Nyílt levél Bayer „szánnivaló” Zsoltnak, G „mint Geci” Fodor Gábornak és az összes többi, magát újságírónak képzelő hülyegyereknek
Tomanovics Gergely
Na, mi van, faszarcok?
Most, hogy végre már vége van a politikai korrektség nyomasztó korszakának, és végre az eddig elnyomott szegény keresztény fehér férfi is fröcsöghet alpári tahó stílusban (amit ugye eddig nem lehetett, mert Soros, Háttérhatalom, miegymás) ráadásul mindezt konzervatív újságírásnak lehet nevezni, akkor úgy érzem, egy párt megalapításáról szóló sajtóközlemény is kezdődhet „a büdös kurva úristen húzza a faszára a tetves ribanc anyátok rühes picsáját” felütéssel. Tetszik? Ezt akartátok? Legyen mostantól így? Vagy inkább üljünk már le végre, és beszéljük meg, mi a kurva kibaszott élet legyen ezzel az országgal. Én az utóbbira szavazok, úgyhogy újrakezdem.
Közlemény a Racionalista Párt megalapításáról, „B” verzió – címzett: a konzervatív és a „közszolgálati” sajtó
Kedves Bayer Zsolt, G. Fodor Gábor, Gajdics Ottó, és az összes konzervatív érzelmű médiafelületen dolgozó írástudó honfitársam!
Nem is olyan rég még egy csapatban harcoltunk. Talán abban mindannyian egyetérthetünk, hogy 2006 és 2010 között a Gyurcsány-kormány ámokfutása a legtöbb jóérzésű magyarból jogos ellenérzéseket váltott ki, és változást akartunk. A hazugságokra épülő politika után őszinte és egyenes beszédet, a korrupció és a bürokrácia helyett az állampolgárok javát szolgáló és vele partnerként működő államigazgatást, a közpénzek két kézzel való szórása helyett felelős gazdálkodást és elszámoltatást, a „következmények nélküli ország” végét.
Mindannyian a változásban reménykedtünk, és a lehetőségeinkhez mérten próbáltunk tenni is érte: ti publicistaként írásaitokkal, én pedig független civil bloggerként többszázezres-milliós nézettséget hozó internetes vírusvideókkal, melyekben a Gyurcsány-kormány ellentmondásait gyűjtöttem össze. Bizonyára mindannyian ismeritek ezeket, hiszen a néhány perces videók jobboldali körökben óriási sikert arattak, a Kuruc.infótól a Heti Válaszon át a Hír TV-ig bejárták a meghatározó jobboldali-konzervatív sajtót, ezen kívül Fidesz-gyűléseken és lakossági fórumokon is levetítették őket. E független alkotói tevékenységem által kerültem 2007-ben a Fidesz csapatába, ami az életem egy meghatározó pillanata volt, és a mai napig aranykorként tekintek a 2007-2010 közötti időszakra. Az őszödi beszéd kiszivárgásának 10. évfordulójára időzített Elmúltnyolc(tíz)év – egy leszerelt Fidesz-pártkatona őszinte vallomása című könyvemben hosszasan írtam arról, hogy honnan jöttem, és ez mit jelentett akkor nekem. Egészen röviden: mindent, és még annál is egy picivel többet.
Én korábban soha nem politizáltam, napi 14 óra kemény fizikai munka mellett energiám és időm sem volt követni a híreket, nem is igazán érdekelt ez a „cirkusz” – ahogy a magamfajta átlagos adófizető „keményen dolgozó kisember” nevezi. Azzal viszont mindannyian tisztában voltunk, hogy a „komcsiknál” bármi jobb, és hogy az 1998-2002 közötti időszakban lényegesen jobb irányba tartott az ország, mint 2002 és 2010 között. Mindannyian tudtuk, hogy a Fidesz bár bőven nem tökéletes (koronaúsztatás és más jelentéktelen hülyeségek) de egy vállalhatóbb alternatívát képvisel, és hazafias kötelességünknek tekintettük, hogy a Gyurcsány-kormány leváltásában Orbán Viktort és csapatát támogassuk. Amikor 2010-ben reálisan elérhető célnak tűnt a kétharmados felhatalmazás megszerzése is, mindannyian ebben reménykedtünk: kétharmaddal még az ellenzéki kukacoskodás sem hátráltathatja az ország gyarapításáért végzett munkát. Tavasszal rengeteg honfitársunkkal együtt álltunk csillogó szemekkel és határtalan reménnyel Orbán Viktort hallgatva a Vörösmarty téri eredményváró bulin, és az eredmény bejelentésekor együtt ünnepeltük azt, hogy új korszak indul Magyarországon. Én ugyan csak egy apró fogaskeréknek tartottam magam abban a gépezetben, de szerintem a legapróbb fogaskerék is jogosan érzi egy ici-picit magáénak is a sikert, és jó okkal büszke rá. Én is teljes mértékben az voltam, és bizonyára ti vagytok azok, akiknek a legkevésbé kell elmagyarázni ezt az érzést.
A kormányváltás után a Közigazgatási- és Igazságügyi Minisztérium Kormányzati Kommunikációs Államtitkárának videósaként vártam, hogy miként tudom majd hasznosítani és az addig folyamatosan és önszorgalomból fejlesztett tudásomat a Fidesz, és így közvetve az ország javára fordítani. Tervezgettünk mindenféle okos, modern és „lájkolható” kreatív anyagokat, amik megszerettetik az emberekkel az államot, meg ilyenek. A könyvben részletesen leírtam ezeket, és azt is, hogy hogyan esett szét ez az egész, és hogyan jutottam el végül arra a pontra 2011 végén, hogy bármi jobb ennél, még az autómosó is.
Havi nettó 261 000 forintos fizetésről beszélünk. Ennyit kerestem a KIM-ben, és ezt dobtam el 2011-ben azért, mert erkölcsileg és szakmailag is vállalhatatlanná vált az egész. 2016 végére léptem át a 15 milliós lélektani határt: 2011 óta ennyibe került nekem az, hogy tükörbe tudok nézni. Rosszabb állapotomban sokszor elgondolkodom azon, hogy megérte-e ez. Olvassátok el a könyvet, benne van ez a vívódás. 15 millió Forintból be tudnám indítani a forradalmi és sikerre ítélt vállakozás-ötletemet, tükörbenézésért viszont egy kiló kenyeret nem kapok a boltban.
2016. februárjára jutottam el oda, hogy egy fasz vagyok amiért otthagytam a KIM-et, és nincs más lehetőségem, mint elhúzni ebből az országból, mint ahogy minden értelmesen gondolkodó fiatal teszi. Akkori felfogásom szerint ebben az országban ugyanis csak úgy tudsz boldogulni, ha nyalod a hatalom seggét, vagy ha elhúzol külföldre, csinálsz egy kis pénzt, és ha van valami jó ötleted, akkor visszajössz, és vállalkozást építesz rá a kint szerzett pénzből, aztán a vállalkozás vagy bejön, vagy nem, és ha nem, akkor mehetsz vissza a balettbe ugrálni.
Nem akarom tovább ragozni, mert a könyvemben és ezen a blogon is sokat írtam már erről, rá kéne térni végre a lényegre, ami e levél legfontosabb gondolata is:
Nekem a Fidesz sokkal többet adott, mint amit ti el tudtok képzelni.
Szerintem nálatok is komolyabb haszonélvezője voltam az egésznek, és a mai napig hálás vagyok érte annak ellenére is, hogy Soros Györgynél is jobban kívánom a Fidesz bukását.
Ti ezt elintézitek azzal, hogy áruló vagyok. Csak azért, mert logikusan (liberálisan, bocsássa meg a világ) gondolkodom, és következetesen azt képviselem, amit 2010-ben fideszesként is. Fideszesként a józan ész politikájáért harcoltam (mert hittem abban, hogy a Fidesz ezt képviseli) aztán amikor a Fidesz látványosan hadat üzent a józan észnek, én pedig a józan ész pártjára álltam a Fidesz ellen, akkor a szemetekben köpönyegforgató árulóvá lettem. Pedig én vagyok az, aki akkor is voltam, amikor a Fidesz is az volt, ami nem az, ami ma.
Ma ha nem értek egyet veletek bizonyos kérdésekben, akkor Soros-bérenc vagyok. Ellenség. Ezt pedig kikérem magamnak!
Hiszen bármennyire is szarul kormányoz Orbán és csapata, én bizony elismerem, hogy van egy kevés jó húzásuk is. A kerítés például az, írtam is erről és a bevándorlás problémájáról hosszút, kitérve benne Brüsszel felelősségére is. Ha ennek ellenére is migránssimogató libsinek neveztek, azt nem csak kikérem magamnak, de be is perelllek titeket.
Kritizálom a baloldalt is, amiért csak azért utasítják el a 2024-es budapesti olimpiát, mert „fúúúj Orbán” – ez nem vezet sehova. Egyszerű lenne mindenki számára megnyugtató kompromisszumot találni, én tettem is rá egy kísérletet a „Racionálisan a 2024-es budapesti olimpiáról” című cikkben. Igenis legyen Olimpia, ha megéri, énekeljük a körúton együtt, hogy az éjjel soha nem érhet véget, mert a népnek kell ilyen közösségi esemény. Ha még a gazdaságot is fellendíti, akkor pláne hülye az, aki kényszerellenzékiként megpróbálja megtorpedózni a tervet.
Egyetértek Orbán Viktorral, ha igaza van. Nem szégyen elismerni, és nem szégyen tanulni belőle. Például az egykulcsos adó kérdését jól látta viktor 2005-ben: a kisebb jövedelműek tényleg fizessenek arányosan kevesebbet. Menjen a picsába Gyurcsány, hogy Orbánt egykulcsos adó bevezetésének tervével vádolja, miközben Orbán soha nem mondott ilyet, sőt, kifejezetten ellenzi az egykulcsos adó ötletét. Viszont: amikor Orbán kormányra kerülve saját magának ellentmondva bevezeti az egykulcsos adót, azzal sajnos Gyurcsánynak ad igazat, és mégiscsak Orbán menjen a picsába, mert ugyanolyan hazug geci, mint Gyurcsány. Erre pedig újságíróként nektek fel kéne hívni a közvélemény figyelmét, de ezt nem teszitek, mert egybitesen gondolkodtok, és ezért sajnos mégiscsak elő kell vennem a bejegyzés elejének stílusát: a büdös kurva úristen húzza a faszára a tetves ribanc anyátok rühes picsáját. Tényleg ezt akarjátok? Én inkább azt szeretném, ha leülnénk beszélgetni, pár korsó sör mellett átbeszélnénk, hogy ki hogyan képzeli az ország jövőjét, és találnánk valami okos kompromisszumot, ami mindenkinek jó.
Ez a kulcsa az egésznek, és én készen állok rá. Nincs vesztenivalóm: vagy megcsinálom a változást a ti szempontjaitokat is figyelembe véve, vagy beledöglök abba, hogy itt minden szar, és/vagy elhúzok a gecibe és leszarom az egészet, vagy túlhajszolom magam és abba pusztulok bele, hogy változást akartam, sokat tettem érte, de minek. Sajnos túl makacs vagyok ahhoz, hogy ne az elsőt válasszam, és túlságosan szeretem ezt az országot ahhoz, hogy elmenjek, úgyhogy inkább azt választanám, hogy üljünk le egymással és dumáljuk meg, mi legyen az országgal. Ez az ország ugyanis a miénk, és a tízmillió magyart csak akkor van értelme nemzetnek nevezni, ha konzervatívak és progressziósok, jobbosok és balosok, vallásosok és nemvallásosok megpróbálják megérteni egymást, és kitalálni olyan megoldásokat, ami mindkét oldalnak jó. Ha folyamatosan ellenséget látunk a nemzetünk másképp gondolkodó tagjaiban ahelyett, hogy megértenénk őket és megpróbálnánk konszenzusra jutni, akkor nincs értelme nemzetről beszélni.
„Nem is olyan rég még egy csapatban harcoltunk” – kezdtem ezt az írást. Felfogásom szerint a normálisan gondolkódó emberek ma is ugyanabban a csapatban harcolnak: a józan ész csapatában. Én e csapat harcosa vagyok, és szerintem valahol a szívetek mélyén ti is. Mindannyian egy józan ésszel működő országot szeretnénk, és ahhoz, hogy ezt megteremtsük, ki kell egyeznünk egymással és meg kell hallgatni egymást. Én kész vagyok rá. Ezzel az írással megtettem az első lépést, most nálatok a labda.
Nagyon sokat jelentene nekem, ha bármelyikőtök válaszolna – és nem csak nekem, de az országnak is.
Baráti üdvözlettel:
Tomanovics Gergely – a Racionalista Párt alapítója, aki még mindig naivan hisz abban, hogy Magyarország akár egy jó hely is lehetne mindannyiunknak.
Ugyan nem lettem meggyőzve, hogy ennek a találkozásnak lesz bármi értelme, de felőlem… Szóval megihatunk egy sört és még beszélgethetünk is közben. Az én időmbe belefér.
Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »
