A spanyol élvonalban listavezető Real Madrid vezetőedzője, Carlo Ancelotti szerint Luka Modric, az együttes aranylabdás középpályása mostani csapatában fejezi majd be labdarúgó-pályafutását.
Az olasz szakvezető a vasárnap esti, sevillai bajnoki előtt nyilatkozott a Marca című spanyol lapnak.
Nem tudom, mikor, de szerintem itt zárja le a pályafutását, és ezt mindenki így látja. A klub és az ő részéről sincs gond azzal, hogy szerződést hosszabbítson
– mondta Ancelotti, aki a horvát játékost az egykor nála, az AC Milanban futballozó olasz legendához, Paolo Maldinihez hasonlította.
Minőségben, komolyságban, ahogy a labdarúgáshoz ért, csakis őt lehet egy napon említeni Maldinivel, aki még 40 évesen is Bajnokok Ligáját tudott nyerni. Ők legendák
– jelentette ki.
A 36 éves Modric 2012 óta a Real Madrid játékosa, szerződése idén június 30-ig szól. A spanyol királyi gárda tagjaként eddig négyszer volt BL-győztes, kétszer spanyol bajnok, négyszer spanyol szuperkupa-győztes, és egyszer ünnepelt elsőséget a spanyol Király Kupában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »