Támogatná-e, hogy multinacionális nagyvállalatok Magyarországot is beperelhessék „elmaradt haszon” címén? Tudta-e ön, az Európai Unió és az Egyesült Államok között titokban két éve formálódó szabad kereskedelmi egyezmény szerint ez megtörténhet? Helyesli-e, hogy klórral kezelt baromfihús, hormonnal kezelt marhahús, rákkeltő anyagokkal permetezett kukorica kerülhessen a hazai piacra? Egyetért-e azzal, hogy az olcsó amerikai áruk korlátlan behozatala versenyhátrányba hozhat több magyar ágazatot?
Öt évvel ezelőtt valóban úgy határoztunk, hogy minden fontos kérdést megbeszélünk egymással, mielőtt döntést hozunk, ezért is került sor – helyesen – számos nemzeti konzultációra. Ám a jövőnk életminőségét jelentősen befolyásoló amerikai kereskedelmi és befektetési megállapodásról (TTIP) még nem kérték ki a véleményünket. Ahogy az unió többi tagállamában sem. Talán nem véletlenül. Az ötlet az Egyesült Királyságon és Németországon kívül cseppet sem népszerű, sőt az Európai Parlamentben (EP) néhány napja az egyezményt elvileg ellenző (!) Martin Schulz elnöknek azért kellett a szabad kereskedelmi tárgyalásról szóló vitát és döntést elhalasztania, mert többségben voltak az ellenzők…
Valóban nehéz meghúzni a határt, mi számít társadalmi vitára érdemes kérdésnek, és milyen ügyekbe nem szükséges ily módon bevonni a választópolgárokat. Az átláthatatlan módon létrejövő új gazdasági övezet azonban a hétköznapi élet számos területén avatkozhat be az uniós (így a magyar) lakosság életminőségébe.
A visegrádi négyek nevében a TTIP helyesléséről néhány EP- képviselő (köztük magyar kormánypárti küldött is) Jean-Claude Juncker és Barack Obama elnök uraknak olyan szolgalelkű levelet írt, amely bepillantást enged a kulisszák mögé. Ritkán találkozni ennyire megalázkodó, önfeladó stílussal, amely olyan mondatokhoz vezetett, hogy „a belpolitikai és a hazai piacvédelmet érintő megfontolásokat is félre lehet tenni” ahhoz, hogy „lendületben tartsuk” a tárgyalásokat. Sőt a levélíró képviselők (kit képviselnek?) biztosítják az elnök urakat, hogy részükről mindent megtesznek „a közös értékeken” alapuló, százéves (!) szövetség ilyen formájú megerősítéséért. Valószínűleg ők is tudják, manapság a háborúkat kereskedelemmel lehet megnyerni. A levélnek biztos örül a két nagyhatalmi vezető, hiszen számukra e lelkes felajánlkozás 64 millió fogyasztót, s 25 milliárd dollár értékű külkereskedelmi forgalmat jelent, ami a leendő szabad kereskedelmi zóna kevesebb mint öt százaléka ugyan, de ezt is meg kell becsülni.
Az olvasók szempontjából pedig szokatlan, de összességében kellemes élmény volt végre egy őszinte dokumentumot látni az unió politikai ügyeiről. Végre nem azzal a politikailag korrekt kommunikációval szembesültünk, amivel itthon hónapok óta próbálják (sikeresen) elterelni a figyelmet az egyezményről. Egyértelmű az elkötelezettség, nincs leöntve a nemzeti érdekek védelmével, és olyan világos álláspontot képvisel, amit a külügyminisztérium régóta elsumákol. Az egyezményt ma két parlamenti párt utasítja el (LMP, Jobbik), ám senki sem meri kimondani: a magyar gazdaság erősen függ a német érdekektől, márpedig Berlin a megállapodás leglelkesebb támogatója. A szabad kereskedelem mindig a versenyképesebb félnek kedvez, Németország pedig a glóbusz második legnagyobb exportőre. Ezért a mozgásterünk meglehetősen szűk, majdnem egyenlő a nullával. A 12 kormánypárti EP-képviselő szavazata mégis fontos üzenet lesz a magyar lakosságnak. Végtére Juncker ellen is lehetett 26:2 arányban szavazni…
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
