Bár még javában tombol az új koronavírus által kiváltott járvány, az már most is jól látható, hogy a ragály gyökeresen felforgatja eddigi világunk alapjait, és elvonultával számos elemében új korszak köszönt ránk.
Ahogy az első világháború romba döntötte a „boldog békeidők” pozitivizmusát, úgy egy évszázaddal később a koronavírus-járvány tesz pontot a globális kapitalizmus leghosszabb ideig tartó növekedési periódusának végére.
A 2009-ben elmélyülő globális válságot követő évtized töretlen gyarapodása számos ellentmondásnak ágyazott meg, amelyekre a járvány okozta krízis élesen felhívta a figyelmet.
A túlfeszített növekedés korszakában csak kevés vállalat halmozott fel tartalékot, ezáltal a karanténszabályok által előidézett gazdasági leállás miatt a leginkább sújtott ágazatokban a korábban mindenható globális cégek egy része is kilátástalan helyzetbe került.
A járvány szembesített bennünket azzal is, mennyire sérülékenyek a globális gazdaságot éltető termelési láncok.
A szükséghelyzet arra is rávilágított, hogy még a jóléti országok között is esetenként szakadéknyi különbség van az egészségügyi ellátórendszer és a műszaki hátterét biztosító egészségipar kapacitásában.
Ahogy az előző században a két világégés is egészen új termelési módszereknek ágyazott meg, életre hívva a tömegtermelést, úgy a koronavírus-járvány egészen biztosan felgyorsítja a digitalizációt és a robotizációt. Előbbi gyökeresen alakítja át a mindennapjainkat a hivatali érintkezéstől az oktatásig, utóbbi az emberi munkaerő tömeges átcsoportosítását idézi elő.
A koronavírus-járvány a nemzetközi kapcsolatokat szabályozó rendszer gyengéire is kíméletlenül ráirányítja a figyelmünket.
Az alapvető elemeiben 1945 óta fennálló rendszer már a mostani krízis előtt is működési zavarokkal küszködött, de a koronavírus-járvány mutatja igazán, mennyire eszköztelen a globális világrend legfőbb internacionális szervezete, az ENSZ. A ragály az európai integráció gyengeségét is leleplezte, a váratlanul lecsapó válsággal a tagállamok lényegében nemzeti hatáskörben kénytelenek szembenézni.
Ez a néhány felvetés is igazolja, hogy az esetleg több hullámban jelentkező ragály lecsendesülése után komoly változások várhatók az eddigi globális világrendben.
Bár a globalizáció nem szűnik meg, korábbi üteme lassulni fog, hiszen a termelési láncok szükségszerű átalakítása erősíteni fogja a lokális elvet a világgazdaságban.
A válság következtében minden bizonnyal átrendeződnek a világgazdaság erőközpontjai is. Az átalakulás mélysége persze leginkább annak függvénye, milyen időtávlatban indulhat meg a járvány által sújtott gazdaságok újraépítése. A legszembetűnőbb folyamat azonban nagy valószínűség szerint a centrumban a 21. században megszokott jólét, s ezáltal a kereslet markáns visszaesése és a periféria további gyorsuló leszakadása lesz.
A koronavírus utáni világ tehát minden bizonnyal szegényebb, s ezért kényszerűen takarékosabb lesz, s ezáltal a korábbinál könnyebben indulhat meg egy fenntartható fejlődési pályán.
A globális erőforrások szétosztásában tapasztalható aránytalanság azonban még inkább elmélyülhet, ez pedig újabb és újabb lökést adhat a migrációnak.
A nyitott gazdaságú kisebb államok a világkereskedelem könnyen megjósolható visszaesése miatt nem sok jóra számíthatnak, a kitörési pontok megtalálásához minden bizonnyal innovatív megoldásokra lesz szükség.
A közép-európai régió esetében ilyen lehet az eddig elhanyagolt egészségipar fejlesztése, lévén ehhez a tudásbázis nagyrészt adott, a termelési kapacitások átalakításával értékes szelet hasítható ki az egyre szűkülő világkereskedelemből.
A globális kapitalizmus motorja eddig a növekvő fogyasztás volt, a koronavírus utáni korszakban azonban tartósan számolhatunk a kereslet csökkenésével. A fogyasztói szemlélet vélhetően a koronavírus utáni világban is fennmarad, a fogyasztói szokások azonban jelentősen átalakulnak. Már a járványhelyzet jelenlegi szakasza is mutatja, hogy az innovatív megoldások ebben az esetben is segítik a cégek talpon maradását.
A nemzetközi intézményrendszer gyengesége sürgetően veti fel, hogy az internacionális szervezetek hatékonyságának növelése elképzelhetetlen szervezeti átalakítások nélkül.
A koronavírus utáni világ nemzetközi rendszere már nem alapulhat a második világháború után kialakult – mára meghaladottá vált – erőviszonyokon, igazodnia kell az átalakuló világ erővonalaihoz.
Várhatóan az Európai Unió intézményrendszere is meggyengülve jön ki a járvány okozta krízishelyzetből.
Ha a ragály lecsendesülése után sem sikerül hatékony működési formát találni, ez könnyen az európai integráció ma ismert formájának végét jelentheti.
Ezzel pedig nemcsak a brüsszeli bürokráciának mondhatunk búcsút, hanem megkérdőjeleződnek a kontinens békéjét hosszú évtizedekig garantáló integrációs folyamatok is.
Megoldás lehet a lokális értékek megerősítése – rácsatlakozva a világgazdaság várható új irányára –, s ezáltal a tagállamok gazdasági-politikai érdekeinek a jelenleginél jóval hatékonyabb összehangolása.
A koronavírus utáni Európa gazdasági újjáépítése – a közös kihívások – elmélyíthetik a szolidaritást, és megteremthetik a ma még csak szlogenek szintjén létező európai identitást.
Megjelent a Magyar7 2020/15. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
