Mintha megállt volna az idő Európában

Mintha megállt volna az idő Európában

A 2022-es, katari labdarúgó-világbajnokság harminckét helyéből eddig tizenhárom kelt el. A rendező válogatott mellett kijutott tíz európai és két dél-amerikai gárda. A mi kontinensünkön az eddigi nagy meglepetés, hogy a portugál és az olasz válogatott sem lett csoportelső, de mindkettő pótvizsgázhat márciusban.

A tíz európai csoportban az angol, a belga, a dán, a francia, a holland, a horvát, a német, a spanyol, a svájci és a szerb csapat végzett az élen, közülük csak kettőt, a szerbet és a svájcit nem az első kalapból sorsolták a csoportba. Ebből következően nyolc esetben a papírforma érvényesült, két esetben nem, s ez még akkor is igaz, ha a Squadra Azzurrát megelőző svájciaké volt a második kalapban a legalacsonyabb rangsorszám, a tizenegyes

A tíz már biztos vb-résztvevő európai csapatból mindössze egy, a holland nem jutott ki a 2018-as, oroszországi világbajnokságra, megállapíthatjuk tehát, hogy az erőviszonyok valamelyest konzerválódtak. Ezt még inkább alátámasztja, hogy ebből a tízből a 2014-esen és 2018-ason (fontos az és!) is ott volt hét, csak a szerb és a dán nem jutott el Brazíliába (2014), a holland pedig Oroszországba (2018).

A 2020-ról idén nyárra halasztott Európa-bajnokság mezőnyéből ebből a tíz csapatból egyedül a szerb hiányzott.

Még egy lehetőség

A kiírás szerint a tíz csoportgyőztes mellett további három sikeres „pótvizsgázó” vehet majd részt a tornán Európából. Ezekre a helyekre 12 csapat pályázik, a tíz csoportmásodik, valamint a Nemzetek Ligája-szereplés alapján két válogatott, a cseh és az osztrák. A november 26-i, zürichi sorsolást hat válogatott (a portugál, a skót, az olasz, az orosz, a svéd és a walesi) várja kiemeltként, értelemszerűen további hat (a török, a lengyel, az észak-macedón, az ukrán, az osztrák és a cseh) nem kiemeltként.

/* (c)AdOcean 2003-2018, portfolio_hu.Infostart_2018.mobile_site.cikkek.banner_cikkozi_extra */
ado.slave(‘adoceanindexhuokdtbqijve’, {myMaster: ‘dBfmGy0C0lT8mfY5Mfg2WBNH8U_KL2dR9EYdt6o1mXz.47’,
onServerEmission: function(){document.getElementById(„y-adoceanindexhuokdtbqijve”).classList.add(„uysdfa6ds”);},
onServerEmissionEmpty: function(){}

Hírdetés

});

A tizenkét válogatottat három négyes csoportba sorsolják majd, ott a csapatok elődöntők és döntő rendszerben játszanak tovább, mindegyik kvartettből a legjobb mehet Katarba.

A tíz csoportmásodikból a portugál és az olasz az első kalapban volt, további öt válogatott a másodikból. Ebből következően mindössze három csapat, a skót, az orosz és az észak-macedón lépett feljebb „lentről”, előbbi kettő a harmadik, utóbbi a negyedik kalapból. Ismételve: az észak-macedón az egyedüli válogatott, amely versenyben maradt a negyedik-ötödik-hatodik kalapba soroltak közül.

Nyugati fölény

Érdekes a csoportgyőztesek „földrajza”. Az angol képviseli a brit futballt, vb-résztvevő lett két szomszédos délszláv válogatott, valamint nyolc olyan csapat, amely egymáshoz kapcsolódó szomszédos országokba való, másképpen: Spanyolországból autóval elindulva, úgy el lehet jutni Svájcba, illetve aztán Németországba visszatérve Dániába, hogy csak vb-résztvevő országokat érint az ember. Európa keleti fele inkább a pótselejtezőben érdekelt, idesorolva Ausztriát, valamint Csehországot, Lengyelországot, Ukrajnát, Oroszországot, Észak-Macedóniát is.

A 2020-as (2021-ben játszott) Európa-bajnokság huszonnégy csapata közül nem lett csoportelső vagy nem érdekelt a pótselejtezőben a finn, a magyar és a szlovák válogatott, a szerbek az egyedüliek, akik ott nem voltak érintettek, de most célba értek, vagy még versenyben vannak.

A két nagyágyú kiemelkedik

Dél-Amerikából két csapat, a brazil és az argentin már kijutott a világbajnokságra. Még négy forduló van hátra, nagy a csata a további két kijutó helyért és az egy pótselejtezősért. Az ecuadoriak (23 pont) nagy favoritok, a venezuelaiak gyakorlatilag kiestek (7 pont), de közöttük öt válogatott még reménykedik a kivételesen szoros versenyben: Kolumbia (17), Peru (17), Chile (16), Uruguay (16), Bolívia (15) és Paraguay (13).

Közülük, noha a hetedik helyen áll csak, de az uruguayi Celeste, például abban reménykedhet, hogy már sem a brazilokkal, sem az argentinokkal nincs meccse, ellenben az ecuadoriak és a chileiek is még mindkettővel játszanak. Szintén nem játszik már a két óriással a perui válogatott.

Kanada az élen, nagy afrikai hiányzók

A CONCACAF-zónában, Észak- és Közép-Amerikában, illetve a karibi térségben még hat forduló van hátram több pontot lehet szerezni, mint amennyit eddig a táblázat élén álló kanadaiak gyűjtöttek. Ám az eddigiek alapján kettévált a nyolccsapatos mezőny: 1. Kanada 16 pont, 2. Egyesült Államok 15, 3. Mexikó 14, 4. Panama 14, 5. Costa Rica 9, 6. Jamaica 7, 7. Salvador 6, 8. Honduras 3. A végtáblázat első három helyezettje lesz biztos vb-résztvevő, a negyedik interkontinentális pótselejtezőn kap majd még egy esélyt.

Ázsiában is befejeződtek 2021-re a selejtezők. A legnépesebb kontinensen a kvalifikációs sorozat harmadik, utolsó szakaszában tartanak, a két egyaránt hatos csoportból két-két válogatott mehet a világbajnokságra. A két csoportharmadik majd játszik egymással jövő nyáron egy pótselejtezőt, amelynek győztese interkontinentális selejtezőn kapaszkodhat az utolsó esélybe.

A két hatos csoportból az A-ban kiemelkedik Irán (16) és a Koreai Köztársaság (14), ez a két csapat még veretlen, nagy az előnyük a harmadik Arab Emirátusokkal (6) szemben. Ha matematikailag nem is biztos vb-részvételük, legalábbis nagyon valószínű. A B csoportban szorosabb a verseny, bár a még veretlen Szaúd-Arábia (16 pont) nagyon jól áll. A második helyezett Japán (12) és a harmadik Ausztrália (11) nagy csatát vív, ellenben az ománi (7), a kínai (5) és vietnámi (0) válogatottnak nincs reális esélye.

Afrikában tíz válogatott maradt versenyben öt helyért. Ezt a tíz válogatottat öt párba sorsolják majd, márciusban vívnak majd oda-visszavágós mérkőzéseket, ezek győztesei mehetnek a világbajnokságra. Versenyben van még: Algéria, Egyiptom, Ghána, Kamerun, Kongói DK, Mali, Marokkó, Nigéria, Szenegál, Tunézia. Mind a kontinens északi részének, mind a fekete-afrikai régiónak a legerősebb csapatai még versenyben vannak – kettő kivétellel. Elefántcsontpart és Dél-Afrika kiesett, igaz, előbbit Kamerun, utóbbit Ghána előzte meg.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »