Mosonmagyaróvári és hédervári diákok zarándokoltak a máriakálnoki kegyhelyre

Mosonmagyaróvári és hédervári diákok zarándokoltak a máriakálnoki kegyhelyre

Szeptember 8-án, szerdán, Szűz Mária születésének ünnepén, amely a kegytemplom búcsúnapja is, ismét elzarándokoltak a mosonmagyaróvári és a hédervári piarista diákok a máriakálnoki kegyhelyre. Közel 700 diák sok szülővel kiegészülve kerékpáros zarándoklaton vett részt.

Piarista atyák vezetésével a magyaróvári diákok először 1946-ban zarándokoltak el a közelben fekvő máriakálnoki kegyhelyre. Ezt a hagyományt elevenítették fel a néhány éve a mosonmagyaróvári és hédervári piarista iskola pedagógusai és diákjai.

A rekollekciós nap kezdetén a bűnbánati liturgiához kapcsolódóan tanév eleji gyónásukat is elvégezhették a tanulók, majd az udvari közös imádságot követően biciklikkel indultak a szomszéd település zarándokhelyére.

Hírdetés

Az ünnepi szentmisét Bodó Zoltán magyaróvári esperes-plébános mutatta be, aki felhívta a figyelmet arra, hogy egész életünk zarándoklat, melynek célja az Istenhez történő megérkezésünk. Kiemelte, hogy a megtett utunk kettős természetű, hiszen közelebb kell vinnie bennünket önmagunkhoz és a világ Teremtőjéhez is. Az imádságban az egyéni szándékok mellett megfogalmazódott a közösség békevágya is.

Forrás és fotó: Piarista.hu/Piarista Gimnázium, Általános Iskola ás Óvoda – Mosonmagyaróvár

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »