Mókás fitymás dalocskát énekeltek angol szurkolók egy repülő zsidónak – hát persze hogy letartóztatás lett a vége

Mókás fitymás dalocskát énekeltek angol szurkolók egy repülő zsidónak – hát persze hogy letartóztatás lett a vége

A brit rendőrség letartóztatott két férfit, akik "sértő futballrigmusokat" skandáltak egy ortodox zsidó utasnak egy múlt heti repülőjáraton.

Az incidenst a Ryanair november 4-én az Egyesült Királyságból Belgiumba tartó járatának fedélzetén filmezték le. Az utasok közül sokan a West Ham és a belga Genk csapatának focimeccsére tartottak — számol be a Jewish Telegraphic Agency nyomán a Neokohn.

Amikor az ortodox utas elsétált mellettük a repülőn, több férfi Tottenham Hotspurs elleni rigmusokat kezdett skandálni. A Tottenham egy rivális, szintén londoni futballcsapat, amelynek szurkolóit gyakran zsidóknak vagy zsidrákoknak nevezik a zsidó múltjuk miatt.

A Hotspurs a múlt héten nem játszott Belgiumban.

"Tottenhamben szaladgáltunk kilógó fütykössel, és énekeltük, hogy van fitymám, ugye?" – skandálták a férfiak, miközben az ortodox utas végigsétált a folyosón.

Hírdetés

A West Ham csapata közleményben közölte, hogy "megdöbbentette" az eset, és a rendőrséggel együttműködve igyekeznek azonosítani a filmre vett szurkolókat. A rendőrség csütörtökön letartóztatott egy férfit, akit "rasszista gyűlöletkeltéssel" gyanúsít, egy másikat pedig pénteken. A West Ham az incidens miatt két szurkolót életfogytiglanra kitiltott a stadionjából – írja a londoni Jewish News.

Az incidens néhány nappal azután történt, hogy a londoni Westminsteri Ítélőtábla nyolc hét börtönbüntetésre ítélte a Chelsea labdarúgócsapatának egyik szurkolóját uszításért a Spurs szurkolóinak címzett antiszemita közösségimédia-bejegyzések miatt. A 21 éves Nathan Blagg egy Auschwitzról készült képet tett közzé a következő szöveggel: "A Spurs úton van Auschwitz felé". Blagg azt mondta, hogy nem akarta megsérteni a zsidókat, és hogy a posztok "barátok közötti ugratások" voltak mindössze.

A múlt héten egy másik incidens során a FIFA, a labdarúgó-világszövetség megbírságolta skót tagszervezetét, miután a szurkolók kigúnyolták az izraeli himnuszt annak lejátszása közben a múlt hónapban a glasgow-i Hampden Parkban rendezett FIFA-világbajnoki selejtezőmérkőzésen. A FIFA közel 11 000 dollárra bírságolta a Skót Labdarúgó Szövetséget a FIFA-szabályzat megsértése miatt, amely tiltja a tiszteletlenség kifejezését bármely ország zászlójával vagy himnuszával szemben.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »