A húsvéti feltámadás története önmagában is nagy és misztikus titok, amelyet ésszel nem lehet megérteni, csak hittel elfogadni.
Az évezredes történetnek azonban van egy másik, kevésbé ismert oldala is, amelyet az apokrif, más néven elrejtett evangéliumok tárgyalnak. Ezekben Júdás nem áruló, hanem Jézus Krisztus megváltói küldetésének eszköze és segítője, Mária Magdolna Jézus legközelebbi tanítványa és társa, a kereszt pedig nem csupán kínzóeszköz, hanem a megváltás szimbóluma.
Az apokrifek, protestáns szóhasználattal pszeudoepigrafák a bibliai könyvekhez hasonló zsidó és keresztény iratok, amelyek egyes korábbi bibliaváltozatokban, illetve némely mai kisebb, például kopt és etópiai egyházak Bibliájában szerepelnek, de a katolikus egyház által elismert Szentírásban nem. Az apokrif (apokripha) görög kifejezés jelentése: „elrejtett”. A rabbik szefarim hiconimnak, azaz különálló könyveknek nevezik azokat a szamaritánus vagy eretnek iratokat, amelyek nem voltak benne a kánonban, azaz az ortodox zsidó gyűjteményben. Először azokra a könyvekre használták ezt a szót, amelyeket eltitkoltak a nagyközönség előtt, csak a beavatottak olvashatták. A katolikusok a bibliai korban keletkezett, kánonba fel nem vett iratokat nevezik apokrifeknek. Ami nem került be a kánonba, azt nem volt szabad nyilvánosan olvasni. Másolásukat megtiltották, ezért kevés maradt belőlük az utókornak. Egy-egy apokrif irat előkerülése ezért mindig igazi szenzációnak számít.
Ilyen volt az 1970-es években megtalált Júdás evangéliuma, amelyről biztosan tudják, hogy másolat, és Kr. u. 220 és 340 között íródott. Újkori felfedezésének körülményei nem tisztázottak, valószínű, hogy 1978-ban egy illegális ásatás során került elő, az egyiptomi Minjától 60 kilométerre északra, a Nílus jobb partján, a Maghagha közelében fekvő, Ambarnál magasodó Dzsebel Qarara oldalában. A kódexet egészen 2001-ig a New York melletti Long Island-i Citybank páncélszekrényében őrizték, ahol komolyan károsodott. Ekkor került a svájci Maecenas Alapítvány birtokába. Restaurálták és ellenőrizték a hitelességét, majd a Genfi Egyetem volt professzorát, Rodolph Kasser koptológust megbízták a szöveg kiadásával és fordításával. Ő 2004. július 1-jén Párizsban, a 8. nemzetközi koptológiai konferencián beszélt először a szövegről:
,,Ritka esemény – mondta –, valóságos csoda, hogy végre kezünkben tarthatjuk Júdás ezen elhíresült evangéliumát, amely botrányt okozott az ősegyházban.”
Egyértelmű gnosztikus tartalma után ítélve az eléggé töredékes, alig kétharmad részt olvasható és helyenként nehezen értelmezhető szöveg középpontjában Jézus és Júdás kapcsolatának a bemutatása áll. Júdás itt nem az áruló és kapzsi tanítvány, aki harminc ezüstpénzért eladta mesterét, hanem egyértelműen pozitív szereplő. Ő az az apostol, aki társaihoz képest jobban és mélységesebben ismeri Jézust. ,,Ismerlek Téged és tudom, honnan jöttél. Barbéló halhatatlan Aiónjából származol. Nem vagyok méltó, hogy kiejtsem annak a nevét, aki Téged küldött.”
Kijelentésének köszönhetően Jézus felismeri, hogy Júdás gondolkodása felemelő, és ezért felkínálja neki a királyságra vonatkozó titkok feltárását, ha elkülönül a többi apostoltól. Kiválasztottként megismerheti a titkot, ennek azonban az is az ára, hogy helyét a Tizenkettő körében majd más foglalja el. A töredékes szövegből az következtethető ki, hogy Júdás vállalta ezt a küldetést. Jézus feltárta tehát előtte a tanítást, mely a lélek halhatatlanságára, a végső dolgokra, a láthatatlan világra és az emberiségre vonatkozik. Létezik egy kimondhatatlan és felfoghatatlan Aión (Isten?), amelyből a Születetlen, szó szerint az Önmaga által nemzett vagy létrehozott származik. Ez a fényisten teremti a Világítókat. Mindez egy romlás nélküli, felsőbb világban játszódik le. A halandó embert – vagyis Ádámot és Évát – ellenben a Káosz, az alsó világ angyalai teremtik. Isten azonban tudást, ismeretet, illetve lelket ad az embereknek, hogy ne a Káosz urai uralkodjanak rajtuk.
A hiányos szövegből arra lehet következtetni, hogy Jézusnak ezt kell nyilvánvalóvá tennie: van valami rejtett isteni az emberben. Mindehhez azonban az szükséges, hogy Jézus megszabaduljon az őt körülölelő emberi testtől. Ennek feláldozása Júdás feladata. Az irat szerint Júdás engedelmeskedett Jézusnak, amikor elárulta őt, és ezzel Jézust küldetésének teljesítésében segítette. Júdást áruló helyett hősként írja le, aki a legkedveltebb tanítványa volt, szemben a bibliai evangéliumokkal, melyek Jánost nevezik meg a legszeretettebb tanítványnak.
Jézus próbára teszi a tanítványokat, hogy kik tökéletesek, azaz kik alkalmasak a megváltásra. Mindegyik tanítvány azt állítja, hogy megvan bennük a kellő erő, de a végén csak Júdás mer állva maradni, ám ő is elfordítja a fejét. Ez azt jelenti, hogy Júdásban megvan az isteni szikra, csak még nem értette meg az igazságot, amit majd Jézus fog elmagyarázni neki. Jézus elmondja Júdásnak, hogy csak ő fog üdvözülni, de addig sokat fog szenvedni. Júdás álmot lát, melyben a többi tanítvány halálra kövezi őt, és egy nagy házat, ahol szellemek laknak, nagy harmóniában. Jézus elmondja neki, hogy oda nem léphet be halandó, csak szellem, de Júdásban megvan ez a szikra, és ezért lesz ő nagyobb a többi apostolnál. Az evangélium nagy részében Jézus a titkos tanítást beszéli el Júdásnak. Olyan isteni lények birodalmáról beszél, akik ezen a világon túl, messze az anyagi létet és az embereket létrehozó alacsonyrendű istenek fölött lakoznak.
Júdás bebocsátást nyer a fénylő felhőbe, ahová csak azok léphetnek be, akikben megvan az isteni szikra. Az elárulás pillanatában a főpapok – akiket csak írnokoknak, írástudóknak nevez az evangélium – sem értik az igazságot, hogy Júdásnak azért kell átadnia Jézust, hogy ő visszatérhessen oda, ahonnan jött és ahova majd Júdás is távozni fog. Júdás Jézus elárulásával – a gnosztikus tanításokkal összhangban – hozzásegítette Jézust ahhoz, hogy lelke kiszabadulhasson az „eleve rossz test” fogságából. A mű – és a gnoszticizmus tanítása szerint a megváltás – kizárólag a lélek megváltása, illetve a léleknek a testből való kiszabadulása.
Júdáshoz hasonlóan Mária Magdolna szerepét is másként, árnyaltabban látják a gnosztikus evangéliumok. Míg Péter evangéliuma csak Jézus feltámadásának tanújaként tesz említést Mária Magdolnáról, a gnosztikus szövegekben Jézus közeli követőjeként, az apostolok egyenrangú társaként szerepel.
Legalább két kopt nyelven írt, Nag Hammadinál talált gnosztikus szövegben, Tamás és Fülöp evangéliumaiban Mária Magdolnára úgy hivatkoznak, mint Jézus közeli követőjére, társára, az apostolokéval hasonló személyre. Tamás Evangéliuma két említést is tesz Marihamról, melyek a tudósok szerint Mária Magdolnára vonatkoznak. A második említés egy olyan részlethez tartozik, mely nagyon sokféle értelmezést kapott már.
„Simon Péter mondta nekik: Bárcsak távozna Mária közülünk, mert az asszonyok nem méltóak az életre!” „Jézus mondta: Íme, én biztatni fogom őt, hogy férfiúvá teszem; hogy ő is élő szellemmé legyen, amely hozzátok, férfiakhoz hasonlít. Mert minden asszony, aki férfiúvá lesz, be fog menni a mennyek királyságába.”
Fülöp Evangéliumában Mária Magdolnát egyenesen Jézus társának tekintik: „Hárman voltak akik folyton az Úrral mentek: az édesanyja, Mária, anyja nővére, és Magdaléna, akit hitvesének hívtak. A nővére (az Úré), az anyja és a hitvese neve ugyancsak Mária volt.“
Egyiptom legdélibb határán, a núbiai Kasr el-Wizz monostorában 1965-ben tártak fel a régészek egy Kr. u. V. században keletkezett kódexet, amely két apokrif evangéliumot tartalmaz: A Megváltó szava a keresztről és A Megváltó tánca a kereszt körül. A két szöveget Hubai Péter, a budapesti Szépművészeti Múzeum egyiptológusa fordította, és a bevezető tanulmányt is ő írta. Ebben emlékeztet rá, hogy a kódex a Nílus menti kultúrának éppen abban a korszakában keletkezett, amikor etnikumok, vallások, nyelvek és írások keveredtek vagy küzdöttek egymással. Keletkezése a keresztény Núbia prosperálásával, kitépetése és elhagyattatása e kor lehanyatlásával esik egybe. S mivel egy elsüllyedt – szó szerint víz alá süllyedt – kultúra utolsó emlékei közé tartozik, írásról, nyelvről, hitről szóló bizonysága felbecsülhetetlen. De még ennél is nagyobb a szöveg irodalmi és teológiai jelentősége.
Érdekesség, hogy a két irat által elbeszélt tartalom időrendje nem egyezik meg a kódexben elfoglalt helyük sorrendjével. A második irat történése Jézus földi szenvedéstörténetét megelőzően zajlik, míg az elsőben a föltámadt Krisztus beszél, immár húsvét után harminchat nappal. Az első irat a dialogevangélium műfajába tartozik, Péter nemcsak a tanítványok, hanem az aktuális gyülekezet nevében is választ kér arra a misztériumra, hogy a Megváltó miért fogja magával hordozni a kereszt jelét a végítélet napján. Hubai Péter tanulmányában rámutat, hogy erről a kanonikus evangélium olvasói nem tudtak: „Az Újszövetség evangéliumai számára a golgotai kereszt sem szimbolikus, sem üdvtörténeti jelentést nem hordoz; az a fizikai kínzóeszköz volt, mely Jézus halálát okozta.”
A föltámadt Krisztus válasza szerint a végítélet napján a kereszt egyfelől mint bűnjel lesz ott, bizonyítékként, hogy megcsúfolták és megölték őt, számonkérése a bűnösök számára kárhoztatást jelent majd, másfelől azonban a hívők számára a kereszt a kárhozattól megmentő és üdvözítő erő lesz: „Miután pedig megítélem az igaz és a bűnös mindenséget, ismét fölemelkedik a kereszt és felmegy a mennyekbe. Mindnyájan, akik hittek abban, oda fognak fordulni ahhoz, midőn bemennek a mennyek királyságába, és ezáltal örökölni fogják az örök életet. Nem fogok senkit megítélni közülük, sem szó által, sem cselekedet által, hanem üdvözíttetni fognak a kereszt hatalma által. Most pedig, oh szent tagjaim, menjetek, és prédikáljatok az egész világban, hogy kövessék a keresztet, részesüljenek e nagy dicsőségben ama rettenetes napon.”
A második irat himnuszok laza füzére. Keresztre feszítése előtt Jézus az Olajfák hegyén tanítványai körében énekel a keresztnek. Hol a kereszthez beszél, hol az Atyát szólítja meg imádságban, s időnként többes szám harmadik személyben a tanítványokhoz intézi szavait. Nem bontakozik ki igazi párbeszéd, mivel többnyire csak a Megváltó szólal meg, amit a tanítványok egy-egy ámennel nyugtáznak. Jézus szemben áll a kereszttel, arról beszél, ahhoz szól, azzal tusakodik, azt magasztalja, azzal pöröl és az iránt áhítozik: „Felszállok rád, oh, kereszt, és megvallanak engem miattad tanúságként nekik. Végy engem magadhoz, oh, kereszt! Ámen… Ne sirass, oh, kereszt, hanem örvendj hát inkább, ámen… Én vagyok az élet útja, a kiváló, ámen. Én vagyok a halhatatlan kenyér. Egyetek, hogy megelégüljetek! Ámen. Oh, fényteli kereszt, ismét a fényt fogja hozni. Ámen. Indulok feléd, oh, kereszt. Ámen. Felszállok rád tanúságként nekik. Végy fel engem magadhoz, oh, Kereszt!”
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
