Moszkva azt követeli, hogy a németek ismerjék el népirtásként Leningrád blokádját

Oroszország azt követeli Németországtól, hogy ne csak háborús bűntettként, hanem népirtásként ismerje el Leningrád második világháborús blokádját. Az orosz külügyminisztérium a TASZSZ orosz hírügynökség szerdai jelentése szerint diplomáciai jegyzékben tájékoztatta Berlint erről a követeléséről.

A jegyzékben azzal vádolták Németországot, hogy "ellentmondásos módon kezeli" a múltat, mert míg a gyarmati időszakban elkövetett bűneit Berlin népirtásként ismeri el, a "Szovjetunió népei ellen elkövetett náci bűntettek" vonatkozásában nem teszi meg ugyanezt.

"Az orosz fél ragaszkodik ahhoz, hogy a Harmadik Birodalom által elkövetett ezen atrocitásokat hivatalosan népirtásként ismerjék el" – szögezte le az orosz külügyminisztérium.

A mai Szentpétervár csaknem 900 napig tartó ostromában 1941 és 1944 között mintegy 1,1 millió ember vesztette életét, rengeteg civil halt éhen vagy fagyott halálra a blokád miatt. A németeknek végül nem sikerült Leningrádot elfoglalniuk.

Hírdetés

A berlini külügyminisztérium álláspontja szerint a hitleri Németország hadserege, a Wehrmacht által végrehajtott blokád Leningrád ellen "rettenetes háborús bűncselekmény" volt. A német kormány ezt több alkalommal is hangsúlyozottan elismerte, és továbbra is fenntartja ezt a jogi állásfoglalását. Januárban, az ostrom végének 80. évfordulóján a moszkvai német nagykövetség számos rendezvényen megemlékezett az áldozatokról, és Alexander Graf Lambsdorff nagykövet több túlélővel is találkozott.

Az orosz diplomácia egyre fokozza a Németországra nehezedő nyomást az ügyben. Jogilag a népirtás kategóriája meghaladja a háborús bűncselekmények vádját. Az ENSZ 1948-ben elfogadott, népirtás elleni egyezménye előírja, hogy az illetékes bíróságoknak felelősségre kell vonniuk a népirtás elkövetőit.

A Berlinnek küldött diplomáciai jegyzékben az orosz külügyminisztérium ismételten azt is kifogásolta, hogy Németország csak egyéni kártérítéseket fizetett a blokád zsidó áldozatainak. Németország ezt azzal indokolta, hogy a szovjet zsidók különleges üldöztetésnek voltak kitéve a náci fajelmélet alapján. A többi leningrádi áldozat kártérítése a Németország által 1945 után fizetett háborús jóvátétel keretében valósult meg. Humanitárius gesztusként azonban a német kormány 2019 óta szociális és egészségügyi segélyt folyósít az ostrom túlélőinek. Moszkva jegyzékében viszont azt kifogásolta, hogy az események súlyának megfelelő humanitárius gesztus Németország részéről még mindig várat magára.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »