Migráció: Fokozódó nyomás a török-görög határon

Migráció: Fokozódó nyomás a török-görög határon

Nem lőttek éles lőszerrel illegális bevándorlókra a görög határvédelmi alakulatok a görög-török határon – jelentette ki Sztéliosz Pecasz görög kormányszóvivő hétfőn este, tagadva Recep Tayyip Erdogan török elnök korábbi állítását, miszerint görög katonák megöltek két migránst, és súlyosan megsebesítettek egy harmadikat.

Pecasz a török államfő kijelentését szándékos és goromba félretájékoztatásnak, hamis hírnek nevezte.

A görög biztonsági erők könnygáz, gumilövedékek és vízágyúk bevetésével akadályozták meg a nap folyamán, hogy az illegális bevándorlók bejussanak az országba.

A görög kormány emellett közzétett egy videófelvételt is, amelyen erőszakos összecsapások voltak láthatóan a migránsok és a biztonsági erők között a kasztanieszi – szárazföldi – határátkelőknél.

A görög rendőrség Leszbosz szigetén is könnygázt vetett be a túlzsúfolt móriai menekültügyi központban uralkodó embertelen állapotok ellen tüntető migránsokkal szemben. Az AFP francia hírügynökség helyszínen tartózkodó fotóriportere szerint a tiltakozók válaszul különböző tárgyakat hajigáltak a rendőrökre.

A tüntető migránsok „Nem vagyunk fegyencek” és „Nincs semmi jó Móriában” feliratú transzparenseket tartottak a magasba. Az összesen 2840 férőhelyes móriai táborban és környékén több mint 19 400 embert szállásoltak el, köztük sok kiskorút.

A görög bevándorlásügyi hivatal szerint vasárnap reggel és hétfő reggel között mintegy 1300 menedékkérő érkezett az égei-tengeri görög szigetekre. A görög rendőrség hozzátette: péntek óta több mint 15 500 illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg a szárazföldi határszakaszon.

Hírdetés

Bulgária mintegy tízezer menedékkérő elszállásolására elegendő befogadóképességgel rendelkezik a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) értékelése szerint, míg a szomszédos Görögország teljességgel túlterhelt – közölte Milena Nikolova, az IOM bulgáriai képviseletének szakértője hétfőn Szófiában a közszolgálati rádiónak nyilatkozva.

– hangoztatta Nikolova. Úgy vélekedett, nem kell aggódni egy nagyobb menekültáradat esetén sem.

A dpa német hírügynökség felidézte, hogy a menekültügyi válság idején, 2015-ben, illetve 2016 elején Bulgária inkább tranzitország volt a migránsok számára, mert a legtöbb menedékkérő amúgy sem akart az Európai Unió legszegényebb tagállamában sokáig maradni.

A szakértő szerint a menekülttáborok és az átmeneti befogadóközpontok kihasználtsága jelenleg „szinte nulla”.

Görögország és Bulgária is megerősítette határvédelmét, miután Ankarában pénteken közölték, hogy Törökország „már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni a menekülteket”, és megnyitják a határokat az Európa felé igyekvők előtt.

Kraszimir Karakacsanov bolgár védelmi miniszter vasárnap közölte, hogy kivezényelték a határra a csendőrséget a 259 kilométer hosszú bolgár-török határ védelmének megerősítésére. Hangsúlyozta: az illegálisan érkező migránsokat Bulgária nem fogadja be.

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »