No, ha már születésnapunk van, hagyjuk a csudába egy kicsit a politikát, és foglalkozzunk valami igazán fontos dologgal! Szent István napja sok magyar közösségben emblematikus nappá vált az évszázadok során. Így a helyi legendáriumokban több olyan adoma is megtalálható, melyek e naphoz kötődnek. Ebből osztok meg most három sajátot. A többit meg ki-ki tegye hozzá saját maga!***„AKÁRMAIS” PISTA
Gergyó Pistát mindenki csak úgy ismerte a faluban, hogy „Akármais” Pista. Ami becenév tekintetében igen praktikusnak bizonyult, hiszen rajta kívül volt még vagy négy ember, aki ugyanezt a nevet viselte.
Pistáról tudni kell, hogy a sört mega bort azt nagyon szerette, a pálinkát pedig még ezeknél is jobban. S ha néha ráfanyalodott egy-egy kevert, rumpuncs vagy hubertus nevű női pancsokra, hát nagy duzzogva azt is lehajtotta folyamatosan porzó gigáján. Így esett, hogy a helybéli Kaparó Csárda törzsközönsége már jobban ismerte őt arcról, mint a saját családja. Gergyó Pista máskülönben igen jó ember volt, hiszen fizetésnapon mindenkinek fizetett egy kört. Mondjuk erről a nagyon jó emberes dologról a családja nem igazán volt meggyőződve, de nekik is meg kellett érteniük, hogy ha elfogy a pénz a cimborákra, akkor nem lehet mit tenni, összébb kell húzni a családi nadrágszíjat.
S hogy miről kapta nevét Akármais Pista? No, erről a fránya Szent István-napról, amiből bizony kettő is volt egy évben: a királyos meg a vértanús. István királyé ugye augusztus 20-án tartatott, míg az első szent vértanú ünnepe december 26-ára esett. Köztudott, hogy névnap tekintetében mindenkinek az a hivatalos napja, amelyik a születése utáni naphoz a legközelebb esik. Így lett volna augusztus 20. Pistáé. Csakhogy amikor nagykarácsony napján a miséről tradicionálisan a kocsmába érkező sereglet megkérdezte őt, hogy „Pista, oszt mámma tartod-e?”, akkor ő mindig így válaszolt: „Akár ma is tarthatom!”. S szórul szóra ugyanezt mondta ugyanerre a kérdésre augusztus 20-án is. Így hívatta meg magát minden olyan napon, aminek keresztnevét viselte.
Egyszer aztán a helyi kántor felvilágosította őt, hogy nem úgy van az, mert István-napból éppenséggel még négy akad, nevesen augusztus 3-án, augusztus16-án, szeptember 2-án és szeptember 7-én.
Így esett, hogy az újólag megismert augusztusi dömpingben elkezdte az ünneplést hónap elején, s meg se állt királyunk neve napjáig, amikor is délután 2 óra 23 perckor – a litánia után egy perccel – a temetőárokba borult, s ott örökre átadta magát teremtőjének.
A templomszolga találta meg elsőnek, aki – micsoda véletlen- szintén az István nevet kapta a keresztségben, s utána pár pillanattal érkezett a kántor is. Amint pedig kalaplevéve álldogáltak az égre néző szemű ember teste előtt, a templomszolga csak ennyit kérdezett a kántortól:
– No, mikor temetjük?
– Akár ma is. – jött a válasz azonnal a kántor szájából. S csak azért nem nevették el magukat, mert nem illik ám az ilyesmi ilyenkor.
***BÜDÖS KOZI
A faluban egyetlen cigány család élt akkoriban, a Koziék. Kicsinyke vályogházuk a régi falu szélén, a rét felé vivő út mellett állt, s különös ismertetőjele volt, hogy a homlokzat fájába nem keresztet vágtak, hanem egy hegedűforma lyukat, hirdetve, hogy e hajlékban bizony muzsikus cigány lakik.
Az öreg Kozi élte a muzsikus cigányok megszokott életét. Példának okáért be-bejárogatott Gyarmatra, a szállóba, ám ott jobbára csak akkor volt helye, ha a brácsás éppen beteg volt; a szólónak meg még a közelébe se kerülhetett soha. Igaz, maga is tudta, hogy nem egy prímás alkat. Így hát abból élt, amiből tudott. Járta a falvakat, mindenhová akkor érkezve, amikor templombúcsú, vagy más jeles esemény zajlott, aztán zenélt a helyi kocsmákban, de kérésre akár a házaknál is, kiváltképp ősszel, amikor egymást érték a lakodalmak. Tudni való ugyanis, hogy akkoriban ősszel, a termény betakarítása, az állatok behajtása, az újbor kiforrása után tartották a lagzikat, a tetejébe pedig nem szombaton, hanem általában szerdán, hogy vasárnapig abba se hagyják.
Kozit természetesen ugyanúgy elérte a prófétasors a saját hazájában, ahogy mindenki mást, így hát mindenhol szívesen látott vendégként fogadták, csak éppen odahaza nem.
Egyetlen kivétel volt ez alól, s a kedves olvasó bizonyára kitalálta: a Szent István-nap, amikor is az államalapító királyunkról elnevezett templomban búcsút tartottak. A búcsú pedig a két mise, a körmenet és a litánia után a házi vendéglátással folytatódott. A vendéglátás ez esetben szó szerint értendő, hiszen az itteni családok más falvakba származottjai, közel-s távoli rokonai mind-mind meg lettek hívva a jeles eseményre. Így aztán minden háznál mintha csak kicsiny lakodalmak lettek volna községszerte. Kozit pedig mindenhol szívesen látták egy kis muzsikálásra. Akkor. Aznap. Soha máskor.
Úgyhogy a Szent István-nap minden évben ugyanúgy ért véget: Kozi a sok rossz bortól és olcsó pálinkától megmámorosodva ballagott haza a főutca közepén, egyik padkától a másikig mérve az útszélességet, s közben torkaszakadtából ordította:
– Szent Istvánkor István bácsi? Minden máskor büdös Kozi?
***PITTA BÁTI
Pitta bátit, a templomszolgát a ministránsok nevezték el Pitta bátinak. Hogy miért? Azt senki sem tudja, mint ahogy azt sem, hogy ugyanezek a ministránsok az esti misék előtt miért dobáltak méreggel teletömött gyufaskatulyákat a templom oldalához, vagy miért lopták folyamatosan a tömjént a sekrestyéből? Jó, persze mindkettőre megvolt a magyarázat. Ez a nemzedék már nem az a háború utáni nemzedék volt, amelyiknek vásott fiúgyerekei bármikor, bárhol találhattak egy-két éles lőszert, hogy azt a vonatsínekre pakolva, vagy tűzbe dobva kidurrantsák. A tömjén pedig épp olyan finoman illatozott odahaza, a sparhelt (vagy, ahogy errefelé hívták a rúra, a masina) lapján, mint a templomi füstölőben. Miseborra meg eleve nem volt esélyük sem, mivel azt a pap hétpecsét alatt tartotta, jól elzárva, ahogyan csak a sváb papok tudnak vigyázni a javakra.
Egyszóval a gyerekeknek maradt a csúfolódás, a gúnyolódás. Ennek alapja pedig Pitta báti belsőfül-betegsége volt, minek okán az öreg úgy járt-kelt a világban, mintha bizony a saját születését rögtön egy kupica pálinkával ünnepelte volna, s azóta erre töltene rá a nap minden órájának minden percében. Egyszóval úgy dülöngélt szegény, mint aki állandó részegségben szenved. Feltéve, hogy akad olyan, akinek a részegség szenvedés.
Hát ez a Pitta báti egy szép Szent István-napon úgy határozott, hogy ő biza kipróbálja ezt az új rafinériát, a a búcsús mutatványosokkal érkezett láncos körhintát.
Így is lett. Csakhogy amikor a kör után nagy nehezen kikászálódott a vasból hajlított ülésből, az első lépés után megszédült. Megszédült, s hozzá annyira, hogy meg is kellett kapaszkodnia valami arra haladó emberben, aki csak annyit mondott rá: „No, délután fél négy, de ez már be van baszva…”.
Ám Pitta báti nem ivott aznap. Ahogyan előző nap sem, és úgy általában soha. Egy csepp alkohol le nem csúszott a torkán, mióta a betegsége úgy elhatalmasodott rajta, hogy ha csak egy kortyocskát is felhörpintett bármi szeszből, elindulni se bírt.
Most meg itt állt, szál egyenesen, hogy valósággal beleszédült ebbe a nagy egyenességbe. A füle… az az átkozott füle, ott belül… valahogy helyre rázódhatott, vagy ki tudja, mi történt, de valóságosan elmúlt a tántorgás.
A kezdeti ijedt döbbenetet csakhamar felváltotta a fékevesztett öröm, na persze csak úgy templomszolgásan, nem kurjongatva, hanem belül kacagva rá a világra boldogan.
Ám ez a boldogság csupán az első lépésig tartott. Mert a következő lépéssel visszatért bizony az állandó dülöngélés, ahogyan odabent a fejben visszazökkent minden, aminek vissza kellett zökkennie.
Pitta báti pedig – mielőtt elindult volna haza erről az átkozott helyről – visszanézett a láncosra, és csak ennyit mondott félhangosan:
– No, téged is itt egyen meg a fene, ahol vagy!
S mivel jólnevelt ember volt, valamint az apjával ellentétben bagót se rágott, így e mondat után nem köpött egy jó hegyeset a földre, hanem csak úgy szépen hazadülöngélt.
Soha többé nem ült fel a láncosra.
***
Isten éltesse az Istvánokat!Boldog születésnapot, Magyarország!() VBT ()Kiemelt kép: SkanzenBlog – A szentendrei Skanzen szakmai blogja – MAGYARORSZÁG, MENDE BÚCSÚ, 1969. FORTEPAN /PÉTERFFY ISTVÁN/ 14186
The post Mondj egy István-napi adomát! appeared first on VBT.
Forrás:vbt.pestisracok.hu
Tovább a cikkre »
