Szabó György tizedes napra pontosan 74 esztendeje, 1943. január 9-én ragadott tollat, hogy röviden üzenjen szüleinek, és megnyugtassa őket. Három nappal később a szovjet támadásba lendült, és gyakorlatilag elpusztított a II. magyar hadsereget. A tizedes, csak úgy mint több tízezer társa, soha többé nem látta a hazáját, nem tért vissza a szüleihez, feleségéhez és gyermekéhez.
Klasszikus klisé, de ez most igaz: otthoni rendezgetés során egyszer csak a kezünkbe akad egy régi levél. A dédapa írta, még rég, aztán egyszer csak megakad a szemünk a dátumon: ezek egy hősi halált halt magyar honvéd pontosan 74 évvel ezelőtt írt utolsó papírra vetett sorai!
Szabó György tizedes a 2. magyar hadseregben szolgált, a keleti fronton: 1943 tele nemcsak véres volt, de elképzelhetetlenül hideg is: azokon a napokon mínusz 30 Celsius fok alá csökkent a hőmérséklet. A honvéd mégsem panaszkodott!
„Tudatom, hogy hála isten egészséges vagyok. A mai napon feladtam százötven pengőt. Ha meg fogják kapni is írják meg, a katona nem fog menni, a Jóskától kaptam két lapot egyszerre. Csókolja és jó egészséget kíván mindnyájuknak szerető fiúk: Gyuszi”
A címzett Szabó Izidor volt, az édesapja.
Jellemző katonáink kiszolgáltatott helyzetére, hogy fogalmuk sem volt a rájuk leselkedő veszélyről, de szükséges felszerelés híján amúgy sem lett volna esélyük felvenni a harcot a vörös hordával szemben.
Több mint 100 ezer magyar honvéd halt meg, vagy tűnt el a Doni-katasztrófát követő összeomlásban, köztük volt Szabó György.
A család fájdalmát pedig tovább fokozta, hogy csak 1950. szeptember 14-én, 7 évvel a támadás után tudták meg hivatalosan, hogy 1943. január 27-én Kastornojenál eltűnt a fiú, eltűnt az apa.
Pótolhatatlan veszteség, soha sem tudhatjuk meg, mennyivel előrébb tartana hazánk, ha nem pusztul el több tízezer magyar fiatal – valahol Oroszországban.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
