Moszkva szerint tárgyalni kell Katarról

Moszkva szerint tárgyalni kell Katarról

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter aggodalmát fejezte ki szombaton katari hivatali partnerének amiatt, hogy több arab ország is megszakította kapcsolatait a Perzsa-öböl menti állammal, s felszólította az érintett feleket, hogy tárgyalások útján oldják meg a kialakult válságot.

„Elvi kérdés, hogy nem avatkozunk bele más országok belügyeibe és kétoldalú kapcsolataiba, de nem okoz nekünk örömet, ha megromlik a viszony a partnereink között” – mondta Lavrov katari kollégájának, Muhammad bin Abdul Rahman ász-Száni sejknek kettejük moszkvai tárgyalásain az MTI szerint.

Az arab világ több vezető hatalma, köztük Szaúd-Arábia, Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek, valamint Bahrein, Líbia, Jemen, Mauritánia, Mauritius és a Maldív-szigetek a hét elején jelentette be, hogy megszakítja diplomáciai kapcsolatait Katarral, azzal vádolva a dohai vezetést, hogy iszlamista szélsőségeseket támogat, és együttműködik Iránnal.

Lavrov szombaton azt mondta, Moszkva készen áll arra , hogy „az érintett felek beleegyezésével és érdekében” segítsen megoldani a kialakult diplomáciai konfliktust.

Hírdetés

Arról, hogy Katar mivel húzta ki a gyufát, itt írtunk részletesebben. Az ország nagykövete egyébként lapunknak azt nyilatkozta: ürügyet kerestek a blokádra, és egyszerűen nem igaz, hogy támogatnák a terrorizmust. Őexcellenciája Mohamad Hamad al-Halifa egyszerűen foglalta össze a kérdést: szerinte a Perzsa-öböl Menti Együttműködési Tanács tagországai irigyek a sikereikre.

Máshogy látja például Donald Trump amerikai elnök, aki pénteken arról beszélt: Katar szerinte „történelmileg mindig is” a terrorizmus támogatója volt „nagyon magas szinten”. Úgy véli, a vég kezdete a terrorizmus finanszírozását illetően a rijádi csúcstalálkozóra tehető, ahol tárgyalt a szaúdi uralkodóval, azaz „barátommal, Szalmán királlyal”.

 

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »