A különféle testi deformitásokkal, fogyatékosságokkal rendelkező emberek bizarr „látványosságként” való mutogatása napjainkra szerencsére eltűnt a világ nagy részén, a 19. században azonban valóságos aranykorukat élték a kiszolgáltatott helyzetben lévőket ily módon kihasználó mutatványosok. Leghíresebb közülük P.T. Barnum, aki évtizedeken át sikeresen játszott rá a közönség morbid kíváncsiságára. Sovány vigasz, ám egyúttal örömteli élettörténetek forrása, hogy a mutatványosok csapatát alkotó emberek közül – akiknek különös kinézetük vagy munkaképességüket korlátozó rendellenességeik miatt kevés lehetőségük volt „normális” bevételi forrást találni a megélhetéshez – sokaknak sikerült viszonylagos gazdagságot elérniük karrierjük során. Az ilyen „látványosságok” közé tartozott Francesco „Frank” Lentini, a „háromlábú ember”, aki egy úgynevezett parazita ikertestvérnek köszönhette hírnevét.
Lentini életéről a megbízható források hiánya miatt nem tudni pontosan minden tényt, az azonban viszonylag biztosnak tűnik, hogy 1889. május 18-án született a szicíliai Rosoliniben.
Egyes beszámolók szerint egyke volt, mások azonban arról írnak, tizenkét gyermek közül ötödikként látta meg a napvilágot – lehetséges, hogy utóbbi narratíva csupán története még színesebbé tételére szolgált.
Világra jötte mindenesetre hatalmas megütközést keltett környezetében: három kifejlett alsó végtaggal, négy lábfejjel, tizenhat kézujjal és két (hím) nemi szervvel született. Harmadik lába a jobb csípőjéből indult ki, ennek térdéből nőtt ki a negyedik lábfej.
Különös helyzete annak volt köszönhető, hogy édesanyja méhében vele együtt egy másik embrió – egy ikertestvér – is fejlődésnek indult, azonban a kettőnek nem sikerült időben szétválnia két külön magzattá. Az egyik így „magába szívta” a másikat.
Frank Lentini 1903-ban (kép forrása: Pinterest)
Az „ikertestvér” Lentini gerincének tövénél csatlakozott az ő testéhez, az alsó végtagon kívül saját medencecsonttal és egy fejlődésben visszamaradt nemi szervvel rendelkezett.
Lentinit négy hónapos korában szakorvoshoz vitték, hogy megvizsgálja a harmadik láb esetleges amputálásának lehetőségét. A szakember túlságosan magasnak tartotta a súlyos komplikációk – bénulás, vagy akár halál – kockázatát bármiféle sebészi beavatkozáshoz.
A környezetében egyesek által „csodának”, mások által „szörnyetegnek” nevezett gyermeket szülei nagynénjéhez küldték el, első éveiben ő nevelte. Ötéves korára már játszott társaival és képes volt kiegyenesíteni harmadik lábát, járni azonban még nem tudott.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
