Az Európai Bizottság (EB) annak megfelelően jár el, ahogyan az Európai Unió tagállamai megállapodtak a hétéves költségvetés elfogadásakor – jelentette ki Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő reagálva az EB azon javaslatára, amely szerint a jogállamiság elveinek megsértéséért és a korrupcióellenes harc hiányosságai miatt 7,5 milliárd euró támogatást vonnának meg Magyarországtól.
Rámutatott, az uniós költségvetés jóváhagyásakor elfogadták a jogállamiság feltételrendszerét, amely az európai forrásokkal történő visszaélésekkel ellen hivatott küzdeni. „Ez mellesleg a kormányom hosszú távú prioritása is. Szlovákia a saját tapasztalatából is tudja, mit jelent az európai pénzek elsikkasztása a volt kormányok által” – fűzte hozzá.
Heger szerint jelenleg nagyon intenzív kommunikáció folyik az Európai Bizottság és Magyarország között azokról az intézkedésekről, amelyeket a magyar fél is készen áll elfogadni annak érdekében, hogy ne legyen szükség a lehívások felfüggesztésére. „Nyilvánvalóan ez az előnyben részesített forgatókönyv” – szögezte le.
A miniszterelnök elmondta, az Európai Bizottság javaslatát nem lehet megvétózni, a végleges döntést pedig majd egy hónap után hozza meg az országok minősített többsége. Mint mondta, Szlovákia kész támogatni annak további két hónappal való meghosszabbítását, hogy Magyarországnak több ideje jusson a tárgyalásokra.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »