A minszki folyamat előmozdítását sürgette a hét elején Berlinben Angela Merkel, Francois Hollande és Petro Porosenko. A német kancellár kiemelte, nincs jelentősége annak, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem vett részt a megbeszélésen, miközben ezt a tényt egyesek már az úgynevezett normandiai formátum széteséseként, Moszkvának szánt pofonként értékelték. Erről azonban szó sincs, hiszen Putyin szelleme képletesen végig ott lebegett a résztvevők feje felett.
Míg egyes elemzők már azt találgatják a berlini csonka csúcs után, hogy megsértődött-e a történteken a Kreml, addig mások szerint Moszkva egyenesen érdekelt volt a távolmaradásban. Az orosz fél ugyanis végig azt hangsúlyozza, hogy közvetlenül nem érintett a konfliktusban, így ha Putyin a szakadár régiók ügyvédjeként lép fel, akkor a belügyekbe avatkozik, míg ha ezt nem teszi meg, akkor szereplését a Kelet-Ukrajnában élők tekintik árulásnak.
Moszkva nem érdekelt sem a harcok háborúvá szélesedésében, sem a Donbasz Krímhez hasonló elcsatolásában. Ahogyan Szergej Mihejev moszkvai elemző fogalmaz, a Kreml nem a Donbasz csatlakozásában, hanem különleges státusában, s leginkább Ukrajna megváltozásában érdekelt. Így inkább kivár, hiszen az országban egyre mélyülő belső válság akár a jelenlegi, Oroszországgal kimondottan ellenséges kijevi hatalom bukását is maga után vonhatja. Ha ez nem következik be, Moszkva számára kisebbik rosszként marad a konfliktus befagyasztása.
Tisztában van ezzel Kijev is, amely szintén nem kapkod a kelet-ukrajnai szakadár régiókért, így azt is elutasítja, hogy a Krím elcsatolásának elfogadásáért cserébe beleegyezzen a Donbasz teljes, Moszkva által is megtámogatott visszatérésébe. A leginkább reális forgatókönyv a konfliktus szórványos harcok melletti lefagyása és az új utak keresése. Jelenleg ugyanis sem a háború, sem a szankciókkal terhelt diplomáciai út nem képes kimozdítani a helyzetet a holtpontról. Marad tehát a kivárás, amely megfelel Moszkvának és Kijevnek is, miközben Párizs és Berlin azt igyekszik demonstrálni, hogy uralja a helyzetet. A berlini csonka csúcs így csupán ezt a status quót erősíthette.
Eközben már mindenki azt találgatja, hogyan mászhat ki a Nyugat abból a helyzetből, amelybe Ukrajnában került. Erről elmélkedett a The National Interest magazinnak adott interjújában a minap Henry Kissinger is. Az amerikai diplomácia nagy öregje szerint nem az a probléma, hogy sikerül-e kimászni, hanem az, hogy a nemzetközi helyzetre kedvező körülmények között tegyék meg ezt.
Ennek fontos része, hogy Oroszország és Ukrajna viszonya mindig is különleges marad. „Ez nem egyszerűen két nagy ország viszonya, hanem valami egészen más. Az európai elvek alapján ezt a kérdést nem lehet megoldani. Ezzel a különleges viszonnyal mindig is számolni kell. Amerikát azonban elvakítja saját különlegességének tudata, és az Egyesült Államok vezetői már egy évszázada ezt szajkózzák a világ népeinek” – fogalmazott Kissinger, hozzátéve, hogy az ukrán válság azért fordult tragédiába, mert az európai és amerikai politikusok összekeverték a rövid távú érdekeket az ukrán identitás megteremtésével. Kissinger úgy látja, a Nyugat legfőbb célja, hogy Moszkvának bármi áron kárt okozzon, ehelyett azonban inkább Oroszországnak a világrendbe történő integrációját kellene megvalósítani.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
