Mindent vitt a Pressburg – Három filmes díjat zsebelt be a sorozat a legpatinásabb szlovák filmdíjátadón szaszifanni2025. 09. 22., h – 11:13
Újabb rangos elismerésben részesült az első magyar szlovákiai sorozat, a Pressburg, ami három díjat is begyűjtött a legnagyobb múltú és legmagasabb presztízsű filmes kitüntetések közül. A sikersorozat producereit, a rendezőjét és a férfi főszereplőjét is kiemelték a 36. IGRIC szlovák filmdíj gálán.
Mese élőben
Akár egy külön kisfilmet is megérne az a történet, ami a Pressburg sorozattal, annak alkotóival, szereplőivel játszódott le az utóbbi években.
Maga Molnár Csaba író-rendező sem gondolta, amikor
megszületett a széria alapötlete a fejében, hogy története ekkora utat jár be és mind a közönség,
mind a szakma elismerését kivívja.
Azt is hosszan lehetne elemezni, hogy mitől is lett ilyen sikeres a Pressburg, hogy miért is érdekelte ennyire egy a szlovákiai magyarok életét, a kisebbségi létet, a kettő, sőt olykor három nyelv között őrlődő nemzetiségeket bemutató alkotás a szlovákokat is, mindezt szórakoztató, sőt sokszor nevelő és tanító formában, hihetetlenül jó arányérzékkel, valamint a humor legjobb eszközeivel. Ráadásul mindehhez magyar, illetve szlovák sztárszínészek,
filmes szakemberek, valamint feltörekvő tehetségek csatlakoztak örömmel és magas szintű szakmaisággal.
Kapcsolódó cikkünk
Forog az első szlovákiai magyar sorozat. Nem kis dolog ez, hiszen ilyen még nem volt, és ahogy Molnár Csaba rendező nyilatkozott, lehet, húsz évig megint nem is lesz. Mindannyian kíváncsiak vagyunk rá, milyen egy forgatás. A kulisszák mögötti videók nézettsége hatalmas. Plusz infót ad, más megvilágításba helyezi kedvenc filmünket, sorozatunkat, ha látjuk, hogyan készült.
Én pont egy Vasárnap lestem be a sorozat forgatásába. Sosem voltam még ilyen helyen. Viccelődtem is, hogy kiélhetem az újságíró lét egyik legjobb részét: kíváncsiskodhatok, kérdezősködhetek anélkül, hogy furcsán néznének rám.
A Pressburg egy 8 részből álló dramedy (a dráma és a vígjáték kellemes egyvelege) lesz, melyet a Szlovák Televízió fog sugározni. Egy részt 20 perc körülire terveznek, a megjelenés jövőre várható.
A Tehelná Poliklinikára futunk be. Furcsa, hogy hétvégén üres az épület, persze, a forgatás szempontjából ez ideális. Kocsik jönnek, kellékeket hoznak-visznek. Előkészítik a terepet. Én a jelmeztervező lányokkal tartok, mondják, hogy úgyis náluk kezd mindenki.
A sorozat története több szálon fut.
A két fő vonal egy-egy fiatal szemszögéből mutatja meg Pozsonyt, és a kettejük közti kapcsolatot.
Az egyik szál a csicsói Tóth Attila. A mezőgazdász családból származó fiú nem szereti a szlovák fővárost, anyagi okokból mégis itt vállal munkát. Aztán megismeri Pozsonyt, na meg persze egy lányt is… A másik a női főszereplő, Zita Auenbach, igazi kozmopolita, aki egy régi pozsonyi családból származik, ám a szlovák fővárosban már csak a nagyija él. Zita imád utazni, bejárta a világot. A szerepet Anna Jakab Rakovská játssza, akinek szintén ismerős a szlovák–magyar kavarodás, helyzet, hiszen férje egy ilyen vegyes családból származik. És van még egy szál, melyben Attila is benne van, de más hangulatú. Túlzásokkal, komédiával, önkritikával teli a titkos, földalatti Felvidéki Betyárok mozgalmat leíró vonal.
Matusek Attila érkezik a sminkbe. A főszereplőt már azelőtt Attilának nevezték, hogy Matuseket kiválasztották volna a szerepre. Nevetve meséli, előfordult, hogy a filmben kellett bemutatkoznia, és a saját vezetéknevét mondta.
Egy forgatást átlagban izgalmasnak képzelünk el, és az is. Csak máshogy. Kell a türelem, az állóképesség. Itt a stábon belül baráti a hangulat. Ölelések, kávék, cigik, sztorizások is vannak. És nagyon befogadó a stáb. Fél nap után úgy beilleszkedtem a csapatba, hogy az egyik statiszta tőlem kért útmutatót. És tudtam is neki segíteni.
A két Attila
A férfi főszereplővel nincs sok dolga a kosztümös-sminkes osztagnak, ezért le tud hozzám ülni néhány percre beszélgetni. Hamar kiderült, hogy Matusek Attila a nyerő választás a főszerepre, még a meghallgatása napján visszahívták, hogy ez ő, ilyennek képzelték el a főhőst. A valóságban azért a két Attila más. A sorozatbeli hirtelen haragúbb, ösztönösebb, forrófejű. „Én nem vagyok ilyen, szerintem nem kell túlgondolni a dolgokat, csak elengedni őket, vagy megcsinálni. Valahol szép ez, hogy én a szereplőnkkel, a forgatási helyszínekkel egyszerre fedezem fel Pozsonyt. Nem éltem itt, nem töltöttem itt sosem huzamosabb időt. Csak egy nagyon kevés Pozsony-tapasztalásom volt korábbról. Két évig vezettem a színjátszócsoportot a Duna utcán, ez a rész volt csak ismerős. Egyszerre ismerem meg a karakterrel Pozsonyt” – meséli.
Matusek Attila nem igazán játszott még szlovák nyelven. Tovább tart megtanulnia a szöveget. Az apósa azonban szlovák, ez sokat segített neki. „Van, hogy szlovák mondatokat falsnak érzek a hangsúly miatt. Én egyébként nagyon szeretem a tükörfordításokat, a való életben is gyakran használok ilyeneket. Tóth Attilát is rászoktattam ezekre. Nem könnyű, hogy néha szlovákul kell játszanom, de mivel a karakter sem beszéli tökéletesen a nyelvet, ezért belefér. Még szerencsés is a helyzet. Ha született szlovák karaktert kéne játszanom, az azért nem biztos, hogy menne, de ez így rendben van” – mondja.
„Munka, amilyenről álmodtam”
A sorozat rendezője Molnár Csaba. Ő kérte, hogy inkább egy forgatás utáni napon beszélgessünk, mert ilyenkor nagyon koncentrál, rengeteg dologra kell odafigyelnie. Így pár nappal később, egy napfényes teraszon, a pozsonyi hangulatot átélve beszélgettünk a készülő sorozatról.
Arról írj, alkoss, amit ismersz.
„Én ebben élek. Szlovákiai magyar vagyok. Csak hát a kisebbségi léttel jár az is, hogy ez kisebb közönségnek szól, ezért az anyagiak is korlátozottak. Rengeteget segített a Kisebbségi Kulturális Alap létrejötte. Egyszeri és megismételhetetlen lehetőséget kaptunk, hogy bebiztosítsuk a hátteret. Korábban úgy gondoltam, hogy egy kisebb projekt lesz. Saját kamerával felvéve, kis költségvetéssel, internetes sorozatként. Egy ötéves folyamaton vagyunk túl. Sok-sok állomása volt a fejlesztésnek, sokat formálódott a sorozat.”
A sorozat állomásai
„Másfél éve jött egy hatalmas változás: az RTVS beszállt társproducerként, ők fogják sugározni. A Kultminor is produkciós partner, de ők nem finanszíroznak teljes audiovizuális produkciókat. Ezért azt ajánlották, hogy próbáljunk meg produkciós partnert találni. A Szlovák Televíziónak az volt a kérése, hogy a forgatókönyvön dolgozzunk még egy kicsit. Jött egy intenzív munkafolyamat. Kaptunk egy dramaturgot Peter Balkót, kerestünk közösen egy forgatókönyvírót, Jakub Medveckýt. Az ő segítségükkel sikerült ezt a produkciót magasabb, nemzetközi szintre emelni. Igyekeztem olyan alkotótársakat keresni, akik mind más-más aspektusait látják a szlovákiai magyar létnek. Jó, hogy szlovákok is jöttek a csapatba, az ő nézőpontjaikkal. Van sok száz oldalnyi forgatókönyv, de csak egy része lett felhasználva. A forgatókönyvírás egy nagyon hosszadalmas fejlesztés. A kész könyv csak a jéghegy csúcsa, ami kilátszik a vízből. De ehhez kellenek az alapok.”
Pozsony, Pressburg, Bratislava
„Az én kapcsolatom hasonló Pozsonnyal, mint a főhősünké. Komáromban nőttem fel, ahol nem igazán használtam a szlovákot. Én féltem Pozsonytól, nem értettem. Sokkal inkább vágytam Budapestre, számomra az volt inkább a nagybetűs város. Aztán eljöttem felvételizni a pozsonyi egyetemre, ahol tolmáccsal felvételiztem, és ez az égvilágon senkit sem zavart… felvettek, és azt mondták, hogy a tehetség nem nyelvfüggő. Sorra jöttek a kellemes meglepetések, a perspektívaváltások. Rájöttem, hogy Pozsony egy jó hely. Az egyetemen liberális közegbe kerültem, ahol előnynek számított a magyarságom. Megtaláltam itt a helyem. Mivel a sztoriban is fontos szál az, ahogy Attila szintén megtalálta Pozsonyt, igyekeztünk ezt képileg, a helyszínválasztásokkal is visszaadni. Maga a város az egyik főszereplője a történetnek. Izgalmas az, ahogyan a megismeréssel fokozatosan szépül meg Pozsony. Eleinte a betonrengetegből vannak felvételek, aztán sorra jönnek a szebb, idillikusabb pozsonyi részek, ahogy megismeri Attilánk Zitát. A helyszíneknél fontos, hogy a főszereplő hol tart épp a viszony/aival” – ecseteli a rendező.
„Németül is beszélnek a sorozatban, sőt megjelenik a muszlim kisebbség is. A Pressburg név alapból a város többnyelvű történelmi múltját idézi meg. A mi sorozatunk ugyan már a jelenben játszódik, de ugyanarról a nyelvi és nemzeti sokrétűségről, sokszínűségről szól. Egyébként magán a forgatáson is gyakran több nyelvet használunk. A pohode például kifejezetten gyakran hangzik el, szeretem ezt a szót. Régebben magyarországi forgatásokon is sokat használtam, így ott az lett a becenevem – Poho úrnak hívtak. Visszatérve Pozsonyhoz, ma mindenféle nemzet, nyelv gond nélkül élhet itt együtt, bár a német már nem olyan élő nyelv, a német kisebbség háttérbe szorult. Ennek ellenére azért lesz német szereplőnk is, de erről most nem árulhatok el többet! Ami pedig nekem is meglepetés volt, és nagyon örültem neki, hogy eddig minden statisztacsapatban volt legalább egy szlovákiai magyar, és ez teljesen véletlenül alakult így. Egy idő után mindig megszólalt valamelyikük, hogy neki nyugodtan magyarul is mondhatjuk az instrukciókat. Szép ez” – teszi hozzá.
Vissza a forgatásra
Rengeteg érdekes pozícióval, feladatkörrel jár egy forgatás. Laikusként először nem is érti az ember, hogy kinek mi pontosan a feladata. Van például a szkriptes, aki a kontinuitásért felel jelenetek között és jeleneten belül (itt most Rédli Károly). Azt is ellenőrzi, hogy az orvosi szöveg érthető legyen, a történelmi, politikai tények helyesen hangozzanak el, ne legyenek fals információk és hasonlók. „Amikor forgatsz, tulajdonképpen anyagot gyűjtesz, ami végül a vágószobában finalizálódik. Minden többször, több oldalról van felvéve, hogy a tökéletes ritmust lehessen összevágni belőle. Élőben néha máshogy hat, mint aztán a vágószobában, ezért jó, ha van több szög, amiből lehet válogatni, lehet változtatni a tempót” – mondja Molnár Csaba.
Mindenkinek nagyon oda kell figyelnie, a kosztümösök és sminkesek mindig mindent lefotóznak és lejegyeznek, hogy az újabb felvételnél nehogy változás legyen. Ki kell szűrni az olyan kellemetlenségeket, mint például, hogy az illetőn az egyik jelenetben van óra, aztán a másikban már nincs.
Ivanics Júlia az egyik gyártásos. Na, neki aztán tényleg mindenre figyelnie kell. Kifaggatni is csak úgy tudom, hogy közben épp autósoknak szól, hogy ha lehet, ne álljanak meg és ne kiabáljanak ki az ablakon, mert zavarják a forgatást. Ő fogadja a vendégeket, útba igazít, táblákat tesz ki, ételt vásárol, helyszínt biztosít, kávét főz, színészekkel, statisztákkal egyeztet, odaküld, elküld, felhív, kinyitja az épületet, nála van a kulcs, hivatalos engedélyeket intéz… Pörög, mégis higgadt, kézben tartja a dolgokat, mondja is, hogy kicsit olyan ez, mint a gyereknevelés, nagyon sokrétű feladat.
Érdekes a jelmeztervezői munka is. Én például most tudtam meg, hogy létezik egy olyan kiadvány, amely megjósolja a következő évekre a divatot. Ez nagy segítség, ha a jövőben játszódó produkcióhoz tervezünk kosztümöket, a Pressburg esetében egyébként az idő fiktív. Keverednek a 2010-es évek és a jelenlegi helyzet, a történet szempontjából nem olyan fontos, hogy pontosan milyen évet írunk.
Sokan sztoriznak egy falusi forgatási napról. Ez egy ottalvós akció volt, ami még jobban összekovácsolta a csapatot. Élvezték, szerették az együttlétet.
A stáb dolgozik, a sorozat készül. Ha minden jól alakul, jövőre már a nagyközönség is láthatja a szlovákiai magyar alkotást. Ha a csillagok állása és minden/ki úgy akarja, a készítők nem zárkóznak el a folytatástól sem…
Ja, és a szemfüles nézők majd néhány Vasárnapot is kiszúrhatnak egy jelenet hátterében, szóval csak figyelmesen!
Érdekes
Rendező: Molnár Csaba
Producer: Forgács Attila
Operatőr: Angyal Gábor
Forgatókönyv: Jakub Medvecký, Molnár Csaba, Lucia Molnár Satinská, Lengyel Dia, Varga Emese
A sorozat a Pressburg Partners Production és az RTVS koprodukciójában készül, a KULTMINOR, az AVF és a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumának támogatásával.
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/37. számában jelent meg
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Út a csúcsig
Nem túlzás azt állítani, hogy a Pressburg első nagy sikere az volt, amikor elkészült, hiszen ez előtt még hasonló darab sem látott napvilágot Szlovákiában, azaz a széria filmtörténeti alkotás lett. Hasonlóan meghatározó volt, amikor STV 2-n sugározni kezdték és máris a legnézettebb szériák közé került, illetve az óriási érdeklődés miatt főműsoridőt szerzett magának. Később a térség legrangosabb filmfesztiválján Csehországban a Serial Killer-en bejutott a 3 legjobb sorozat közé. Ezt követően a világ legnagyobb streaming szolgáltatója a Netflix is érdemesnek találta a műsorai közé választani, sőt ott második legnézettebb sorozattá vált majd jelölték a szlovák Oscar-díjra, ahol szintén a 3 legjobb közé került. Végül, de korántsem utolsó sorban
2025. szeptember 21-én a 36. Igric szlovák filmdíj gálán, Pozsonyban felkerült arra a bizonyos i-re a pont, vagy akár
mondhatnánk, hogy ez volt a hab a Pressburg tortáján, hiszen az összesen 7 elismerésből három az
újító sorozatnak jutott.
A széria producereit, azaz Lucia Molnár Satinskát, Molnár Csabát és Forgács Attilát ismerték el a produceri díjjal, emellett alkotói prémium díjban részesült Molnár Csaba rendező, illetve alkotói prémium díjat kapott Matusek Attila színész a legjobb férfi főszereplőként.
Kapcsolódó cikkünk
A Szlovák Televízió kettes csatornáján látható péntek esténként az első szlovákiai magyar sorozat, a Pressburg. A történet egyik főhőse Matusek Attila, a Komáromi Jókai Színház színművésze, akit forgatásról, színházról és rendezésről is faggattunk.
Amióta forog a Pressburg, többen ismernek fel az utcán?
Nem mondanám, bár nemrég egy ismeretlen ember azzal köszönt rám, hogy „jó volt, tetszett”. De főként az ismerősök jeleztek.
S az online térben?
Ott már észrevehetőbb a figyelem. Insta-gramon sokan bejelöltek, voltak, akik üzenetet írtak.
Az első rész után a nagy nézettségre való tekintettel az STV a legnézettebb esti műsorsávba sorolta át a Pressburgot. Jó érzés?
Jólesik, hogy nagy figyelmet kap a sorozat. A szlovák sajtó is foglalkozott a Pressburggal, a Sme napilapban megjelenő kedvező kritika is jót tett a nézettségnek. Legújabban pedig a brünni Serial Killer fesztiválon versenyezhetünk a legjobb közép- és kelet-európai rövidfilmek kategóriában.
Ki nézi a Pressburgot?
Molnár Csabiék szlovák barátai (nevet). Szerintem egyértelműen a szlovákiai magyar közösség, a felvidékiek. Ők a célközönség. De ahhoz, hogy eljusson hozzájuk az információ, hogy van itt egy sorozat, amely rólunk szól, kellett a reklám, a sajtómegjelenés.
Szoktál szlovák tévécsatornákat nézni?
Semmilyen tévét nem nézek. Streaming platformokon viszont nézek szlovák filmeket.
Vajon a Pressburg által a szlovák filmes szakma felfigyel Matusek Attilára?
Nem hinném. Eddig úgy tapasztaltam, hogy nem ez számít. Sokkal inkább ajánlják a rendezők vagy stábok egymásnak a színészeket. Ha például valamelyik pressburgos kolléga majd megemlíti a nevem egy következő casting alkalmával. Persze, örülnék, ha ez a sorozat hozzásegítene a mozgóképes karrierhez. Amiben viszont már biztosan látszik a változás, az a közösségi médiában való megjelenésem.
Fontos ez a színésznek?
Voltam már olyan castingon, ahol az első kérdés nem az volt, hogy mit tudok, hanem hogy van-e Instám, és hány követővel. Néhány casting director úgy gondolkodik, hogy ha valakinek sok az Insta-elérése, akkor azt a színészt érdemes beválogatni, mert általa még több emberhez eljut a sorozat.
Matusek Attila (1992, Érsekújvár) a Komáromi Ipari Szakközépiskola elvégzése után Kaposváron tanult színművészetet. Egyetemi évei alatt a Jordán Tamás által vezetett szombathelyi Weöres Sándor Színházba szerződött. 2021 óta társulati tag Komáromban. Nemcsak színész, hanem rendező is, decemberben a Thália az ő rendezésében mutatja be Moliére Tartuffe című vígjátékát.
Másfajta színészi jelenlét szükséges a forgatáson, mint a színpadon?
A filmforgatás során sokkal praktikusabban kell játszani. Ott minden apró részlet számít. Az egyik jelenet forgatása közben egy bögrét egyik kezemből a másikba rakosgattam, Csabi, a rendező pedig gondban volt, hogy ezt hogyan fogják összevágni. Oda kell figyelni mindenre, amit csinálsz.
Nem rossz úgy játszani, hogy az arcodban a kamera?
Szeretem a nagyon közeli felvételeket. Olyankor elég meghallani, amit a partner mond, nem is kell játszani, csak természetesnek lenni. A kamera mindent lát. Látja, hogy mire gondolsz. És ez egyszerre ijesztő és izgalmas.
Az sem zavaró, ha a kamera a partnered, és neki kell szerelmet vallanod?
Azt kell kitapasztalni, hogyan nézz úgy, hogy ne nézz bele egyenesen a kamerába. Ez ugyanis alapszabály, tilos a kamerába nézni. Ha belenézel, az olyan, mintha a nézőt szólítanád meg, hozzá beszélnél. A színházban is van egy láthatatlan fal a nézőtér és a színpad között. Ha színészként mégis kinézel vagy kiszólsz a nézőhöz, lerombolod ezt a falat. Ez soha nem véletlenül történik, az adott előadásokban az átlépésnek funkciója, jelentősége van. A Pressburgban például akkor kell a kamerába nézni, amikor ‒ mondjuk ‒ a jelenet arról szól, hogy a szereplő rögzít valamit a telefonja kamerájának segítségével.
A jövőben többet látunk a tévében vagy a vásznon, mint színpadon?
Egy ideális világban egy évadban körülbelül két-két előadást játszanék és rendeznék színházban, közben pedig időnként forgatnék.
Hol élnél inkább: Pozsonyban vagy Budapesten?
Most már inkább Pozsonyban.
Miért?
Mondjuk úgy, hogy a kultúra és pezsgés miatt Budapesten, de minden mást tekintve ‒ például élhetőség, kényelem és közérzet szempontjából ‒ inkább Pozsonyban.
Máshogy látod Pozsonyt a Pressburg forgatása óta?
Hogyne. Azelőtt elég negatív képem volt a városról. Amikor jó néhány éve, a kaposvári színművészeti elvégzése után színjátszó csoportot vezettem a pozsonyi Duna utcai gimiben Zsidek Pali barátommal, akkor elég lehangoló kép élt bennem Pozsonyról. Esős, őszi és téli utcaképek. Ezzel szemben Budapestre általában nyáron jártam, ezáltal annak a városnak a fesztiválarcát ismertem meg. Azóta már megtapasztaltam Budapest hétköznapibb oldalát is.
Ennél korábbi pozsonyi emlékeid is vannak, hiszen érettségi után a pozsonyi színművészetire felvételiztél…
Akkor is esett. Erre jól emlékszem.
És nem vettek fel.
Mert nem tanultam meg a szlovák nyelvű dialógusokat.
Ez a hozzáállás emlékeztet a sorozatbeli Tóth Attilára. Látsz hasonlóságot?
Talán azt is mondhatjuk, hogy a régi Matusek Attila ugyanolyan volt, mint a filmbeli Attila. Én is ugyanannyira mélyen éltem meg a magyarságomat, mint ő. Ezt az erős identitástudatot most sem dobtam el, büszke magyar embernek tartom magam, de közben kinyílt a világ számomra, és tágabb, európai kontextusba helyeztem magamban ezt a kérdést.
Mi segített ebben?
Egyértelműen az egyetem. Egyrészt az osztályfőnököm, Kocsis Pál, és az osztálytársaim. Őket, az ő munkájukat, fejlődésüket vagy éppen kudarcaikat figyelve sokat tanultam. Színes osztály voltunk, sokféle ember vett körül, és ez jót tett a világlátásomnak. Jó tanáraink voltak, gyakran néztünk külföldi előadásokat felvételekről, sokféle impulzus ért. Ráébredtem, hogy teljesen más lehet a színház európai szinten, más lehetőségek vannak benne, mint például Magyarországon vagy itthon.
Mit tanácsolnál a Tóth Attiláknak?
Az a szerencséje ennek az „Attilaságnak”, hogy könnyű kilépni belőle, és tágítani a spektrumot. Nem hiányzik hozzá más, mint a kíváncsiság. Ez színészként is fontos: kíváncsinak maradni. De nyitottnak kell lenni mindenre: mások véleményére, a világra, a másságra, a normálisra. Mert ha a kíváncsiság elveszik, akkor marad a buborék, amely bezár. Ez nem azt jelenti, hogy el kellene dobni az elveket, az eszméket – de azok a kíváncsiság által mélyíthetők, megkérdőjelezhetők és újragondolhatók.
Ősszel újra Kassán rendezel a Tháliában. Melyikből van benned több: a színészből vagy a rendezőből?
Azt szoktam mondani, hogy színházcsináló vagyok.
De valamiért mégiscsak színész szakra jelentkeztél, nem pedig rendezőnek.
Akkoriban a színházból csak a színészt láttam. Mint ahogy a néző általában. Naivan azt gondoltam, ahhoz, hogy részese lehessek ennek a világnak, színésznek kell lennem. De az egyetem alatt a színház világa is kinyílt számomra. Akkor csodálkoztam rá, hogy milyen komplex stáb áll össze egy-egy alkotófolyamat során: a rendező mellett a dramaturg, a látványtervező, a zeneszerző, jelmezes, kellékes és a többi. De visszatérve az eredeti kérdéshez, ha választanom kéne a színész és a rendezői énem között, akkor talán így választanék: játszani filmben, rendezni színházban. S akkor egyikről sem kellene lemondanom.
Mi a rendezői hitvallásod?
Színészként és rendezőként is ugyanazt tartom szem előtt: a nézőnek akarok színházat csinálni. Azt gondolom, hogy nem a téma vagy a műfaj számít, hanem az, adok-e megfelelő kulcsot a néző kezébe, hogy értelmezni tudja azt, ami a színpadon történik. Ha azt halljuk a nézőtől: „én nem szeretem a drámát” vagy „nekem ez túl elvont”, akkor ez azt jelenti, hogy nem kapta meg a kulcsot.
A dráma vagy inkább a komédia a tereped?
Minden történetnek megvan a maga drámája és a maga humora is, és azt gondolom, hogy ezeket nem csupán lehet, de egyenesen kötelező vegyíteni.
Válassz: a Kassai Thália vagy a Komáromi Jókai Színház?
Nagyon szeretem mindkettőt. Ebben az évadban Kassán rendezek, és Komáromban játszom. A kettőt nehéz összehasonlítani, mert más kihívásokkal áll szemben mindkét társulat. Úgy érzem, Komáromban könnyebb társulati tagnak lenni. Itt nem kell olyan súlyos kérdésekkel foglalkozni, mint Kassán: a magyar néző hiányával. Viszont azt gondolom, hogy ez lehetőségeket is teremt, hiszen be lehetne csalogatni a szlovák nézőket a színházba. Én is szívesen kipróbálnám magam szlovák színházi közegben.
Nem tartanál a szlovák nyelvi közegtől?
Kamaszként sokáig inkább anyukámmal jártam orvoshoz, mert hiába ismertem a szlovák szavakat, féltem, hogy nem jól ragozok, vagy nem a megfelelő szót fogom használni. Aztán a komáromi ipariban a szlováktanárnőnk mindig arra biztatott, hogy beszéljünk, beszéljünk és beszéljünk. Nem baj, ha nyelvtanilag nem tökéletesek a mondatok, a lényeg, hogy merjünk kommunikálni. Én azóta merek.
Ilyen egyszerű? Aki mer, az nyer?
Még sosem származott hátrányom abból, hogy magyar vagyok, pedig rosszul ragozok, és gyér a szókincsem. Az ebből adódó helyzeteken tudok nevetni. Persze, sok múlik a beszélgetőpartneren és a mi személyiségünkön is. A szorongást kell leküzdeni. Gyakran elfelejtjük, hogy szlovákiai magyarokként alapvetően egy színesebb közösséghez tartozunk azáltal, hogy van közünk a magyar és a szlovák oldalhoz is. Szerintem ezt jobban ki kellene használnunk.
Hol vagy otthon?
Ahol olyan emberekkel vagyok, akiket szeretek.
A cikk eredetileg a Vasárnap családi magazin 2024. október 1-jei számában jelent meg.
„A sorozatban a Betyárok nagy dilemmája, hogy arccal, névvel vállalják magukat, illetve nézeteiket, amivel jelenleg is sok ember küzd Szlovákiában a kultúra, a közélet frontján, de sokan kiléptek a sötétségből és nyíltan küzdenek az értékekért. Ez a díj őket is illeti!” – fogalmazott Lucia Molnár Satinska és Molnár Csaba a köszönő beszédében, amit alkotó társuk Forgács Attila olvasott fel, aki a produceri elismerés átvételekor (amit magyar nyelven mondott el) arról beszélt, hogy a szlovák és magyar kapcsolatok sokfélék voltak a történelem során, ám a Pressburg is megmutatja, hogy a szerelem, a szeretet a legnagyobb energia a világon: „Gondoljunk erre, tartsunk össze, ezek a sötét idők véget érnek egyszer.”
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
