Mit látnak az UFO-k?

Ha meglátogatna minket egy szuperintelligens idegen faj, mit látna?

Azt látná, hogy szétcsesszük a bolygónkat, végtelen növekedésű gazdaságpolitikai doktrínában élünk, hogy szegényítjük a szegényeinket, és támogatjuk a gazdagok élvezhetetlenül növekvő gazdagodását. Rájönne, hogy olyan pénzrendszert működtetünk, amiben a pénz nagyságrenddel jobban sokasodik, mint a gazdasági kibocsátás. Amiben az év egyre nagyobb részét fordítjuk a termékekben megjelenő kamatra, amiben az infláció elleni küzdelem fontosabb a munkanélküliség elleni küzdelemnél és az általános jólét fokozásánál. Azt látná az idegen faj, hogy az ember képtelen volt megszervezni magát, képtelen volt olyan politikai, gazdasági struktúrát kialakítani, ami fenntartható lenne. Azt látná, hogy az emberiség BELEBUKOTT A MODERNIZÁCIÓBA, és a történelmét áttekintve ELVESZÍTETTE A MORÁLIS TARTÁSÁT. Azt látná, hogy az ember CSAK EGY ÁLLAT, ami nem szolidáris, összetartó civilizációt alkotott, hanem egyfajta kegyetlen állattá vált. Az ember az egyetlen lény, ami szórakozásból és élvezetből irtja ki fajtársait, és csak az emberre jellemző a tárgyak fétisszerű imádata – a nekrofília, valamint a szadizmus, a mazochizmus, és az ok nélküli pusztítási hajlam –  vagy pusztítás szimbolikus jelentőségű dolgokért. Az ember nem csak védekező fegyvereket állít elő, elvégre azokat a támadó fegyverek ellen hozza létre.  Az ember akkor is kifejleszt halálos vírusokat, ha egyébként tudja, hogy emberiségellenes bűn azokat felhasználni.

Az állatok NEM háborúznak. Az állatok konfliktusai öröklöttek, és a fajfenntartásból fakadnak. ELLENBEN: AZ EMBER EGY OLYAN FAJ, AMI A MODERNIZÁCIÓVAL EGYRE TÖBBET HÁBORÚZIK. NEM kevesebbet, hanem TÖBBET. Az ember a civilizációs fejlődésével egyre kegyetlenebb és kegyetlenebb.

Az emberre jellemző, hogy távoli társai államát felforgatja, és tönkreteszi, helyi állampolgárait bebörtönzi, táborokba tereli, és nincstelenné teszi, lába alól a földet eladja. Az ember MEGALÁZZA társait, megfosztja őket méltóságuktól, miközben ugyanerre améltóságra, mint a legszentebb elvre a propagandájában fennen hivatkozik. Az ember örömmel vagy vállvonogatva okoz szenvedést társainak, miközben igazságosnak mondott isteneire vagy jogállamára hivatkozik.

Hírdetés

Az ember más szenvedő lényeket is tárgyként kezel, nem csak fajtársait. Állatokat tart táplálkozás céljából, és nagyüzemi módon mészárolja le őket. Vannak állatok, melyeket egyben darál le nagy gépeivel, és erős fertőtlenítőszerrel kezeli a darálmányt. Más állatokat lefejez, vagy árammal végez ki. Az idegen faj azt látná, hogy az EMBERI CIVILIZÁCIÓ NEM A SZENVEDÉST AKARJA KIIKTATNI, HANEM HOGY A SZENVEDÉS AZ EMBERI FAJ EGYIK BENSŐ CÉLJA. Nincs ennél degeneráltabb faj: uralma alá hajtja a természetet, és mégis végtelen szenvedést okoz minden területen, szenvedés okoz helyben másoknak, és szenvedést okoz távol másoknak. Az embernek tehát kevés volt a szenvedés elkerüléséhez, hogy uralma alá vetette a tudományt és Föld összes jótéteményét – ráadásul az éhsége sem csillapul.

Az ember nem egyszerűen állat, az állat a természet része, ellenben az ember úgy képzeli: a természet az ő alantas céljait szolgálja. Az az ember, ami egykoron a természetből jött, most fölé magasodik és valami új minőséget visz ebbe az Univerzumba – a tiszteletlenséget a mindenséggel szemben, a tiszteletlenséget minden élő, ésszenvedni képessel szemben.

Az idegen faj miért ne gondolhatná úgy: oly módon kell bánni az emberiséggel, ahogy az ember bánik a saját alávetetteivel? Esetleg ha táplálékot látna az emberben?… Mit tenne, ha oly ostobának látná az idegen faj az embert, mint mi a vágómarhát? Volna-e jogunk tiltakozni az ellen, hogy ez a faj emberrel táplálkozzon?
Ugyan mire hivatkozhatnánk, hogy egy fejlett, szuperintelligens faj megkíméljen minket? Hát nem azt gondolná, hogy “ezek” idővel kirajzanak a világűrbe…

Megkímélendő-e olyan tudatosságra szert tett faj, ami társadalmi léptékekben nem a helyesre, az örömtelire törekszik és a szenvedés elkerülésére, hanem állati szintnél is mélyebb alantas törekvések hajtják? Miféle tudatos faj az, ami az állati ösztönlétnél gonoszabb, aljasabb, és szenvedést okozóbb civilizációt működtet?

Forrás: Facebook – https://www.facebook.com/notes/harkai-bulcs%C3%BA-b%C3%A1nk/elpuszt%C3%ADtan%C3%A1-e-az-emberis%C3%A9get-egy-idegen-faj/887312604667560


Forrás:emberiseg.hu
Tovább a cikkre »