Mintegy 94 ezer egészségügyi dolgozó bére emelkedett

Mintegy 94 ezer egészségügyi dolgozó bére emelkedett

Közel 94 ezer egészségügyi dolgozót érint az átlagosan húszszázalékos egészségügyi szakdolgozói béremelés – mondta el a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Takács Péter közölte, hogy a béremelés vonatkozik arra a mintegy 84 ezer egészségügyi szakdolgozóra, aki a szakrendelőkben, kórházakban dolgozik, valamint arra a mintegy tízezer emberre, aki a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi alapellátásban dolgozik. Az államtitkár kifejtette, hogy a korábbi, gyakran áttekinthetetlen bérrendszert egyszerűsítették úgy, hogy az alapfizetéseken átlagosan 20 százalékos emelést hajtottak végre, majd ebbe építették be a különböző pótlékokat.

Hírdetés

Nem igaz a baloldali képviselők azon állítása, hogy a kormány csak a pótlékokat adta hozzá az alapbérhez – hangsúlyozta az államtitkár. Úgy fogalmazott, hogy a bérrendszer átalakításával a dolgozók „duplán jól járnak”, mert a megemelt alapfizetés alapján számítják ki az úgynevezett mozgóbért, tehát az ügyeleti díjak, a műszakpótlékok is arányosan emelkednek. Takács Péter elmondta, hogy egyszerűsödött a bértábla is. Öt fizetési fokozatot vezettek be, amelyen belül létrehoztak alap és kiemelt kategóriát. Ezeket a szakdolgozói kamarával és a szakszervezetekkel közösen úgy határozták meg, hogy az extrém terhelést jelentő ápolási szakmák kerüljenek a kiemelt kategóriába.

Példaként említette, hogy az egyik legmegterhelőbb terület a krónikus belgyógyászat. Az egészségügyi szakdolgozók bére 2010-hez viszonyítva mintegy négyszeresére emelkedett – hangsúlyozta a politikus. Kifejtette: míg a középfokú végzettséggel rendelkező nővérek keresete 2010-ben 170 900 forint volt, a mostani béremeléssel meghaladja a 800 ezer forintot. A főiskolai diplomával rendelkező ápolók esetében 220 ezer forint volt 2010-ben a bér, most pedig közelít az egymillió forinthoz – tette hozzá. A béremeléssel a kormány a legfejlettebb OECD-országok orvosi és szakdolgozói bérarányához közelít – mondta Takács Péter, hozzátéve, hogy a szakdolgozók alapbére mostanra eléri az orvosbérek 37 százalékát.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány első lépésben az orvosok bérét emelte, és a visszajelzések szerint az orvosok döntő többsége elégedett a keresetével. A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az államtitkár arra is kitért, hogy az egészségügyi dolgozók nagy terhelés mellett, átlagosan havi 200 órát dolgoznak, és a kormány igyekszik anyagilag is elismerni erőfeszítéseiket. A béremelést úgy kell végrehajtani, hogy az mindenki számára érezhető legyen – mondta Takács Péter, megjegyezve, hogy erre felhívta valamennyi kórházigazgató figyelmét.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »