Amikor a bíborosok belépnek a Sixtus-kápolnába, tekintetük elsőként Perugino (eredeti nevén Pietro di Cristoforo Vannucci; 1446–1523) freskójára esik, amelyen Péter megkapja az Egyház kulcsait.
Krisztus átadja a kulcsokat a térdeplő Péternek. Harmónia, ünnepélyesség és csend uralja a jelenetet: Péter, vagyis a római pápák elsősége megkapó egyszerűségben és szuggesztív erejű természetességgel jelenik meg előttük.
Amikor a bíborosok felemelik tekintetüket Michelangelo (Buonarroti, 1475–1564) Utolsó ítélete felé, éppen az iménti jelenet ellenképét látják: az atléta termetű, izmos
Az Utolsó ítétet freskója előtt a szemlélőnek az az érzése támad, hogy nem falakat lát, hanem a végtelen tér nyílik meg előtte. Számtalan freskó ábrázolja az ó- és az újszövetségi jeleneteket, ám a tekintetet itt Michelangelo alkotása vonja magára. Szemük elé tárul a teremtés, amint az Atya elválasztja egymástól a világosságot és a sötétséget: akrobataként lebeg a semmi felett; ám tekintetüket leginkább az utolsó ítélet jelenetei vonzzák magukhoz: a győzedelmes Egyház a mennyei bíró körül félkörben, angyalok és démonok küzdenek a lelkekért – ott lobog a pokol tüze.
A kompozíció középpontja teológiai szempontból azonban a freskó felső részén van:
Az oszlopot, amelyen Krisztust megostorozták, a keresztet, a töviskoronát, az ecetbe mártott szivacsot. Kifejezi:
Forrás: L’Osservatore Romano
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
(tzs)
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
