Lassan, de biztosan ereszt már az országos botránnyá felfújt megszállási emlékmű-lufi. Úgyhogy az antifasizmus bátor harcosainak új front után kell nézniük. És, aki keres, az talál. Találtak is. Az új célpont az a bírónő, aki a Gyulai Törvényszéken első fokon elutasította a Szebb Jövőért Polgári Egyesület feloszlatását. Önmagában már ez is rettenetes fasiszta kilengésnek számítana, hiszen ballib körökben az, hogy a Magyar Gárda és minden utód-és testvérszervezete erőszakos náci csürhe, semmilyen különösebb bizonyítékot nem követelő axióma.
Mucsi Erika azonban ennél sokkal súlyosabb bűnt is elkövetett: mérlegelés tárgyává merészelte tenni, hogy akkor most tényleg létezik-e cigánybűnözés, és tulajdonképpen mi is az. És ez az, amivel a hazai „mértékadó körök” szemében örökre a „vállalhatatlan” kategóriába száműzte magát. Mert, hogy cigánybűnözés nem van, és kész! (Ez számukra pontosan olyan megfellebbezhetetlen dogma, mint a neonáci fészbúk-harcosok számára az, hogy semmilyen holokauszt nem volt, de, ha volt, akkor annál jobb.) A bírónő ezzel szemben aljas, elvetemült módon alámerült a magyar valóság rasszizmustól bűzlő, barna mocskába, és onnan ilyen uszító gondolatokat hozott fel, mint például
„..a »cigányság« mint kategória nem elsődlegesen faji alapon értelmezhető, hanem az ekként jelzett életformát követő, faji hovatartozástól függetlenül a lakosságnak egy elkülönült, a többségi társadalom hagyományos értékeit és a már hivatkozott jogszabályok által is védett értékeket semmibe vevő csoportjaként, akik egy bizonyos munkakerülő életforma, a magántulajdont, együttélési normákat nem tisztelő erkölcsi felfogás követői.”
„…nem elhallgatható tény viszont a cigány származásúaknak az elkövetői körben való viszonylag magas aránya. Ebből adódóan bár a cigányok és a bűnelkövetők köre nem azonos, … az átfedések alapot adnak az anomáliák »cigánybűnözésként« való megfogalmazására”.
Hogy ez valójában éppen, hogy cáfolata a „cigányoknak a vérükben van a bűnözés”, illetve a „minden cigány bűnöző” kezdetű, valóban primitív, faji alapú agymenéseknek, az liberáliséknál tökmindegy. Ők ezt simán, a legcsekélyebb intellektuális lelkiismeret-furdalás, vagy kétely nélkül lefordították úgy, hogy ez igenis azt jelenti, hogy Mucsi szerint minden cigány bűnöző. Az antifák számára ugyanis a szövegértelmezés nem mondatonként, hanem szavanként történik. Ha egyazon gondolatmeneten belül fordul elő a „cigány” és a „bűnözés” szó, akkor az rasszista uszítás. Hiszen valamit is magára adó európai kultúrember közismerten ügyel arra, hogy e két kifejezés között legalább négy bekezdés távolság legyen, és aki a kettő között bármilyen, akármilyen csekély összefüggést is talál, az náci.
Meggyőződésem, hogy ezt nem azért teszik, mert valamilyen rejtélyes világösszeesküvés hazai ügynökei, akik biológiai fegyverként tekintenek a cigányokra, mert így majd könnyebben elorozható a magyar anyaföld. Mindig megmosolyogtam az ilyen konteókat, amelyek jó eséllyel abból erednek, hogy megfogalmazóik még soha az életben nem beszéltek egy fél órát egy igazi lelkes antifasiszta warriorral, így elképzelni sem tudják, hogy a sanda önérdeken túl, mi vihet rá valakit arra, hogy ilyen baromságokat beszéljen. Szerintem meg nincs is itt semmilyen összeesküvés. Makacs valóságtagadás van, ami a hazai közélet egyik alapköve, és önkéntelenül is előtörő reflexe már évtizedek óta. Ahogyan a kocsmarasszista közbeszédben és a Kurucinfó kommentfalán a cigány csak és kizárólag bűnöző lehet, úgy a Körúton belüli valóságban csak és kizárólag kirekesztett, vagy egyenesen fenyegetett áldozat.
Mucsi Erika bírói indoklásba foglalt elmélkedése nem rasszista kirohanás, hanem éppen, hogy elkeseredett kísérlet, hogy e párhuzamos valóságtalanságok között racionális gondolatokból építsen hidat. Már most látszik: nem fog sikerülni. Nem csak a fentebb már vázolt szellemi polgárháborús logika miatt, hanem azért is, mert bűneit még tetézte is. A helyzet elemzése mellett nem átalkodott felvetni, hogy az áldatlan állapotok kialakulásában némi felelőssége tán az antirasszizmus lángpallosát megvadult berserkerként forgató jogvédőknek is lehet. Szerinte ugyanis közel sem biztos, hogy a helyzet békés rendezését az szolgálja, ha nyolc általánost (sem) végzett, amúgy is zavarodott, és szorongó embereknek elmagyarázzuk, hogy őket most éppen kirekesztik, maholnap tán le is gyilkolják a nácik, de mi majd jól megvédjük őket. Mucsi ebből arra a következtetésre jutott, hogy
„a különböző jogvédő szervezetek […] nem a kialakult helyzet békés rendezésére, hanem a roma lakosságban a kirekesztettség, megfélemlítettség érzését hangsúlyozva, azt fokozó hangulatkeltésre törekedtek”.
No, ez a halálos bűn, ez a belépő a dantei Pokol legmélyebb bugyrába. Mert ezzel kicsavarta kezükből, és ellenük fordította kedvenc morális bunkósbotjukat, az oly sokszor hallott, rongyosra használt „uszítás” fogalmát. Rávilágít, hogy gyűlöletet kelteni nem csak a kisebbségek becsmérlésével, de folyamatos paráztatásával is lehet.
A legfontosabb gondolat azonban minden kétséget kizáróan az, hogy a magyar-cigány együttélés százféle robbanással fenyegető gondjának megoldása
„elsődlegesen a feszültség okainak feltárása és elhárítása, nem pedig a feszültség tarthatatlanságára a figyelmet felhívó személyek és szervezetek félreállítása lehet”.
Pofonegyszerű, minden, legalább nagyjából józan ember számára egyértelmű megállapítás. Ez az ítélet valójában semmi más, mint a demokratikus politikai kultúra egyszeregyének jogi megfogalmazása: szembenézünk a valósággal, meglátjuk a jellemző tendenciákat, ki is mondjuk őket, ügyelve arra, hogy elkerüljük a primitív általánosítást, és védelmünkbe vesszük azokat, akiket pusztán e jelenségek megfogalmazása miatt akarnak kiradírozni a közéletből. Egyszer eljön, mert el kell jönnie az időnek, amikor majd nem tudjuk elmagyarázni unokáinknak, hogy a francba is lehetett ebből botrány.
Ehhez azonban első körben ki kell állnunk azok mellett, akik felelős pozícióból is fel merik vállalni valóságtagadásra épülő világunkban a valóság kimondását. Ha a Gyulai Törvényszék bírónőjét ezekért a gondolatokért le lehet vadászni, tönkre lehet tenni, az fényes bizonyítéka lesz annak, hogy még mindig az az ország vagyunk, ahol néhány száz elefántcsonttoronyba zárkózott high-classs értelmiségi vetíti a kötelező valóságot tízmillió nézőnek – és akinek nem tetszik a műsor, azt kivezetik a moziból.
Ez a küzdelem most nem Mucsi Erika bírói székéről szól, hanem rólad, meg rólam, mindannyiunkról. Most mindannyian Mucsi Erikák vagyunk…
Balogh Gábor
Forrás:jobbegyenes.blog.hu
Tovább a cikkre »
