Milyen eséllyel lopják el a kocsiját?

Milyen eséllyel lopják el a kocsiját?

Budapest jobb kerületeiben él, hat évesnél fiatalabb kocsija van, gyári védelemmel? Van egy rossz hírünk: önnek a legnagyobb az esélye arra, hogy autóját ellopják. Megnéztük, hol a legaktívabbak a tolvajok, és azt is, hogy főképp milyen módszerekkel dolgoznak.

Itthon a kocsikat jellemzően 6-7 éves korig lopják, 10 éves korig csak kisebb arányban tulajdonítják el őket, az idősebbek pedig csak elvétve tetszenek meg tolvajoknak. Általános igazság az is, hogy főképp azok a kis és középkategóriás járművek kapósak, amelyekből sok fut a hazai utakon. Egyszerűen azért, mert azok alkatrészeire van a legnagyobb kereslet: az eltulajdonított kocsik 70 százalékát szétbontják, úgy értékesítik tovább, jellemzően interneten, csomagküldő szolgálaton keresztül. A két legjobban lopott márka a Ford és a Volkswagen (az előbbiből tavaly 239, míg az utóbbiból 165 darab tűnt el), de ez a statisztika kicsit csalóka. Mindkét cég gyárt ugyanis haszongépjárműveket, furgonokat is, ami esetükben jelentősen növeli a lopási arányokat.

Ezt a két márkát a tavalyi adatok alapján a Suzuki követi (összesen 130 ilyen kocsit loptak el), amely évekig az első helyet foglalta el, pedig haszongépjárműveket nem is gyárt. Legjellemzőbben a Suzuki Swiftet lopták, amely mostanában azért kerül ritkábban tolvajok kezére, mert a közelmúltban elkaptak néhány Suzukira specializált bandát. Csak ezt követően ugrott az első helyre a Ford. Összességében egyébként csökkent az autólopások száma hazánkban, ami rendőrségi forrásaink szerint annak köszönhető, hogy 2015-ben fölállt az ORFK gépjárműbűnözés elleni csoportja. A közterületen kiépített térfigyelő kamerák számának növelése a tapasztalat szerint szintén csökkenti a bűncselekmények, így a járműlopások számát is.

Veszélyes kényelem

Mint azt Vezda Lászlótól, a Nemzetközi Autóvadász Közhasznú Egyesület elnökétől megtudtuk, manapság a kocsik fizikai feltörése kevésbé dívik, az autók zárát, kormányzárát ritkán tépik ki, a tolvajok inkább kifinomultabb módszereket alkalmaznak. Erre az elektronikai-kényelmi eszközök elterjedése ad lehetőséget, azok ugyanis remek támadási felületet biztosítanak. A távirányítós riasztók, vagy azok a kártyával működő start-stop rendszerek – amelyek lehetővé teszik, hogy a sofőrnek kulcsot se kelljen használni ahhoz, hogy a kocsi kinyíljon, ehelyett elég legyen csak a jármű közelébe érnie és beülnie, majd utána egy gombot megnyomnia az induláshoz –, egyaránt könnyű prédává tehetik az autót.

Ezek a megoldások sofőr életét mindenképp megkönnyítik, de jeleiket a tolvajok le tudják olvasni. Ezt olyanformán teszik, hogy követik a tulajdonost, például amikor bemegy egy étterembe, melléáll az elkövető, majd egy készülék segítségével leveszi a kártyájáról a jeleket. Ezt az információt mobiltelefonos hálózaton, mobilinterneten továbbítja a bűntársának, aki a kocsi mellett áll. Ezt követően az ő készülékén is megjelenik az a jel, amely nyitja és indítja a kocsit. Innentől kezdve azt el is lehet könnyűszerrel vinni. Ezt általában csak külön védelmi rendszerekkel lehet kivédeni, a gyáriakat a tolvajok jellemzően ki tudják játszani.

– Ez azért van így, mert a feketepiacon meg lehet vásárolni azokat a gyárból kikerült titkos információkat, amelyek alapján a készülékeket el tudják készíteni. Tehát tulajdonképpen ezeknek a műszaki leírásoknak a kiszivárgása könnyíti meg a tolvajok dolgát – emeli ki Vezda László. Hozzáteszi: persze az autógyártók próbálják ezt megelőzni, de jellemzően kudarcot vallanak. Vannak olyan rendszerek is, amelyeket egy-egy hiba miatt lehet könnyedén hekkelni, ahhoz titkos műszaki információkat sem kell megszerezni.

Újszerű zártörés

A kocsik zárát csak akkor tépik ki, ha nincs kulcs nélküli távirányító rendszer. Ebben az esetben a kitépett zár alapján helyben készítenek egy saját kulcsot – ezt jellemzően egy kis furgonban teszik –, majd azt visszahelyezik, a már nyitott kocsit pedig a legyártott kulccsal indítják. Ezt azért tudják megtenni, mert az autó vezérlőkomputerét kicserélik a saját meghekkelt vezérlőjükre. Emiatt fontos az, hogy a motorteret mindig külön zárják, tehát legyen olyan védelmi rendszer, amely blokkolja a motortér nyitását. A komputert ugyanis a legtöbbször a motortéren keresztül cserélik ki.

Sok autónak van olyan szervizcsatlakozója is, amely a kocsi vezérlő számítógépére van rákötve (ez az esetek többségében a kormány alatt van, a szivargyújtónál), és szintén alkalmas arra, hogy rajta keresztül meghekkeljék a komputert. Ezt meg is teszik, és amint az utastérbe bejutottak, rácsatlakoztathatják számítógépüket. Mint megtudtuk, ezzel a módszerrel Toyota Priusokat lopnak igen gyakran. Ha ezt a tulajdonosok meg akarják előzni, olyan védelmi rendszert kell beszereltetniük, amely a szervizcsatlakozó és a kocsi számítógépe között megszakítja az adatforgalmat, méghozzá úgy, hogy a szervizben a szerelő azért hozzáférjen a szükséges autókhoz.

Hírdetés

Budapest mindent visz

A lopott kocsik számát tekintve Budapest erősen viszi a prímet: a rendőrségi adatok szerint tavaly a fővárosban összesen 1195 autót tulajdonítottak el, a legtöbb tolvajlás pedig a XI., a II., a XIV. és a XII. kerületben történt. Az előbbi három területen valamivel több mint 160 autót vittek el, míg az utóbbin 125 járművet keresett hiába gazdája. Valamivel több mint 60 autót loptak el a III. kerületből és a XIII. kerületből, a legtöbb helyen pedig 40 körüli volt ez a szám. Az V., VI. és VII. kerületben tíznél is kevesebb autó tűnt el, és szintén kisebb számban fogytak a kocsik a külsőbb városrészeken.

Az, hogy a Budapesten tavaly ellopott közel 1200 autóhoz képest országosan összesen 1573 kocsinak veszett nyoma, jól mutatja, hogy a fővárosi tulajdonok vannak a legnagyobb veszélyben: a járművek 75 százalékát onnan tulajdonítják el. Budapestet leszámítva a megyei rangsort Pest megye vezeti, ahol tavaly 156 kocsinak veszett nyoma, míg a második helyen Győr-Moson-Sopron megye áll 24 autóval, a harmadikon pedig Fejér megye 23 három lopott járművel. Zala megyében csak egy autónak veszett nyoma, és Békésben is csak kettőt loptak el. A legjellemzőbb a 10-20 körüli szám.

A megyéken belül a legtöbb autó a megyeszékhelyeken tűnik el: Bács-Kiskun megye 20 lopott autójából 14 például kecskeméti volt, míg Hajdú-Bihar 13 eltulajdonított járművéből 10 debreceni. A többi megyeszékhelyen nem loptak el tíznél több kocsit, de az arányok mindenütt hasonlók.

Nem sikertörténet

A lopott autók felkutatása nem rendőrségi sikertörténet: a BRFK eredményessége csupán 11 százalékos, bár van van néhány kapitányság, amely kiemelkedik a sorból. Például a II. kerületben a lopott autók 32 százalékát találták meg tavaly, az V. kerületben 37,5 százalékos volt ez a mutató, míg a VII. kerületben 43 százalékos.

Az országos eredményesség 17 százalékos, bár azt hozzá kell tenni, hogy ezt a mutatót a fővárosi adatok rontják, mind az ellopott kocsik nagy aránya, mind pedig a felderítés alacsony mivolta miatt. Összességében ugyanis a megyei kapitányságok jobb hatásfokkal dolgoznak. Például Békés megyében 100 százalékos volt a tavalyi arány, viszont ez abból adódik – mint az imént is írtuk –, hogy a megyében mindössze két autót tulajdonítottak el. A mutató Tolna és Vas megyében 70 százalék fölötti, de ellopott autó itt is csak mutatóban akad. Összességében nézve a megyei kapitányságok az eltulajdonított autókat 30-50 százalékos arányban találják meg.

Beszállnak a civilek

 Autóvadászok készülnek bevetésre. Az önkétesek rendszámfelismerő szoftver segítségével tudják kiszűrni a lopott autókat, amit jelentenek a rendőrségnek Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet  

A lopott autókat nem csak a rendőrség kutatja, hanem civil szervezetek is. Az Autóvadásznak például remek együttműködése van az Országos Polgárőr Szövetséggel, embereik legutóbb hétfőn találtak lopott kocsit. Tavaly ugyan csak négyszáz bejelentést kaptak, de volt olyan év, amikor ezernél is többet segélykérés érkezett. Ezeket teszik be egy olyan adatbázisba, amely a lakosság számára elérhető.

– Telefonra letölthető ingyenes alkalmazásunk több ezer lopott kocsi adatát tartalmazza, szerepel benne minden olyan gépjármű, amelyet 2010-es indulásunk óta tulajdonítottak el magyarázza Vezda László. – A lopásokról szóló bejelentésünket Facebook-oldalunkra is mindig kirakjuk, annak segítségével is kerülnek meg autók. Vannak speciális eszközeink – többek között kamerás rendszámfelismerők – is, amelyek a rendőrségi körözési adatbázisból dolgoznak. Tehát nem csak a hozzánk érkező adatokat látjuk, hanem az összes közözést.

Hozzáteszi: bár a rendszámfelismerők segítségével lopott autót egyre kevésbé találnak, az viszont jellemző, hogy külföldi rendszámot szúrnak ki. A lopott kocsikat ugyanis ilyenekkel szokták egyik helyről a másikba eljuttatni. Az egyesület a rendőrséggel hivatalosan nem kooperál, informálisan viszont igen, hiszen sok önkéntese tagja az állománynak.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »