1945. május 9-én szovjet csapatok szálltak partra Bornholm szigetén a Balti-tengeren, a mai Lengyelország és Svédország között. Az akkori Németország partjaihoz közel helyezkedő, ám Dániához tartozó szigetet megszálló jókora német helyőrség megadta magát, azonban a Vörös Hadsereg egységei még további 11 hónapon át, 1946 áprilisáig a szigeten maradtak.
Egyes korabeli anekdoták szerint Joszif Sztálin gyűlölte Shakespeare Hamlet című darabját – az udvari intrikákról szóló tragédiát túlságosan is áthallásosnak érezte a Kreml viszonyaira nézve.
Ezzel ellentétes beszámolók is akadnak: ezek szerint Shakespeare dán hercegének alakja lenyűgözte a diktátort, és Hamlet volt az egyetlen szereplő az angol drámaíró életművéből, akit Sztálin név szerint is emlegetni szokott.
Akármi is az igazság, a „generalisszimusz” a második világháború végén egészen sajátságos dán történetet alkotott magának.
A dán, brit és amerikai vezetés egyaránt biztos volt benne, hogy Sztálin nem fogja egykönnyen elengedni a stratégiai szempontból előnyös fekvésű szigetet, és a diplomáciai vagy akár katonai nyomásgyakorlás eszközein gondolkodtak.
A május 9-én partra szálló szovjet kontingensről készült egyetlen ismert kép (kép forrása: roennebyarkiv.com)
Végül félelmeik nem igazolódtak be: 1946 áprilisában a szovjet csapatok különösebb felhajtás nélkül kiürítették Bornholmot, így az Észak-Norvégiából és Finnországból való kivonulása után a Vörös Hadsereg semmiféle jelenléttel nem rendelkezett az északi országokban.
A történet azért különösen érdekes, mert szembe megy a háború végi szovjet ambíciók ismerős narratívájával. A történészek gyakorta idézik Sztálin azon nézetét, miszerint „aki megszáll egy területet, bevezeti saját társadalmi rendszerét is. Mindenki bevezeti saját rendszerét, ameddig hadserege elér. Ez nem is lehet másként.”
Bornholm különleges esete azt mutatja, Sztálin döntéseit a szovjet befolyás és ideológia területi kiterjesztésénél összetettebb tényezők is irányították.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
