Victor Lustig egy igazi nemzetközi szélhámos volt, aki több országban követett el csalásokat, és rengeteg embert átvert, méghozzá a legváltozatosabb módszerekkel.
A hamiskártya nagy mestere volt, de kitűnően értett a pénz- és a váltóhamisításhoz is – írja az Origo.
Minden idők egyik legnagyobb csalójának tartják, aki végül úgy híresült el, mint „az ember, aki eladta az Eiffel-tornyot. Kétszer.”
Az 1889-es párizsi világkiállításra készült Eiffel-tornyot az átadása után legkésőbb húsz évvel eredetileg le akarták bontani, és eleve úgy tervezték meg, hogy ez ne legyen túl nehéz feladat, ezért szétszedhető részekből állt. Ugyanis hiába számított a világkiállítás idején prezstízsberuházásnak, az Eiffel-torony később túl költségesnek bizonyult. Az 1920-as években az építmény már nem volt a legjobb állapotban, a korróziót megelőzendő rendszeres újrafestést, karbantartást igényelt. Az újságok gyakran cikkeztek arról, hogy itt lenne az ideje megszabadulni tőle.
Egy újságcikk adta az ötletet
A franciául kitűnően tudó, 1925-ben Párizsba érkező, akkor éppen Victor Lustig néven tevékenykedő csaló egy korabeli forrás szerint egy kávézóban üldögélve olvasott arról egy helyi lapban, hogy az Eiffel-torony fenntartási költségei milyen hatalmas terhet rónak Párizs városára. A cikk írója a probléma megoldásaként felvetette a vakmerő ötletet, hogy az ideiglenesnek szánt tornyot értékesíthetnék ócskavasként.
Más újságolvasók minden bizonnyal továbblapoztak, ám Lustig fejében azonnal szöget ütött a gondolat, és megszületett a csalás ötlete.
Olyan mestertervet dolgozott ki, amit egyfelől hihetetlenül arcátlannak, másfelől akár zseniálisnak is lehetne nevezni.
Szerteágazó alvilági kapcsolatrendszerének köszönhetően tudott iratokat hamisíttatni bármilyen kormányhivatal fejlécével. Minisztériumi levélpapírokat, valamint hivatalos névjegyeket készíttetett magának, majd ezek birtokában versenytárgyalásra hívott több üzletembert, akik hulladékfém-kereskedelemmel foglalkoztak, hogy licitáljanak az Eiffel-tornyot alkotó több mint hétezer tonna vasra. Úgy mutatkozott be nekik, mint a Posta- és Távközlésügyi Minisztérium miniszter-helyettese.
Elmondta a kereskedőknek, hogy az Eiffel-torony fenntartási költségei olyan felháborítóan magasak, hogy a város úgy döntött, eladja hulladékként. Azonban a közfelháborodás elkerülése végett – folytatta – lényeges, hogy a dolog titokban maradjon, amíg minden részletet kitalálnak.
Lustig azt állította, hogy őt bízták meg azzal, hogy válassza ki a kereskedőket, akik végrehajtják a bontást.
Bennfentes információkra hivatkozva „megsúgta” nekik, hogy a kormány megbízható üzletembereket keres az üzlet lebonyolításához, mert várhatóan nagy lesz a közvélemény ellenkezése. Mivel az Eiffel-torony akkoriban nem volt a legjobb állapotban, így a hazugság hihetőnek bizonyult.
Másodszor is eladta volna az Eiffel-tornyot
A találkozót Párizs egyik legelegánsabb szállodájában, a Crillon Hotelben tartotta. A megbeszélés végén még egy pezsgőzéssel egybekötött exkluzív „bejárást” is megszervezett az erre az időre ravaszul kiürített toronyba. Miközben az alkudozás folyt, Lustig gyakorlott szélhámosagya tévedhetetlenül gyűjtötte a szavakat, a gesztusokat – figyelt, és elemzett.
Hamarosan kiválasztotta a legbefolyásolhatóbb kereskedőt, André Poissont, akit röviddel később értesített, hogy ő nyert, de éreztette vele, hogy ennek ára van.
A megvesztegethető tisztviselő szerepében százezer frankot csalt ki tőle, majd természetesen magát a vételárat.
Miután végrehajtotta a világtörténelem talán legszemtelenebb csalását, Bécsbe utazott, és ott várta a fejleményeket. Ám nem történt az égvilágon semmi, és érezte, hogy beigazolódott a korábbi sejtése: a megalázott Poisson szégyellt feljelentést tenni.
Ezen felbátorodva nekilátott, hogy még egyszer megszervezze az Eiffel-torony eladását.
Egy hónappal később visszatért Párizsba, újabb ócskavas-kereskedőket hívott tárgyalni, és megpróbálta még egyszer eladni a tornyot.
Másodszor is végrehajtotta volna a svindlit, ha az egyik kiszemelt áldozat nem fog gyanút, és nem ellenőrzi le a kormányhivatalban. Az áldozatok végül feljelentették, mielőtt nyélbe ütötték volna az üzletet. Lustignak forró lett a lába alatt a talaj, menekülőre fogta a dolgot, és meg sem állt az USA-ig, ahol már korábban is élt és számos szélhámosságot el is követett.
Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »
