Amikor Robert Fico miniszterelnök november elején sorra vette a minisztériumokat, a hónap hatodik napján tiszteletét tette a kulturális minisztériumban is, Martina Šimkovičová kultuszminiszternél. Nagy egyetértésű törekvéseik kinyilvánítására a találkozót követő rövid sajtótájékoztatón került sor.
Itt Šimkovičová felolvasta vízióját, amelyet bizonyára valamelyik rátermett munkatársa készített elő, nem úgy, mint a cseh kultuszminiszternek küldött, stilisztikai, fogalmi, frazeológiai, mondattanii stb. hibáktól hemzsegő, ködös állításokat pufogtató levelet, amelyet egyedül írt meg (sajnos). Ám az előkészített nyilatkozattal sem remekelt, mert a tévében bemutatott félperces videót számos baki, ismétlés, javítás kísérte. Gyakorló tévés bemondó lévén igazán elolvashatta volna „szebben” is, ha már fejből nem tudta elmondani.
Arról is szólt, hogy toleráljuk más nemzetek kultúráját, de a mi kultúránk nem lehet keveredés más kultúrákkal (próbáltam pontosan visszaadni az eredeti mondatot – ezt valószínűleg maga a miniszter asszony iktatta be a nyilatkozatba) Tovább: Ha saját kultúrával rendelkező nemzetnek akarjuk magunkat elismertetni, akkor a mi nemzetébresztőinket, mérföldköveinket, hagyományainkat és történelmünket kell előtérbe helyeznünk. Más kultúrák elismerése azonban nem a szlovák kultúra mással való keveredését jelenti. Ez az én vízióm – mondta: a szlovák kultúra területét (?) a szlovák kultúra örökségére, a nemzetébresztőkre és a történelmi mérföldkövekre helyezni.
A miniszter asszony szavaiból úgy tűnt, mintha arról lenne szó, hogy valaki megkérdőjelezi a szlovák kultúra szlovák voltát. Mert ugyan ki kérdőjelezi meg a szlovák kultúrát, hagyományokat, művészeteket? Senki. A baj ott kezdődik, ha valaki, mondjuk éppen a kultuszminiszter félelmetesen hangsúlyozza: a mi kultúránk szlovák kultúra és semmilyen más! Most már csak az a kérdés, mi minden, és ki mindenki jelenti a szlovák kultúrát. Netán Petőfi? Mi elismerjük, hogy édesanyja szlovák volt, de ő maga felesküdött a magyar kultúra és költészet oltárára, s magyar hazájáért élt és halt. Vagy Madách Imre, mert Alsósztregován született? Hiszen az Dolná Strehová, és az „na Slovensku” található, ahogy magyarázta nekem nemrég egy ismerősöm. Mondtam neki, hogy Jókai Mór pedig Komáromban született, s az most az államnyelven Komárno. És akkor mi van? De nem értette, mit akarok ezzel mondani.
Nos többek között a 9. századi Szlovákiáról (akkor még nem létezett, hanem a Nagy-Morva Birodalom terjedt ki a mai Szlovákia területére), az akkori szlovák nyelvről (az ószláv nyelvet mondta szlováknak, amelyből három szláv ág keletkezett a későbbiekben, kettőből délszláv nyelvek alakultak, a harmadikból jóval később természetes kiválasztódással a szlovák nyelv is). Ilyen szlovák történelmi örökségekre és hagyományokra gondolt volna Šimkovičová miniszter asszony is? A többi Kuffa-féle szócséplést nem is említem. De azt nem bírom megállni, hogy a fő mondanivalót ne említsem. Mert ugye, mi az, hogy Petőfi Sándor, Madách Imre meg Jókai Mór? Egyenesen Jézus Krisztust kell megtenni Szlovákia királyának! De nincs is hozzáfűzni valóm: no comment. Még az se vigasztal, hogy ezt a lengyelek már hét évvel ezelőtt megtették.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
