A kutató szerint rá „minden irányból lőnek”, mert a „finnugristáknak türk, a szittyáknak finnugor”.
„Nagyon büszke vagyok a finnugor nyelvemre, műfordítok, énekelek, és örülök, hogy nem egy 28. kis török nyelvű nép vagyunk a hatalmas török világ peremén. És igen, közben büszke szittya lovas vagyok, abszolút a lovas nomád hagyományban érzem otthon magam.”
– teszi hozzá. A magyarság kétféle történelmi gyökérzetét egyébként nem csak érzelmileg lehet ilyen szépen kibékíteni. A tudományos tények is azt mutatják:
ugyanannyira vagyunk finnugorok, mint szittyák.
Sudár szerint ugyanis nyelvünk vitathatatlanul finnugor eredetű, míg őseink történelmi-néprajzi háttere egyértelműen a sztyeppei kultúrkörhöz köt minket. Eredetileg ő maga ia azért ment török szakra, hogy bebizonyítsa: a magyar nyelv nem finnugor, ez azonban „elég gyorsan lefoszlott” róla, mert, „ha az ember elég sokat tanul, átlátja, hogy a magyar mégsem török nyelv.”
A történész szerint teljesen hamis az a kép, hogy az Akadémián ma gátolják a magyar őstörténet kutatást. Maga is úgy véli, hogy
„a kommunizmusban elkaszálták a sztyeppekutatásokat, a magyar történelemnek a keleties-törökös vonala teljesen háttérbe szorult, úgy lett megírva, mintha a korai magyar történet originális finnugor valami lenne. Nyelvészeti koncepciókhoz rendelték hozzá a régészeti adatokat, ami rettentően aggályos.”
Ugyanakkor az MTA őstörténeti kutatócsoportjának 2012-es megalakulása óta jelentősen megváltozott a helyzet.
„Most fejeződött be a több mint száz szerzővel készült hatkötetes ismeretterjesztő sorozatunk, nem lehet azt mondani, hogy elefántcsonttoronyban élnénk.”
Sudár aggályosnak tartja, a Magyarságkutató Intézet létrehozásának körülményeit, mert
„Kásler miniszter úr nyilatkozataiból úgy tűnik, mintha lenne a tudomány felé egy elvárás, hogy mi legyen a végeredmény. Én meg tudós vagyok, és kutatni szeretek. Bármi a végeredmény, azt elfogadom. Ez azonban csak akkor működik, ha teljesen szabadon folyhat a kutatás, elvárások nélkül.”
Nem tartja szerencsésnek Káslernek azt a megfogalmazásét sem, hogy „most már rendes őstörténetet kell írni”.
„Kérdés persze, hogy ki az, aki akar őstörténetet kutatni, és ki az, aki képes is erre. A kettő nem mindig esik egybe. (…) Amíg egy normális tudományos kutató az adataiból indul ki, az alternatívok előre borítékolják a végeredményt, és utólag keresnek ahhoz egy-két indokot”
– mutat rá Sudár Balázs.
Szerinte a sztyeppei-finnugor ellentét „teljes félreértés, hamis dilemma”.
„Mintha a kockát hasonlítanám össze a rózsaillattal. Valójában nem kell választani a kettő között, ezek nem egylényegűek.”
A finnugor nyelvészet nagy hibájának tartja, hogy „a valós nyelvi kapcsolatrendszer miatt a kulturális kapcsolatrendszert negligálta„, holott „a magyar hagyományban nagyon erőteljes keleti vonások ütköznek ki. A Kurultáj körül kialakult „hatalmas ellenreakciót” teljesen érthetőnek tartja, ugyanakkor úgy véli, „amit ők valójában csinálnak, az nem a saját gyökerek tényleges keresése, hanem anti-finnugorizmus”.
„Mintha a finnugor nyelvészek azt mondanák, hogy csak az anyai nagyapámtól származom, ők meg azt, hogy csak az apaitól. Ez nettó hülyeség.”
– szögezi le a kutató.
Sudár szerint „ostoba felvetés”, hogy a magyarok a hunok egyenesági leszármazottai, ugyanakkor úgy véli, igenis van közünk a hun kulturális örökséghez.
„Anonymus azt mondja, hogy az Árpád-ház Attilától származik, Kézai azt, hogy a magyarok a hunoktól származnak, és ebből a kettőből kellene kihozni, hogy semmi közünk a hunokhoz. Azért ez egy salto mortale, lássuk be.”
– mutat rá a szakember.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
