Az Egyesült Királyság addigi leghosszabb ideig trónon ülő uralkodója, Viktória királynő az utókor emlékezetében a haláláig gyászoló özvegyként maradt meg. A róla készült festmények és fényképek többsége is így ábrázolja. A királynő azonban nem ok nélkül viselt élete végéig feketét: „élete legboldogabb napjaként” írta le esküvőjének napját, és viharoktól korántsem mentes házasságuk ellenére valóban teljes szívből szerette férjét, akinek ő kérte meg a kezét, és akit oly korán elszakított tőle a halál.
Alexandrina Viktória 1819. május 24-én született a londoni Kensington-palotában. Édesapját, Eduárdot, Kent hercegét nyolc hónapos korában elveszítette. Nevelését édesanyja, Viktória szász-coburg-saalfeldi hercegnő irányította, aki nagymértékben korlátozta angol lánya szabadságát.
Viktória gyermekkorának egyetlen apaszerű alakja egyik nevelője, Sir John Conroy volt, akit azért gyűlölt mélységesen, mert rendszeresen csúnyának és butának nevezte. Viktória másik nevelője – szintén anyja kívánságára – Lehzen bárónő volt, akit viszont maga mellett tartott felnőttként is.
Viktória meglehetősen magányosan és elszigetelten töltötte gyermekkorát
Az ifjú hercegnő nevelése az anyja és Conroy által kifejlesztett, úgynevezett Kensington-módszer szerint zajlott, amelynek eredményeképpen Viktória magányosan és elszigetelten töltötte a saját emlékezete szerinti „meglehetősen búskomor” gyermekkorát. A szigorú felügyelet és az állandó kritika ellenére azért Viktória igencsak elkényeztetett kislány volt, akinek egészen kicsi korától a „királyi fenség” megszólítás dukált.
Eduárd herceg III. György király negyedik fia volt, így alapvetően nem számíthatott arra, hogy ő maga vagy gyermeke elfoglalhatja a trónt. Apja halála után azonban bátyjai – a IV. Györgyként trónra lépő legidősebb testvér, Frigyes yorki herceg, majd a szintén trónra lépő IV. Vilmos – 1837-ig mind elhunytak, élő gyermekeik pedig nem voltak.
Viktória így tizennyolc évesen az Egyesült Királyság királynője lett. Anyja és Conroy igyekeztek meggyőzni, hogy halassza el 21 éves koráig trónra lépési szándékát, és engedje át az államügyek intézését nekik. Viktória azonban nem hallgatott rájuk, megkoronázása után pedig elküldte az udvarból Sir Johnt, és anyja tanácsaira sem tartott igényt. Úgy érezte, egyedül is nagyszerűen boldogul majd az uralkodói teendőkkel.
Szász-Coburg-Gotha-i Ferenc Albert Ágost Károly Emmánuelt, bár a coburgi Rosenau-kastélyban született, ugyanaz a bába segítette világra 1819. augusztus 26-án, aki három hónappal korábban Viktóriát. Bár anyai ági unokatestvérek voltak, gyermekkorukban igen kevésszer találkoztak. Alberthez gyermekéveiben legközelebb bátyja, Ernő állt – szüleik válással végződő turbulens házasságát és édesanyjuk 1824-es elküldését az udvartól így vészelték át.
Albertet és Viktóriát ugyanaz a bába segítette világra, pedig 700 kilométerre voltak egymástól
Anyjuk, Szász-Coburg-Altenburg Lujza ezután hozzáment a szeretőjéhez, 1831-ben pedig rákban elhunyt. Az udvartól való távozása után vélhetően nem is találkozott többé gyermekeivel. Mostohaanyjuk apjuk, III. Ernő szász-coburg-saalfeldi herceg unokahúga (tehát saját unokatestvérük), Mária württembergi hercegnő nemigen volt hatással neveltetésükre, kapcsolatuk azonban baráti volt.
Otthon magántanárok oktatták őket, majd a német hercegek többségéhez hasonlóan a bonni egyetemen tanultak. Mivel apjuk mindig távolságtartó volt, Albertben hamar megfogalmazódott a vágy, hogy egykor majd olyan apa legyen, amilyet magának szeretett volna.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
