Vona Gábor még a kezdeményezés útjára indításakor reményét fejezte ki, hogy a bérunió hozzásegíthet egy szolidárisabb és szociálisabb Európa létrejöttéhez, és elindíthatja ez Európai Unió belső reformját. Ön hogy látja, tényleg elkezdődhet a valódi változás, ha összegyűlnek az aláírások?
„Nem természetes állapot, hogy egy magát ‘uniónak’ nevező szövetségben – amelyben az alapszabályok szerint egyenlő jogokkal rendelkező tagállamok vannak – az országok egyik csoportjában élő emberek négy-ötször akkora jövedelemmel rendelkeznek, mint az országok másik csoportjában élők.”
Nyilvánvaló, hogy az Európai Uniónak a 2004-es csatlakozási folyamatot megelőzően alaposan végig kellett volna gondolni, hogyan lehet minél gyorsabban és hatékonyabban „ledolgozni” azt a szakadékot, amely a volt kommunista országok és a régi tagállamok között fennállt. Kiszámítható volt, hogy ha sokáig megmaradnak az óriási különbségek az életszínvonalban és a jövedelmekben, akkor a közép- és kelet-európai országokból Nyugatra fognak vándorolni az emberek – kihasználva az Európai Unió egyik alapelemét, a munkavállalók szabad mozgását -, hogy ott dolgozzanak és szerezzenek az otthoninál lényegesen magasabb jövedelmet.
„Világosan látható volt, hogy ebből nagy feszültség és belső migráció lesz.”
Sokszor és sokan gondolunk persze arra, hogy az Európai Uniónak eleve az olcsó munkaerő megszerzése valamint piacainak kiterjesztése volt a fő célja a bővítéssel, és eszében sem volt egyenjogú és egyenlő esélyű országokká tenni a volt kommunista tagállamokat.
Összességében: az elmúlt időkben nem volt az Európai Unión belüli diskurzus, hivatalos beszéd része a régi és új tagállamok közötti jelentős jövedelem- és életszínvonal-különbség. Az elhallgatás volt a jellemző. Valakinek végre rá kellett mutatnia, hogy a „király meztelen”, és el kellett kezdeni kezdeményezni, hogy a helyzet megváltozzon.
„A ‘Béruniónak’ nevezett mozgalommal – álláspontom szerint – el lehet indítani az Európai Unió elmozdulását az igazságosság irányába.”
Egyre több közéleti személyiség írja alá a béruniós kezdeményezését, olyanok is, akik eddig nem feltétlenül a Jobbik-szimpátiájukról voltak híresek, ön szerint mit üzen ez a magyar társadalomnak?
Úgy gondolom, hogy az Európai Unión belüli jövedelmi viszonyok igazságosabbá tétele, a magyar és más közép-és kelet-európai emberek bérének illetve jövedelmének jelentős emelése, az elvándorlás megállítása olyan célok, amelyeket szinte minden magyar ember magáévá tud tenni.
Több mint két hónapja folyik az aláírásgyűjtés, és az európai sajtóban is egyre nagyobb visszhangot kap, hogy a keleti perifériaállamok polgárai nem törődnek bele az Európai Uniót kettészelő bérszakadék létezésébe. Az Európai Parlamentben milyen fogadtatása van a kezdeményezésnek, vannak olyan nyugati képviselők, akik esetleg érdeklődnek az ügy iránt, netán támogatnák is azt?
A nyugat-európai képviselők hozzáállása a bérunió kérdéséhez nagyon megoszlik aszerint, hogy kiket képviselnek.
„Nyilvánvaló, hogy mondjuk a nyugat-európai munkásoknak egyáltalán nem érdeke az, hogy közép-és kelet-európai szaktársaik lényegesen olcsóbban dolgozzanak, mint ők, hiszen ez jól ismert módon feszültségeket teremt.”
Azok a képviselők viszont, akik a nagyvállalati lobbik emberei, nyilvánvalóan nem lelkesednek túlzottan azért, hogy igazságot követelünk saját munkavállalóink számára, és szeretnénk felszámolni azt a helyzetet, amelyben a mi gyárainkban töredékéért dolgoztathatnak a nagy cégek mint odahaza, Nyugat-Európában.
Ez már több, mint agyelszívás – A brit sajtóban is téma a bérunió
Kevesen tudják, hogy Róna Péter közgazdász maga is vállalkozó: egy semmiből felépített sajtfarmmal ad munkát a dolgozni vágyóknak a Somogy megye súlyosan elmaradott, hátrányos helyzetű térségében fekvő Kisasszondon. A The Telegraph a napokban megszólaltatta a szakembert, aki személyes tapasztalatain keresztül is igyekezett rávilágítani, miért van égető szükség a Jobbik által útjára indított béruniós kezdeményezésnek.
A Fidesz-kormány számtalanszor tanújelét adta, hogy kitart a rosszul fizetett magyar munkaerőre épülő gazdasági modell mellett és nem támogatja a kezdeményezést, a kormánypárti média pedig minden eszközzel igyekszik hitelteleníteni a koncepciót. Ön mit gondol, a magyar dolgozók tényleg nem érdemlik meg, hogy ugyanazért a munkáért ugyanazt a bért kapják, mint nyugati társaik?
Budaházy Gyuri barátom mondta nemrég egy interjúban, hogy a „pártokrácia” és a nemzeti együttműködés egymást kizáró fogalmak. Úgy gondolom, sok igazsága van. A pártok versengésére épülő rendszerben úgy tűnik, kizárt, hogy az egyik politikai párt elismerje azt, hogy ha a másik elképzelése, ötlete előrevinné az országot. Ezzel szemben azt tapasztaljuk, hogy ilyenkor reflexszerűen a másik lehúzása, kigúnyolása, bírálata következik, és gyakorlatilag kizárt, hogy vállvetve harcolnának egy olyan közös célért, ami egyértelműen nemzeti érdek. Rendszerhibával állunk tehát szemben, amin előbb-utóbb komolyan javítani kell, mert nagyon sokat veszít az ország az állandó pártversengések miatt.
A Fidesz szerint, ha megvalósul a bérunió, akkor ez egyenlő lenne a migránsok Magyarországra telepítésével, ön szerint ez tényleg reális veszély? Egyáltalán, megállja a helyét ez a logika?
Töredelmesen bevallom, hogy – noha igyekszem követni a magyar sajtót, médiát – ezt az érvelést, pontosabban ellenérvet a bérunióval kapcsolatban még nem hallottam. Erőteljesen próbálom megfejteni a logikát, de egyelőre nem sikerült.
Fidesz: azért nem kell bérunió, mert akkor migránsok özönlik el az országot
A kormánypárti frakció-szóvivő a jövő évi költségvetésről tartott szerdai sajtótájékoztatóján az elmaradhatatlan elmúltnyolcéves litániák elzengése után megtudhattuk, hogy „Magyarország erősödik, és ez a költségvetésen is meglátszik”. Szárnyal a gazdaság, tartjuk a hiánycélt, csökken az államadósság és az adók, növekszik a foglalkoztatás – festette fel a Jehova tanúinak szórólapjait megszégyenítően idilli képet Halász.
Portálunknak a bérunió több külföldi kezdeményezője is azt fejtegette, hogy a sikertől függetlenül, a projektet övező közös munka akár egy széleskörű jövőbeli együttműködés alapjait is lerakhatja, ami magában foglalhatja a V4-eket, vagy akár túl is szárnyalhatja annak perspektíváit. Ön szerint – akár az EU-n belül, akár azon kívül – életképes lehet egy ilyen, új szövetségi rendszer? Súlyt adhat-e újra a kezdeményezés Kelet-Közép-Európának?
„Rendkívül fontosnak tartom, hogy végre levetkőzzük a ‘másodosztályú szerepet’ az Európai Unióban.”
Nem helyénvaló, sőt elfogadhatatlan az a látványos lenézés, ahogy a nyugat sokáig tekintett Közép-és Kelet-Európára a rendszerváltozás után, sőt az európai uniós csatlakozásunk után is. Minden olyan összefogás ebben a régióban, amely méltóságot és erőt sugároz, nagyon ígéretes.
„Az, hogy ha a közép-és kelet-európai, ‘új tagállamok’ – 13 évvel a csatlakozás után még mindig így emlegetnek bennünket… – vállvetve dolgoznak és tevékenykednek, mindenképpen kívánatos és egyre fontosabb az Európai Unió jövője és a közép-és kelet-európai emberek és nemzetek méltósága szempontjából.”
Bérunió
Egyenlő munkáért egyenlő bért!
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
