Mindszenty-kiállítás nyílik Dunaszerdahelyen

Mindszenty-kiállítás nyílik Dunaszerdahelyen

A Pázmaneum Társulás, a Jópásztor Alapítvány és a Vámbéry Ármin Gimnázium szervezésében kerül sor az Életkapuk – interaktív kiállítás fiataloknak című tárlat megnyitójára 2023. február 9-én 13:30 órakor Dunaszerdahelyen, a Vámbéry Ármin Gimnázium épületében.

A megjelenteket Valkai Anett, a Vámbéry Ármin Gimnázium igazgatója és Karaffa Attila, a Pázmaneum Társulás elnöke üdvözli. Ünnepi beszédet mond Forró Krisztián, a Nagyszombat megyei önkormányzat képviselője, a Szövetség elnöke, valamint Kovács Gergely, a Mindszenty Alapítvány kurátora és ügyvivő képviselője, Mindszenty bíboros szentté avatási eljárásának viceposztulátora. A megnyitón közreműködnek a gimnázium diákjai.

Hírdetés

Hét szó, hét színes tabló – mint egykor a főpásztort a templomi oltáron fogadó hét gyertyaszál – és egy kapcsolódó vetélkedő, hogy ne csak megnézhető, de meg is fejthető legyen a kiállítás. Az egykori templomtérben feltárul Mindszenty bíboros gazdag életútja, és talán fellelhető benne életdöntéseinek és személyiségének a kulcsa is. Az otthon, a templom, a börtön és az örök haza, ezek voltak az ő legfontosabb életkapui. Ez a kiállítás sok emberi helyzetet és döntést, lehetőséget és választást, utat és kereszteződést, elindulást és távlatot idéz, melyek ismerősek lehetnek nemcsak Mindszenty bíboros, de a mi saját életünkben is.

A Mindszenty-kiállítás második eseményére február végén kerül sor, a kommunizmus áldozatainak emléknapjához kapcsolódóan egy rendhagyó történelemóra keretében, amelyet dr. Farkas Zsolt plébános, a Jópásztor Alapítvány elnöke tart majd a középiskolásoknak a totalitárius rendszerekről, az egyházüldözésről, a Mindszenty-perről és annak felvidéki vonatkozásairól.

(Pázmaneum sajtószolgálat/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »