Mitől menekült a hazájában vakációzó bevándorló?

Mitől menekült a hazájában vakációzó bevándorló?

Már a német média is felfigyelt azokra a bevándorlókra, akik olyan országokba repültek nyaralni, ahonnan elvileg üldöztetés miatt menekültek el Németországba. A Deutsche Welle a német támogatási rendszer arcátlan kihasználásának gyakoriságát és a rajtakapott migránsok büntetéseit vizsgálta meg.

Angela Merkel súlyos következményekkel fenyegette meg azokat a menekülteket, akik arra költötték a német államtól kapott pénzüket, hogy hazautazgassanak szülőföldjükre. A német kancellár a Welt am Sonntag nevű lapnak nyilatkozva azt mondta, hogy ő elfogadhatatlannak tartja ezt, a hazautazás okot szolgáltat a szóban forgó bevándorlók menekültstátuszának felülvizsgálására.

Csak idő kérdése a felülvizsgálat 

A lap egy augusztus 27-i írásban helyi jelentésekre hagyatkozva megírta, hogy Baden-Wüttenbergben a külügyi intézet összegyűjtötte 100 olyan menekült adatait, akik többször is hazautaztak a szülőföldjükre, de közben ragaszkodtak menekültstátuszukhoz.

A német sajtóban megjelent adatokat egy belügyminisztériumi jelentés alapján készítették, ami még arra is kitért, hogy a migránsok közül ki utazik haza üzleti útra és ki látogatja meg otthon hagyott családját.

Karim al-Wasiti, az Alsó-Szászországi Menekültügyi Tanács egyik tagja elmondta az InfoMigrants-nek, hogy a menekültek aktáinak felülvizsgálása csupán idő kérdése. Amíg egy menekült nem szerezte meg a német állampolgárságot, bármikor vissza lehet vonni a menedékkérelmét. Ez a felülvizsgálat és visszavonás csak Németországban létezik.

2016-ban a menekültügyi hatóságok 842 iraki menekült iratait vizsgálták felül, közülük 26 ember menekültjogát azonnali hatállyal vissza is vonták. Még ugyanabban az évben újra megvizsgálták 782 szíriai kérelmét is, de közülük csak egyetlen személytől tagadták meg a menedékjogot, ezen kívül 41 embertől elvették a menekültstátuszt.

Hírdetés

Mindezt a Genfi Egyezmény 73. cikkelye miatt tehették meg, ami a menekültstátusz visszavonását szabályozza. A menedékjogi dokumentumok felülvizsgálata ugyanis annak az országnak a politikai és biztonsági besorolásán múlik, ahonnan a bevándorló elmenekült.

Hogyan működik ez a törvény?

Azok a menekültek, akik szülőföldjükre utaznak haza nyaralni, többnyire Szíriából vagy Irakból menekültek Németországba – tudta meg a Welt egy szóvivőtől, aki Wasitival ellentétben azt állította, hogy a jelentésben szereplő számok csak a töredékét jelentik a tényleg otthonaikba utazgató migránsoknak.

A törvény előírja, hogy maga az utazás még nem indokolja a menedékjog megszüntetését, azt viszont eredményezheti, hogy a szóban forgó bevándorló menedékkérelmét felülbírálják. Ez a folyamat azonban nem az egyik napról a másikra történik. A menekültstátusszal rendelkező, de utazni vágyó bevándorlónak először meg kell indokolnia a szülőföldjére tervezett utazását és számos kérdésre kell válaszolnia. A hivatal ezek alapján eldönti, hogy lezárja az ügyet, avagy visszavonja a személy menedékjogát.

Van még esélyük 

Ha valakitől ilyen módon elveszik a menedékjogot, még mindig van lehetősége fellebbezni a bíróságon. Ilyenkor sokat nyomhat a latban a Németországban töltött idő, és az is, hogy a személy mennyire tudott beilleszkedni a német társadalomba.

A hazautazó bevándorlókról összegyűjtött információk több német ügynökség közreműködésével készült. A legfontosabbak ezek közül a szövetségi rendőrség, a bevándorlásügyi szolgálat és a migrációs hivatal. Minden egyes ügynökség a nyomozás külön-külön fázisánál segít be, a migrációs hivatal csak olyan esetekben képes elindítani egy menedékkérelem felülbírálást, ha előtte kap egy fülest valamelyik másik ügynökségtől.

————————-

A hazautazás bizonyítékként szolgálhat arra, hogy a bevándorlót mégsem üldözik a szülőföldjén. Ez lehet a menedékjog visszavonásának jogi alapja, bár egy-két kivétel itt is előfordul: ha egy közeli rokon például megbetegszik vagy elhalálozik, az utazás indokolt, így nem kell tartani a menekültstátusz elvesztésétől.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »