Megkérdeztek: mi az oka annak, hogy a foci vb-n a rendező ország neve angolul Qatar és nem Katar vagy Catar.
Nos, bár nem vagyok arab-szakértő, arabul nem is tudok, csak alapismereteim vannak, de a kérdést sokszor tanulmányoztam.
Az alapvető ok: míg a magyar átírás a magyarhoz legközelebbi ejtést igyekszik visszaadni, addig az angol átírás filozófiája más. Szaknyelven: a magyar átírás inkább transzkripció, míg az angol inkább transzliteráció. A transzkripció a kiejtésre fordít nagyobb hangsúlyt, az eredetit igyekszik visszaadni a lehető legjobban, míg a transzliteráció az eredeti írást igyekszik inkább visszaadni.
Na most, a magyarban egyféle “k” hang van – zöngétlen, veláris zárhang. Az angolban is így van, bár ennek a hangnak van egy hehezetes verziója is, de ez nem önálló fonéma. Ezzel szemben az arabban (a szabványos arabban, erről külön később) kétféle “k” van, a magyarral egyező zöngétlen, veláris zárhang és egy zöngétlen, uvuláris zárhang (a zár hátrább van, mint a magyar “k” esetében).
A “normál” veláris “verzió” írása arabul ک vagy ك – ez ugyanaz mint a héber ך betű (neve: kaf), azért írom ezt, mert Magyarországon a héber írás sokkal jobban ismert, mint az arab. Az arab és a héber írás egymás közeli rokonai, ez megkönnyíti a magyarázást.
Az uvuláris “verzió” írása arabul ق vagy ڧ- ez ugyanaz mint a héber ק betű (neve: kof).
Arabul ez 2 teljesen önálló hang, egy arab nem keveri őket.
Az angol átírás pedig a kaf-betűket k-val írja át, a kof-betűket pedig q-val. Ennyi az egész.
A fontos kiegészítés, amiről már írtam: az arab valójában nem egységes nyelv, csak – politikai okokból – annak tekintik. A létező kb. 25 arab nyelvjárás valójában mind önálló nyelv, hatalmas eltérésekkel, melyek a kölcsönös megértést is nehezítik, a különbség akkora is lehet, mint mondjuk a portugál és a román között.
Viszont ezeket a helyi “nyelvjárásokat” csakis szóban használják, informális helyzetekben. Írásban és “fontosabb” helyzetekben az emberek “szabványos arabot” használnak (ennek népszerű arab neve “fuszha”).
Kb. az a helyzet, mintha ma minden újlatin nyelv magát máig nyelvjárásnak tekintené. S mondjuk Spanyolországban az emberek csak egymás között beszélnének spanyolul hétköznapi beszélgetésekben, de írásban, az oktatásban, a politikai életben a latint használnák. Azaz minden mai arab kétnyelvű, ill. minden művelt arab. Tulajdonképpen a műveltséget az jelzi leginkább az arab világban, hogy egy arab mennyire ismeri a fuszhát. Ahol széleskörű az állami kötelező oktatás, ott az emberek 100 %-a ismeri a fuszhát, míg a fejletlenebb arab országokban a lakosság 70-80 %-a csak, persze alapszinten passzív módon gyakorlatilag mindenki érti (aki muszlim, az eleve nem tudja nem érteni legalább, mert a Koránt ő is olvassa, annak nyelve pedig a szabványos arab alapja), de aktívan csak az iskolázott emberek képesek használni.
S természetesen az egyes nyelvjárások között kiejtési eltérés is van. Többet között a legtöbb mai arab nyelvjárásban már nincs uvuláris “k”, az arabok zöme csak akkor használja, amikor “művelten” beszél. Katar esetében is ez van: helyi arabul “g” az ejtés és nem “q”, de szabványarabul persze “q”. Lásd a katari emír beszédét a vb megnyitó ünnepségén, amit természetesen nem “katariul” mondott, hanem szabványarabul.
Egyébként a héber helyzet hasonló. A modern héberben a kaf és a kof olyan, mint magyarban a “j” és “ly”, azonos az ejtés, mindkettő mint a magyar “k”- az izraeli kisgyerekek kénytelenek megtanulni mikor melyik írandó. Az ok történelmi. A mai Izraelt jellemzően germán és szláv anyanyelvű európai zsidók, kisebb részben újlatin nyelvű zsidók csinálták, közülük senki se volt héber anyanyelvű. Márpedig ezekben a nyelvekben nincs uvuláris “k”, s emiatt a hébert idegen nyelvként megtanuló emberek egyszerűen elhagyták. Azaz a modern héber kiejtés erősen germán-szláv-újlatin hatású, a “szokatlan” eredeti héber hangokat elhagyták. S immár ez lett az új szabvány.
Az eredeti “q” ejtést használó mizrahi zsidók (= keleti zsidók, azaz akik nem menekültek el Európába az eredeti régióból a zsidó állam I. századi megszűnése után) utódai is ma már alkalmazkodtak az izraeli szabványhoz. Ma már csak a direkt archaizáló ejtésben, lásd Biblia-kutatók és vallási célok, fordul elő a “q” ejtés.
Kicsit olyan, mint a mai latin ejtés. Mindenki valamilyen középkori ejtést használ, s a legtöbben nem is tudják, hogy ezek nem az eredeti ejtés. Egyedül a bölcsészek mániája a klasszikus ejtés. S aztán amikor szóba kerül, hogy “juliusz kajszar”, “kikero”, meg “veni vidi viki”, az átlagember nagyot csodálkozik.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
