Sajtóközleményben reagált a Magyar Közösség Pártja a kormány ingázókat érintő járványügyi döntéseire.
Azt írják, értékelik ugyan, „hogy a Szlovákia kormánya, a járvány megelőzése végett, a tavaly nyári időszakkal ellentétben sokkal szigorúbb intézkedéseket foganatosít az országba érkezőkkel vagy visszaérkezőkkel szemben, azonban a hét végi intézkedés, amellyel az alacsonyabb rendű utakon található határátkelőket mindenféle előzmény és figyelmeztetés nélkül eltorlaszolta, méltatlan és lesújtó volt.”
Számos polgártársunknak okozott ezzel bonyodalmat, alaposan megnehezítette a határ túloldalán található munkahelyükre való utazást.
– áll a közleményben.
A kellő intézkedések és szigor fenntartása mellett, az országhatár túloldalán található munkahelyükre ingázókat szükséges külön elbírálásban részesíteni – véli a párt, hiszen „ők nem kirándulók és nem turisták”.
Felelős családfenntartók, akik a mindennapi kenyerüket és családjuk megélhetését biztosítják azzal, hogy naponta ingáznak munkahelyükre az Észak-Magyarországon található ipari parkba vagy munkáltatóhoz. Számukra önként vállalt teher az ingázás, mivel szülőföldjükön, Dél-Szlovákiában nem találtak munkát és megélhetést.
Felszólítjuk ezért Szlovákia kormányát – közli az MKP, hogy
(…) külön elbírálásban részesüljenek, ne turistaként vagy kirándulóként kezelje őket. Intézkedései ne legyenek egyirányúak, ne csupán a Rajkán és környékén élők pozsonyi munkahelyre történő beutazását könnyítse meg. Ezzel együtt teremtse meg a Dél-Szlovákiában élő munkavállalók Észak-magyarországi munkahelyükre történő mindennapos ingázásának emberileg elfogadható körülményeit. Legyenek számukra az előírt, 72 óránál nem régebbi, drága PCR-tesztek ingyenesek. Az ingázók részére a tesztelés árát a kormány térítse meg ha elvárja tőlük, hogy munkahelyükre ingázva, minden harmadik napon teszteltessék le magukat.
Ha elvárja az országba érkezőktől és a visszaérkezőktől, hogy regisztráljanak az eHranica elektronikus alkalmazásba, akkor haladéktalanul frissítse az alkalmazás magyar nyelvű felületét, hogy a regisztrálók időszerű információkhoz és utasításokhoz jussanak! Megelőzve ezzel mindenféle félreértést vagy hibás adattovábbítást – zárul a sajtónyilatkozat.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »