korlátozásokat. Sokan ugyanis szerinte rosszul értelmezik azokat a korlátozásokat, az emberek, ha tehetik, maradjanak otthon. Az idősek esetében sem jelenti azt, hogy 9 és 12 óra között az utcán kell tartózkodnia. A fiatalok pedig kerüljék a csoportos találkozásokat. – A számok azt mutatják, hogy ezen a téren még sokkal komolyabb fegyelmezettségre van szükség – mondta.

Kiss Róbert, az operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa is a már ismert adatokról számolt be: többek között 4 millió maszk, 400 ezer védőruházat érkezett hazánkba. Tirolból két konvojban érkeztek haza magyarok, 149-en első körben, 70-en második körben. A hatósági házi karanténban lévőket már 103 ezerszer ellenőrizték. A kijárási korlátozások kapcsán a budapesti rendőrök jelentették, hogy a Városligetben, Normafán és a Margitszigeten is csoportosulások is vannak. A XIII. kerületben egy illegális gyorsulási versenyen léptek fel a rendőrök. A belvárosban, a Király utcában és a Gellért téren is „csoportképző helyeket” találtak. Csak tegnap 24 feljelentést tettek és összesen 301 esetben szankcionáltak ezek miatt. Az üzletek nyitvatartására vonatkozó szabályok megszegése miatt csak Budapesten 41 feljelentést tettek. Gyanúsítottként hallgattak ki, és őrizetbe vettek egy 29 éves orosházi férfit, aki egészségügyi maszkokat és fertőtlenítőszereket árult, de miután megkapta a pénzt, elérhetetlenné vált.

Az újságírói kérdések következnek:

  • A bevásárlásnak is megvannak a higiénés szabályai: olyan terméket vegyünk le a polcról, amin láthatóan nincs szennyeződés. Ne tapogassuk végig az árukat. A vásárlónak nem kell kesztyűt használnia, de ha a boltból kijön, fertőtlenítse a kezét. Otthon az első dolog a kézmosás legyen. Ha valamelyik áru nem tiszta, érdemes áttörölni.
  • Ha másnak vásárolunk, akkor lerakhatjuk az ajtaja elé a megvett holmit, és így nem kell találkozni sem.
  • Budapesten több kórházban ápolnak betegeket, de Müller Cecília konkrétan nem mondta el, hogy hol. Ahogy a fertőzöttek száma emelkedik, a kijelölt intézmények ellátják az ápolásra szorulókat.
  • Kiss Róbert elmondta, hogy akkor kezdeményeznek súlyosabb intézkedést a kijárási korlátozások megszegése miatt, ha valaki többször megszegi a szabályokat vagy nem hagyja abba a felszólítás ellenére. – Sajnos azt tapasztaljuk, hogy az emberek türelme egyre fogy, és egyre többen szegik meg a szabályokat – mondta. A rendőri létszám egyelőre megfelelő.
  • Ismét a maszkviselés a téma, miután Szlávik János emellett foglalt állást. Müller Cecília megismételte, ha valaki betegnek érzi magát, ne menjen ki a lakásból. Aki pedig egészséges, és biztonságérzetet ad neki, az nyugodtan hordja.
  • Hírdetés

  • A jelenlegi állapot szerint egyelőre elbírják a laboratóriumok a tesztek elemzését. Ha szükséges a bővítés, akkor meg fogják tenni.
  • Semmi esetre se gyűljenek össze baráti társaságok, családok, még a ház udvarában vagy a nyaralóban se.
  • A szappanos kézmosás azért fontos, mert mindenféle szennyeződést lemos. Ehhez folyóvíz kell és a legjobb a folyékony szappan. Bármilyen szappant lehet használni, alaposan le kell öblíteni és alaposan megtörölni a kezünket, ha lehet papírtörlővel.
  • Számos kísérlet zajlik a világban a gyógyszer megtalálására. Itthon jelenleg egy protokoll szerint végzik az ápolást, de erről nem árult el többet Müller Cecília.
  • Az egészségügyi dolgozók fertőzöttségéről nagyon különféle adatok vannak világszerte. Jellemzően az összes fertőzött 10 százaléka szokott lenni egészségügyi dolgozó, de van, ahol ennél nagyobb az arányuk. Gulyás Gergely szombaton közölte, hogy itthon 85 egészségügyi dolgozó lett beteg, ez 12 százalékot jelent. A frontvonalban lévő egészségügyi dolgozók egy „magas kockázatú populáció” jelenleg: nekik nagyon fontos, hogy használják az egészségügyi védőfelszerelést. Ezekért egyébként harc zajlik a világban, a kormánynak minden fortélyt be kell vetnie, hogy szerezzen.
  • Még tudományos igazolásra vár, hogy a TBC elleni BCG oltás valóban enyhíti-e a betegség tüneteit. Ha ez igazolódna, akkor ezzel előnyt élveznénk, hiszen ez nálunk kötelező védőoltás 1953 óta.
  • Ha egy egészségügyi dolgozónak pozitív lesz a tesztje, a járványügyi szakemberek feltérképezik a szoros kontaktusait, vagyis más egészségügyi dolgozókat és családtagokat.
  • Vannak kórházi osztályok járványügyi zárlat alatt: Müller Cecília elmondása szerint ha egy kórházi osztályon több beteget is ápolnak, akkor az egész osztály felvételét korlátozni kell.
  • (Magyar Hang nyomán)

    https://www.facebook.com/plugins/video.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fkormanyzat%2Fvideos%2F207430703888207%2F&width=480&show_text=false&height=270&appId


    Forrás:kuruc.info
    Tovább a cikkre »