„Nem vagyok biztos benne, hogy nem szédülök meg ettől a gyerektől, ha többször meghallgatom; ráébreszt, hogy nem könnyű védekezni az őrület ellen, ha az embernek csodagyermekkel van dolga” – így méltatta a Párizsban élő irodalomkritikus, Friedrich Melchior von Grimm báró a mindössze hétéves Wolfgang Amadeus Mozart páratlan zenei teljesítményét. Az 1756. január 27-én Salzburgban született zseni hatéves kora óta egészen haláláig elkápráztatta hallgatóit.
Az salzburgi érseki udvar hegedűsének, Leopold Mozartnak fia, Wolfgang a Mozart-házaspár hetedik gyermeke volt. Születésekor azonban már csak ötéves nővére Maria Anna – vagy ahogy a családban hívták: Nannerl – volt életben. Wolfgangot már kisgyermekként is lekötötte a zene. Ezt az apja is hamar észrevette, mindkét csemetéjét oktatta, és a zenén kívül az írás, olvasás és a számolást tudományát is átadta nekik.
Nannerl szerint a kis Wolfit soha nem kellett kényszeríteni arra, hogy a zongorán gyakoroljon. Az öcsike órákon át ütötte a billentyűket vagy a hegedűből próbált különböző hangokat kicsalni. Csupán négyéves volt, amikor apja már zongoradarabokat tanított neki, ő pedig rendkívül fogékonynak bizonyult. Elméje szinte magába itta muzsikát, és mivel az iskolai oktatását is apja vállalta fel, Wolfi nem nagyon barátkozott mással, mint a hangszerekkel, elsősorban a hegedűvel és a zongorával.
Mozart mindössze hatéves volt, amikor apja – nővérével, Nanerllel közösen – bemutató koncertkörútra vitte. A gyermekek először Münchenben III. Miksa bajor választófejedelemnek, majd a bécsi Schönbrunni kastélyban Mária Teréziának adtak hangversenyt. München és Bécs között a Mozart család megállt Linzben, ahol Wolfgang első nyilvános hangversenyét hallgathatták meg az érdeklődők. Egy pozsonyi kitérő után Leopold Mozart egy kis időre hazatért Salzburgba, ahol munkahelyén, az érseki udvarban hegedűsből másodkarmesterré léptették elő. A rövid otthoni pihenőt követően több mint hároméves utazás következett.
A Mozart-gyermekek számtalan jelentős német előkelőség udvarában léptek fel, majd eljutottak Versailles-ba is, ahol XV. Lajos francia király és a királyné is meghallgatta őket. A „gyermekek mindenkit megbolondítanak” – írta a büszke édesapa a franciaországi fellépések kapcsán. A Mozart-csemeték Versailles után Londont is meghódították. A testvéreket III. György brit uralkodó és felesége, Zsófia királyné is elragadtatva hallgatta. Györgyöt elsősorban Mozart zongorajátéka ejtette ámulatba.
Salzburgba visszatérve a koncertező, hangversenyeken edződő, mindössze tizenegy éves gyermekzenészt a hercegérsek megbízása várta, aki azt kérte tőle, komponálja meg egy három részes oratórium első tételét. Mozart gond nélkül teljesítette a feladatot. A hercegérsek hitetlenül állt a gyermek zenei érettsége előtt, és elhatározta, hogy próbára teszi a kiskamaszt. Elzárta Mozartot és azt kérte tőle, hogy komponáljon egy oratóriumot. Mozart nem esett kétségbe, a Grabmusik című zenedarabja a nagypénteki szertartáson óriási sikert aratott.
Három évvel később, Itáliában a csodagyerek egy újabb mágikus tettet hajtott végre. Gregorio Allegri Miserere című kórusműve a Vatikán féltve őrzött kincse volt, amelynek kottái nem kerülhettek ki a Sixtus-kápolna falain kívülre, ahol azt rendszerint csak a nagyhét alatt énekelték. Mozart előtt azonban nem lehettek titkok. A kamasz fiú mindössze egy meghallgatás után fogta és fejből lekottázta Allegri csodálatos művét. A páratlan teljesítményt XIV. Kelemen pápa is díjazta, aki kiátkozás helyett Aranysarkantyú-renddel tüntette ki a komponistát. Itáliában az ifjú Mozart megismerkedett az olasz komoly- és vígoperákkal, a hangszerelés technikájával, valamint az énekhang kezelésével is. 1773-ban, amikor visszatért Salzburgba, már zongoraszonátákat, zongoraversenyeket és szimfóniákat is komponált.
Mozart – akinek Salzburg nem adott nagy teret tehetsége kibontakoztatására – 1777-ben édesanyja társaságában újra útnak indult, hogy egy jobb, jövedelmezőbb állás után nézzen. Az újabb körút során eljutottak Mannheim városába, ahol Mozart beleszeretett Aloysia Weberbe. A vonzalom egyoldalú volt, a gyönyörű szopránhangú énekesnő, Aloysia kikosarazta az ifjú zenészt, aki csalódottságában egy rövid zeneművet komponált, amelynek az „Akinek nem kellek, az megcsókolhatja a seggemet” címet adta. Mozart újra eljutott Párizsba, de a nagyvárosban már nem voltak úgy oda érte a zenekedvelők, a franciák fanyalogtak. A párizsi tartózkodást még egy tragédia is beárnyékolta: Mozart édesanyja megbetegedett és meghalt.
Salzburgba hazatérve a zenész újra az érsek szolgálatába állt, és rendületlenül komponált. Ebben az időszakban született a C-dúr „Koronázási” mise, az „Esz-dúr Sinfonia Concentrate hegedűre, brácsára és zenekarra”, illetve a „K. 330-332” zongoraszonáták is. Mozart 1781-ben szakított a salzburgi érseki állásával és önállóan próbált megélni. Ebben az időszakban a kötöttségeitől megszabadult zeneszerző nagyszerű műveket készített, 1782 és 1785 között hat vonósnégyest komponált. Eközben szerelemre lobbant a másik Weber-lány, Constanze iránt, akit 1782-ben feleségül vett.
Mozart eltökélte, hogy koncertezésből, tanításból és zeneszerzőként művei tiszteletdíjaiból fog majd megélni. Ám hiába írt jobbnál jobb, sikeres operákat (Szöktetés a szerájból, Figaro házassága, Don Giovanni, Cosi Fan Tutte), az elismert operaszerző és zongoravirtuóz folyamatos anyagi gondokkal küszködött. A pénzzavarhoz felesége, Constanze meggondolatlan költekezései is hozzájárultak, és maga a szenvedélyes billiárdjátékos Mozart sem tudott bánni a pénzzel. 1789-1790-ben több koncertkörutat is elvállalt, de szorult helyzetéből ez sem segítette ki.
Mozart egészségi állapota 1791 őszére megromlott, a művészt súlyos depresszió kínozta. Szeptember végén legújabb daljátékának, A varázsfuvolának első két bemutatóját még személyesen vezényelte, de novemberben leesett a lábáról. Magas láz és fejfájás kínozta, végtagjai megduzzadtak. Orvosa tehetetlen volt, nem tudta megmenteni, Mozart végül december 5-én eltávozott az árnyékvilágból.
Halálának okairól legalább 150 teória született. Az egyik legvalószínűbb verzió szerint az akut fertőzésben szenvedő művésszel rohanó élettempója és egészségtelen életmódja végzett. Mások szerint a szifilisz ölhette meg a kicsapongó Mozartot, de olyan elméletek is születtek, miszerint a sikereire féltékeny olasz zeneszerző, Antonio Salieri mérgezte meg.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
