Drága Bolgár Úr, arra kérem, ne tőlem féltse az emberi jogokat Magyarországon, hanem attól az „értelmiségtől”, amelyik…
No, nem is folytatom, inkább elmesélem mi történt a minap, Anyák napján.
Dél körül a családi ünnepi ebédre tartva az autómban az Ön műsorára kapcsoltam, és arra lettem figyelmes, hogy két kedves kartársával éppen rajtam gúnyolódnak. „Morvai Krisztina persze nem szavazta meg a médiaszabadságról szóló jelentést a héten Brüsszelben…” – mondta egyikük. „Nem csodálkozom…”- reagált a másik gúnyosan nevetgélve, majd hármasban kacarásztak jólesően. Késésben voltam a fontos eseményről, nem tudtam tovább hallgatni Önöket. Parkolás, slusszkulcs, vágtázás a budai kisvendéglőbe, közben rövid bosszankodás a hallottak miatt…
És akkor ismét kiderült, hogy az élet milyen különleges tehetségű, furfangos rendező…
Mielőtt megtalálnám a mi asztalunkat, hozzám lép egy csodaszép, fiatal várandós nő, kézen fogva aprócska kislányával: „Szervusz Krisztina! Emlékszel rám? Horváth Zsófi vagyok 1, 2006-ban találkoztunk. Tudod, a páromat és engem is akkor ismertél meg…” Meghatódva emlékeztem vissza a történetre, amely nem volt akkor egyedülálló, de mégis különleges. „Persze, hogy emlékszem. Egy időben vertek benneteket véresre a rendőrök, a szintén egyetemista fiatalemberrel, akit ezen a különleges alkalmon ismertél meg, majd pedig együtt vittek benneteket a fogdára, és a büntetőeljárás is együtt folyt ellenetek. Akkor szerettetek egymásba, de aztán elvesztettük a fonalat, nem tudom, mi történt a koncepciós eljárás befejezését követően…” – mondtam kérdően a pocakjára és a kislányra nézve. Elmosolyodott: „Igen, jól sejted, összeházasodtunk. Vértesaljai Laci Atya adott össze bennünket…” – mondta szintén jelentőségteljesen, tekintettel arra, hogy – amint arra Drága Bolgár Úr és a stúdióban beszélgető kartársai is bizonyára emlékeznek – ő volt az a katolikus pap, akit papi egyenruhájában vertek össze 2006. október 23-án a rendőrök. „Többekkel tartjuk a kapcsolatot, például szegény Teri nénivel, tudod Krisztina, a tanárnővel, akivel együtt ültünk összeverve a rabomobilban és együtt vittek bennünket a fogdára… Ő sajnos nincs jól. Hiába telt el olyan hosszú idő, pszichésen nem tudta kiheverni azóta sem a történteket…”
Ezen a ponton kezdett el már integetni a családom az asztaltól, így abba kellett hagynunk a beszélgetést. Jó lett volna hallani a többiekről is, bár annak a több ezer összevert, bebörtönzött, megalázott embernek a történetét, akik 2002 és ’10 között – azaz az Önök idejében, Drága Bolgár Úr – tapasztalták meg a magyar balliberális oldal sajátos felfogását a szabadságjogokról, nos, azt a sok történetet aligha tudnánk maradéktalanul összegyűjteni. (Emlékeztetőként küldök Drága Bolgár Úrnak két olyan linket, amin a túlélők beszélnek a 2006 őszi eseményekről, de küldök olyat is, amin Budaházyt verik véresre a 2002-es Erzsébet hídi blokádon, no meg olyat is, amikor engem már hivatalos európai parlamenti képviselő-jelöltként fújnak közvetlen közelről arcon a könnygázzal 2009-ben…) Volt szerencsém tehát megismerni a balliberális oldal felfogását a szabadságjogokról, és úgy érzem, emberi jogokkal foglalkozó jogászként és az egykori Civil Jogász Bizottság valamint a Nemzeti Jogvédő Szolgálat tagjaként nem szorulok rá arra, hogy Önök leckéztessenek arról, hogy mi is a szabadság, mik azok a szabadságjogok. Az Önök felfogását már megismertük akkor, amikor folyamatosan bagatellizálták, minimalizálták a 2002 és ’10 közötti kormányok embertelen és brutális jogtiprásait. Értse meg Drága Bolgár Úr, hogy ez nem az Önök pályája… A szabadságjogokról való eszmefuttatás és gúnyolódás nem az a terület, ahol Önök egyetlen percig is hitelesek lehetnének. A szólásszabadsággal és a véleménynyilvánítási szabadsággal összefüggő emberi jogokat ne tekintse szakterületének az a balliberális értelmiség, amelyik 2002 és ’10 között azt tette, amit tett…
De persze szívesen elárulom Önnek, hogy miért is nyomtam a „tartózkodás” gombot a médiaszabadságról szóló múlt heti brüsszeli jelentés esetében. Nem azért, mintha nem tartanám fontosnak a médiaszabadságot és általában a szabadságjogokat. (Bár ismételten szeretném hangsúlyozni: a szabadságjogok szeretetéről és védelméről kissé más fogalmam van, mint Önnek és pajtásainak…) Azért tartózkodtam, és nem szavaztam „igen”-nel, mert a jelentés – ahogy az mostanában az Európai Unióban megszokott – több ízben hangsúlyozza a „gyűlöletbeszéddel” szembeni fellépés szükségességét, továbbá olyan megfogalmazásokat alkalmaz, amelyek értelmezhetőek úgy, hogy újfajta cenzúra – cenzor szakemberek illetve cenzor testület – kialakítására készül az Európai Unió. Ami a gyűlöletbeszédet illeti: a migrációs válság 2015. évi kezdete óta a következőt tapasztalom az Európai Unióban: azokat a személyeket (polgárokat), csoportokat illetve tagállamokat, amelyek a tömeges migrációt elutasító bevándorlás-politikát vallanak magukénak, „idegengyűlölőnek” minősítik. Logikusan következik ebből a megközelítésből, hogy a tömeges bevándorlás ellenzői a gyűlöletbeszédre vonatkozó szabályozásoknak „hála” folyamatosan korlátozva vannak szólásszabadságukban, véleménynyilvánítási szabadságukban, és szinte tökéletesen elnyomásra kerül a bevándorlás-politikákkal kapcsolatos vita lehetősége is. 1963-ban születtem, így volt szerencsém megtapasztalni, mit jelent a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságának elfojtása valamilyen „magasabb nemes célra” hivatkozással. Nem vagyok hajlandó ezt támogatni, ez volt tehát az egyik oka annak, hogy tartózkodással szavaztam. A másik pedig: szintén születési évemből következik, hogy megéltem azt, amikor Lendvai Ildikó elvtársnő és mások cenzúrázták, hogy mi az, ami megjelenhet és mi az, ami nem. A rendszerváltozás után csodálkozva tapasztaltam, hogy most ugyanazok a személyek, „szakemberek” szónokolnak nekünk arról, hogy mi is a demokrácia, a szólásszabadság és a médiaszabadság. Az a helyzet, Drága Bolgár Úr, hogy nem szeretném megélni, és saját szavazatommal támogatni, hogy újfent – immáron az Európai Unió által kinevezve – Lendvai Ildikó és más főcenzorok határozzák meg, hogy miről lehet, és miről nem lehet beszélni a saját hazámban. Nos, ezek tehát az indokai annak, hogy nem szavaztam meg a médiaszabadságról szóló jelentést.
A számos egyébként kiváló indítvány mellett megtalálhatóak (persze jól elrejtve) az általam említett és erősen kifogásolt részletek is a jelentésben. Kérem, ne vegye rossz néven, hogy ha szabadságjogi kérdésekben ezután sem az Önök ízlésének próbálok megfelelni.
Szívélyes üdvözlettel:
Dr. Morvai Krisztina
jogász, egyetemi docens
európai parlamenti képviselő
Linkek:
– Könnygáztámadás Dr. Morvai Krisztina ellen a Nádor utcában
– Összefoglaló a Civil Jogász Bizottság munkájáról (1., 2. rész)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
