Milliós áramlopás miatt emeltek vádat Kozsó ellen

Milliós áramlopás miatt emeltek vádat Kozsó ellen

Milliós áramlopás miatt emeltek vádat Kozsó ellen

Három év alatt közel 1 millió 800 ezer forinttal károsította meg az áramszolgáltatót egy belvárosi teaház üzemeltetője. Bár a Fővárosi Főügyészség a közleményben nem tér ki az üzemeltető személyére, a korábbi hírek alapján könnyen kikövetkeztethető, hogy Kozsóról, azaz Kocsor Zsoltról van szó. 

Hírdetés

Az énekest volt üzlettársa jelentette fel, mert a társ szerint az üzletben visszafelé pörgött a villanyóra. A vádirat szerint az történt, hogy az énekes valakit rábírt arra, hogy  „a vendéglátóhely hitelesített villanyórája zárpecsétjét (plombáját) eltávolítsa, annak számlálóját visszatekerje, majd hamis záró pecsétet szereljen rá vissza”. 

Az ügyészség szerint a vádlott ráadásul a mérőóra állását nem jelentette be, az éves leolvasás időpontjában a szolgáltató munkatársait pedig nem engedte be az üzlethelyiségbe.

Kozsó ellen nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette és felbujtóként elkövetett bélyeghamisítás bűntette miatt emeltek vádat. Ha az énekes az előkészítő ülésen beismeri tettét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség  1 év és 4 hónap, 3 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozza a bíróságnál. 


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »