Minden tekintetben jelentős és hatékony az orosz katonai erősítés Szíriában

Minden tekintetben jelentős és hatékony az orosz katonai erősítés Szíriában

Oroszország már most rendelkezik akkora erőkkel Szíriában, hogy egy támadás során súlyos vérveszteséget okozzon a magát Iszlám Államnak nevező (IÁ) terrorszervezetnek.

Kaiser Ferenc az NKE szakértője csütörtökön hangsúlyozta, hogy az orosz katonai erősítés nem csupán korszerűbb haditechnikai eszközei vagy létszáma miatt fontos, hanem a katonák képzettsége és morálja miatt is. A Szíriába küldött különleges műveleti erők, tengerészgyalogosok, légi deszantosok ugyanis nemcsak Oroszországban, hanem világszinten is elitnek számítanak.
Az MTI csütörtökön azzal kapcsolatban kérdezte az NKE szakértőjét, hogy a napokban a szíriai kormányerők több Oroszországtól kapott modern haditechnikai eszközt – köztük pilóta nélküli repülőgépeket, harci repülőgépeket is – bevetették az IÁ ellen. Moszkva korábban közölte, sohasem rejtette véka alá azt, hogy haditechnikai eszközökkel támogatja a Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányához hű fegyveres erőket. A napokban pedig a Kreml már azt sem zárta ki, hogy a szíriai elnök kérésére csapatokat küld a négy és fél éve polgárháború sújtotta országba.
Az utóbbi időben a szíriai kormányerők a katonák tömeges dezertálása miatt lehetetlen helyzetbe kerültek – mondta Kaiser Ferenc, kifejtve: a migránsok döntő többsége jó kiállású, egészséges, 18 és 30 év közötti férfi, jelentős részük katonai bakancsban látható, és vannak, akik kettes oszlopban masíroznak az úton. Ráadásul a térségből az utóbbi időben kivonult az Aszaddal szövetséges Hezbollah libanoni síita radikális szervezet sok katonája is, ezáltal még jobban meggyengült az Aszad-rezsim, amely így Szíria egyre kisebb részét tartja ellenőrzése alatt.
A harcok már a szír főváros, Damaszkusz külvárosait, a sűrűn lakott tengerparti területeket is elérték. Ha Moszkva nem avatkozik be, akkor végleg megbukhat az Aszad-rezsim – mondta a szakértő, megjegyezve: ez senkinek sem lenne jó, mert ebbe a hatalmi űrbe mostanáig csak az IÁ tudott beférkőzni.
Kaiser Ferenc kiemelte: a térségben az 1978-as Camp David-i megállapodás óta Oroszország egyik legfontosabb szövetségese Szíria. Ezért Moszkvának fontos, hogy az Aszad-rezsim stabilizálódjon, és lehetőleg Szíria területének döntő többségét, ha nem is az egészét, újra ellenőrzése alá tudja vonni. Erre viszont a kormányerők maradványa egyedül nem, csak az orosz katonai segítséggel lesz képes. Ennek nyomán Szíriában már zajlik “az orosz erőknek támadáshoz való felvonultatása”.
Az orosz közösségi oldalak alapján a szíriai fegyveres erők létszáma jelenleg 180 ezer körül van. A docens elmondta: Szíriában eddig egy orosz bázis volt, a tartuszi kikötő, ahol a legfrissebb adatok szerint 20-22 korszerű egységet tartanak. Ezek önmagukban több ezer embert jelentenek. Friss műholdképek tanúsága szerint ugyanakkor Oroszország vélhetően két újabb katonai bázist épít a közel-keleti országban. A jelenleg Szíriában harcoló orosz erőket legalább egy zászlóaljnyira becsülik (600-700 ember), de vannak olyan források, amelyek szerint az orosz erők létszáma a dandár (kétezer körüli) méretét is elérheti. Továbbá a térségben több mint tíz hajóval mozgó haditengerészeti köteléket, az odatelepült légierős és kiszolgáló erőket is beleszámítva a szakértő úgy becsüli, hogy az oroszok maximum ötezer katonával lehetnek jelen a térségben. Az orosz fegyveres erőknek a legfrissebb nyilvános adatok szerint 771 ezer körüli összlétszámához képest ez elenyésző – tette hozzá.
Kaiser Ferenc elmondta: a szíriai kormányerők legnagyobbrészt – ha nem is a legkorszerűbb, de – modern, részben szintén szovjet és orosz haditechnikával rendelkeznek. Moszkva pedig most még modernebb technikával segít, köztük BTR harcjárművekkel, harci repülőkkel, és vannak olyan műholdfelvételek, amelyek alapján Szuhoj 30-as repülőgépek, Szuhoj 25-ös csapásmérők, Mi-24-es harci helikopterek és tüzérségi eszközök is felvonultak a térségben.
A docens ugyanakkor kiemelte: Moszkva csak óvatosan exponálja magát a konfliktusban. Különféle háttértárgyalásokat folytat, amelynek látványosabb része az izraeli vonal, de nyilván, a Hezbollahra való tekintettel, Iránnal és az amerikaiakkal is zajlik egyeztetés. Vlagyimir Putyin orosz elnöke “van annyira reálpolitikus”, hogy nem egyedül akarja kezelni a kérdést – tette hozzá.
Kaiser Ferenc kitért arra is, hogy a Nyugat már háromszor “megégette magát” a békecsinálással, Afganisztán, Irak, Líbia – egyik sem lett siker. Kiemelte, hogy “az iraki kudarc” következménye lett az a hatalmi vákuum, amely Szíriában van. Az IÁ az iraki al-Kaidából iraki területen jött létre.
Vlagyimir Putyin egy működő állam létrehozását kínálta fel, és mindezek nyomán azért lobbizik, hogy “kikényszerítse” az Aszad-rezsim stabilizálását – fejtette ki az NKE docense.

Hírdetés

Címlapfotó:EPA

magyarutdat.com

No visits yet


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »