MSZP: Bangóné azért nem mond le, mert Pócs János sem mond le

MSZP: Bangóné azért nem mond le, mert Pócs János sem mond le

Ahogy arról beszámoltunk, Bangóné Borbély Ildikó az ATV stúdiójában patkányozott, utalgatott, majd tagadta is, meg nem is, hogy utalgatott a patkányozással, és végül bocsánatot kért, bár nem egyértelmű, hogy miért, ha szerinte nem patkányozott. Most az MSZP válaszolt az Index kérdéseire, és úgy tűnik, addig nem zavarja a pártot a patkányozás, míg máshol sincsenek következmények, de ha a Pócsok, Simonkák repülnének, ezek szerint ők is átgondolnák a következményeket – összegez a lap.

A már pénteken elküldött kérdésekre az MSZP szombaton küldte meg válaszait. Ezek is legalább annyira érdekesek, mint a szocialista politikus válaszai voltak.

Index: Mi az MSZP álláspontja képviselője szavait illetően?

MSZP: A mondaton nincs mit mentegetni, mert nyilván minden mondat rossz, ami ennyire félreérthető, félremagyarázható. Ezért az MSZP-Párbeszéd szövetségben sem jár kitüntetés. Tisztában vagyunk azzal is, hogy egy kampány kellős közepén valójában nem egy félreérthető mondat miatt támadják az összefogásunkat. Az MSZP-Párbeszéd minden közvélemény-kutatás szerint a legnagyobb és legerősebb Európa-párti ellenzéki erő. Ezt a hatalom emberei és kiszolgálói sem lenyelni, sem kiköpni nem tudják. Félnek az 1-es listától, az ellenzéki közös listától, az Európa-párti összefogástól. Ez ugyanis a legnagyobb fenyegetés a hatalom számára.

Hírdetés

– Tervezik-e megvizsgálni Bangóné álláspontját?

– Bangóné Borbély Ildikó egy Facebook-posztban világossá tette az álláspontját, és mindenkitől bocsánatot kért, akit akaratlanul is megbántott.

– Összhangban áll ez a kijelentés az MSZP véleményével, politikájával?

– Az MSZP az a párt, amelyik még azt a fideszes szavazót sem nevezte patkánynak, amelyik valóban harapott. Ilyet mi soha nem tennénk, azt viszont nagyon furcsának találjuk, hogy egy ilyen rosszul sikerült mondat nagyobbat fut, mint bármelyik gyalázatos fideszes ügy: a Pócs-ügy, a feleségverés, a Simonka-ügy, az Elios-ügy stb. Az MSZP-Párbeszéd összefogást olyan aktivisták és politikusok alkotják, mint a megtámadott Torzsa Sándor, aki még az őt fojtogató, leköpő és megharapó fideszes szavazónak is megbocsátott. Sajnos a brutális fideszes támadót nem ítélte el hasonló vehemenciával a Fidesz.

– Lesz-e következménye, amennyiben ez a kijelentés nincs összhangban a párt álláspontjával?

– A válaszunk a fentiekből következik. Ezt a kérdést – egy félreérthető mondat kapcsán – mindaddig értelmezni sem tudjuk, amíg a Fidesz padsoraiban olyan politikusok ülnek, mint a jogerősen elítélt Simonka György, vagy a cigányokat megfenyegető Pócs János.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »