Miután megtalálták az eltűnt tengeralattjárót, Argentína bejelentette, hogy nem tudja felhozni a tengerfenékről

Miután megtalálták az eltűnt tengeralattjárót, Argentína bejelentette, hogy nem tudja felhozni a tengerfenékről

Argentína nem tudja felszínre hozni saját erejéből az egy éve elsüllyedt tengeralattjáróját, nincsenek hozzá megfelelő eszközei – közölte szombaton az ország védelmi minisztere, pár órával azután, hogy megtalálták a járművet.

Bejelentése keserű dühöt váltott ki a San Juan nevű tengeralattjárón halálát lelt 44 fős legénység rokonaiból, akik a megtalálása előtt két nappal – az eltűnés első évfordulóján – gyászszertartással emlékeztek szeretteikre, és követelik, hogy emeljék a járművet a felszínre.

Argentína háromnapos nemzeti gyászt rendelt el az áldozatok emlékére.

Oscar Aguad védelmi miniszter sajtótájékoztatón közölte, hogy Argentínának nincs olyan korszerű technológiája, amellyel ki tudná szabadítani az óceánfenékbe ágyazódott tengeralattjárót.

A pontosított adat szerint nem 800, hanem 907 méter mélyen hever a San Juan az Atlanti-óceán mélyén a Valdés-félszigettel egy vonalban, a parttól 400 kilométerre.

Hírdetés

„Komoly vizsgálatok kezdődnek, hogy megtudjuk az igazságot, tisztességet és tiszteletet kell szolgáltatunk hőseinknek és a hozzátartozóiknak, akiknek erőt kívánok e nehéz időben” – közölte Macri az argentin néphez intézett üzenetében.

A San Juan visszatérőben volt Mar del Plata-i támaszpontjára, amikor elvesztették vele a kapcsolatot. A kutatásban kezdetben 18 ország vett részt, de tavaly év végén felhagytak vele, az argentin haditengerészet egyedül folytatta a munkát, majd végül kibérelték a célra az Ocean Infinityt. Az amerikai cég az argentin állammal kötött megállapodása szerint 7,5 millió dollárt kap, ha megtalálja a tengeralattjárót.

Már csak két nap volt hátra a határidőig, hogy az Ocean Infinity is felhagyjon a kutatással, amikor a hajó talált egy ismeretlen nagy tárgyat a tenger fenekén. Leengedtek egy robot-tengeralattjárót, amelynek kameráin keresztül azonosítani tudták a San Juant.

A német gyártmányú dízel-elektromos tengeralattjárót a nyolcvanas évek közepén állították szolgálatba, majd 2008 és 2014 között felújították. A felújítás során áttervezték: félbevágták, és kicserélték a motorjait és az akkumulátorait.

A San Juan eltűnése előtt a kapitány beszámolt arról, hogy probléma merült fel az egyik akkumulátorkamrában. Víz ömlött be a hajó légszívóján keresztül, miközben éppen zajlott az akkumulátorok töltése. A víz a szellőztetőrendszeren keresztül folyt be a hajóorrba, az ott lévő egyik akkumulátorrekeszbe, ahol a csatlakozókon rövidzárlatot és tüzet okozott, de azt eloltották.

A probléma jelentése után kapott parancsot arra a kapitány, hogy térjen vissza a fővárostól 400 kilométerre délre lévő Mar del Plata-i támaszpontjára. Hogy később mi történt, azt még nem tudni, valószínűleg történt egy robbanás a járművön, amely az akkumulátorprobléma okozta hidrogénkoncentráció miatt következett be.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »