Milyen változásokra számíthat júliustól

Milyen változásokra számíthat júliustól

A legtöbb európai ország már hónapok óta igyekszik kompenzálni a lakossági életszínvonalban beállt negatív változásokat. Ahogy a legtöbb területen, Szlovákia itt is lemaradt, sőt, egyre inkább úgy tűnik, meg sem próbál felzárkózni, mert más problémákkal van elfoglalva.

Szlovákia lakosságának anyagi helyzete évtizedek óta nem volt olyan kilátástalan, mint napjainkban. Ahogy azt az Eurostat egyik közelmúltban ismertetett statisztikája is kimutatta, a GDP arányos életszínvonal az EU-ban csak Görögországban és Bulgáriában alacsonyabb, mint nálunk, miközben az európai átlaghoz képest az elmúlt bő évtizedben sokat rontottunk és minden uniós szomszédunk előttünk jár.

Jegyezzük meg, az elemzés a 2021-es adatokkal dolgozott, azóta az orosz–ukrán háború által felgyorsult inflációs folyamatok csak tovább mélyítették a problémákat.

Az adóbónusz a megoldás?

Az állandó belső küzdelmektől hangos szlovák kormánynak tehát lépnie kellett, s ugyan a kommunikációs panelek alkalmazásában Eduard Heger kormányfő nem rossz, lényegi gazdasági lépéseket alig tudott az általa vezetett kormány felmutatni. Ám a koalíciós pártok által maffia jelzővel illetett ellenzék  egyre magasabb népszerűségi mutatókat „hozott” a felmérésekben, így május környékén végre megszületett az inflációs segélycsomag, amely a már kifizetett egyszeri 100 eurós extra segítség, s a száz euróig kiegészített családi pótlék mellett leginkább az adóbónusz emelése miatt vált ismertté.

A köztársasági elnöknek nem is tetszett néhány dolog a szélsőséges pártok segítségével elfogadott törvényben, de hiába küldte vissza a parlamentbe, a pénzügyminiszter múlt héten újra talált partnereket a vétó feloldására, tegyük hozzá ismét arról az oldalról, amelyet korábban többször fasisztának nevezett.

Az állampolgárt persze jobban érdekli, mit is jelent számára az újra elfogadott változás. Az év második felétől, vagyis már júliustól növekedik az alkalmazott vagy egyéni vállalkozói tevékenységet folytató szülők által eltartott gyerekek utáni adóbónusz.

Ez egyszerűsítve azt jelenti, hogy több marad a számlán, mert kevesebb lesz a havi adó

(ha nem évente kéri az adóbónusz leírását), amit a fizetésükből levonnak. Az egyéni vállalkozók azonban csak jövőre, az adóbevallásuk leadása után jutnak hozzá ehhez a pénzhez. A 15 évesnél fiatalabb gyermek után járó adóbónusz 70 euró lesz júliustól (ezt az augusztusban kifizetett nettó bérükön érezhetik meg a munkavállalók), jövő januártól pedig 100 euróra emelkedik.

Ugyanakkor a 15 évnél idősebb gyermekek után járó adóbónusz előbb 40, majd 50 euróra nő.

Hírdetés

Tegyük hozzá, hogy megszűnik a három kategória, helyette már csak kettő lesz, 15 éves korig és 15 éves kor felett. A 6-15 év közötti kategória tehát beolvad a legkisebbeket érintő csoportba, s éppen az ilyen korú gyermekek szüleinek az adóbónusza emelkedik a leginkább, a jelenlegi 43,60 euróról 70 euróra. A 15 évnél idősebbeknél pedig 23,57 euróról 40 euróra nő az adóbónusz összege, tehát nagyságrendileg gyerekenként havi 16-26 euró közti növekedésre számíthatnak a szülők.

Ebből kell gazdálkodnunk?

A kormányfő legújabb nyilatkozata szerint ebből kellene majd a növekvő energiaárakat is kigazdálkodniuk a családoknak, mert ő nem szeretne árregulációt bevezetni, mivel az káros lehet a piacra. Azért finomította a kijelentését, mert azt még megemlítette, hogy tárgyalnak az energiaszektor legnagyobb szereplőivel, hogy valamilyen egyezség legyen…

Már ebből is látszik, mennyire erőtlen az ország vezetője, ugyanis ránézésre tudható, ez az összeg nem lesz elég az inflációs hatások kompenzálására,

miközben csak az élelmiszerek esetében 20 százalékos áremelkedésről szólnak a hírek és a szolgáltatások ára is tovább növekszik.

Visszatérve a számokhoz, a további segítség, amit a kormány kínál – ismét csak a gyermekes családoknak –, a családi pótlék emelése. Júliustól havi 30 euró lesz, tehát valamivel több, mint négy euróval (pontosan 4,12 euróval) emelkedik. A semminél több, de azért ez sem oldja meg a problémákat, cserébe viszont eltörlik az alapiskola megkezdésekor folyósított egyszeri anyagi juttatást.

Látszatmegoldást az időseknek

A jelenlegi kormányzat gazdaságpolitikai döntései során szereti hangsúlyozni, hogy nem „helikopterpénzt” akar szórni, hanem azokat akarja segíteni, akik igazán rászorulnak. Ezért döntöttek a családok támogatása mellett az adóbónusz, illetve a családi pótlék emelésével. Ugyanakkor a családi pótlékra már nem jogosult gyermekes szülőkről teljesen megfeledkeztek, miközben sok olyan család van, amely egyáltalán nincs rászorulva a havi 16-26 euró közötti pluszra. Vagyis nem célirányos az inflációellenesnek, vagy családbarátnak nevezett törvénycsomag.

A másik érintett csoport, amely megsegítését szereti kommunikációjában az ország vezetése kiemelni, a nyugdíjasok, akiknek viszont csak látszatmegoldást kínál a Heger-kormány.

Hallhatták, az oltásért kaptak 200-300 eurót tavaly decemberben, illetve idén januárban, igaz, az nem inflációs segítség címén történt, és nem is részesült benne mindenki. A nyugdíjasok gondjait ezúttal is látszatmegoldással kezelné a kormány.

A 13. nyugdíjakat december helyett júliusban folyósítja, vagyis csak előbb érkezik a pénz, de annak összege nem változik. Itt jegyezzük meg, hogy Milan Krajniak munkaügyi miniszter június közepén az egyik politikai vitaműsorban ígéretet tett arra, hogy augusztusban megvizsgálják a nyugdíjasok anyagi helyzetét, és amennyiben rosszak lesznek az eredmények, további segítséget nyújtanának, de csak a leginkább rászorulóknak. Ahogy a miniszter kijelentéséből kitűnik, sok a feltételes mód, ami ennél a kormánynál nem ad bizakodásra okot.

Ami még változik

Júliustól az eddigi 218,06 euróról 234,40 euróra emelkedik a létminimum összege. Ezzel közel hatvan juttatás és hozzájárulás nagysága is emelkedik, ilyen például a minimális nyugdíj, a korkedvezményes nyugdíj minimális összege, de a gyermekgondozási járulék is, ahogy több más szociális juttatás is.

Megjelent a Magyar7 hetilap 26. számában. 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »