A KISS magyar származású frontembere, Gene Simmons gyakran hangoztatja azon véleményét, mely szerint a rock mint műfaj régóta halott. De mennyiben van igaza a zenésznek? Milyen helyzetben van ma a rockzene? Cikkünkben többek közt ezt a témát járjuk körül.
A zene világában gyakran felmerül a rockzene jelenlegi státuszának és állapotának kérdése. Egy olyan világban pedig, ahol a mainstream zenében már több mint 10 éve nem a rock a meghatározó műfaj, ez egy igencsak érzékeny téma. Gene Simmons, a KISS magyar származású frontembere már több alkalommal is hangoztatta nem éppen hízelgő véleményét a műfaj állapotáról. A dolog 2014-ben robbant igazán nagyot, amikor a zenész az Esquire magazin hasábjain azt állította, hogy a rockzene halott, többek közt az internetes letöltéseknek köszönhetően.
– magyarázta a KISS frontembere egy interjúban.
Simmons elmondása szerint amikor ők kezdték az ipart, akkor a kiadók nagyon sok lehetőséget adtak a fiatal, feltörekvő zenészeknek. Finanszírozták a lemezfelvételeket, a turnékat és csak a lemezeladásokból származó bevételt tették el – a szerzői jogokból, a merchandise-ból, és a koncertekből befolyt összegek mind-mind a zenekarnál landoltak. Egy teljes iparág dolgozott azon, hogy megtalálja és segítse a következő Beatlest, Rolling Stonest és Jimi Hendrixet.
Kiadók persze ma is léteznek, ám annyiban más a helyzet, hogy manapság a rockzenészek helyett inkább a pop és hip-hop előadók részesülnek hasonló bánásmódban. Ennek okai pedig elsősorban a rock halálában keresendőek, amely az ingyenes fájlmegosztás elterjedése miatt nem természetes módon történt.
Simmons szerint ugyanakkor a legnagyobb baj, hogy ezáltal esélyük sincs a feltörekvő dalszerzőknek-zenészeknek, akik jobbára pop előadóknak írnak dalokat és az ő felfuttatásukon dolgoznak. “Hol van a következő Bob Dylan?” – teszi fel a költői kérdést. A zenész megemlíti saját lányát, az énekes és dalszerző Sophie Simmonst is, aki komoly követőtáborral és hallgatottsággal rendelkezik a Spotify-on, mégis csupán havi pár dollárt kap mindazért cserébe.
Gene Simmons példaként hozza fel a Radiohead egy korábbi megoldását, amikor az együttes „fizess, amennyit akarsz” alapon dobott piacra egy albumot. A zenész szerint az emberek nem fognak fizetni azért, amit ingyen is elvihetnek. Ráadásul a zenei streaming szolgáltatók sem oldják meg a problémát. Ugyan néhány szolgáltató többet fizet a zenészeknek, ám a legnépszerűbb Spotify-on például 228-229 lejátszás szükséges ahhoz, hogy az előadó 1 dollárt kapjon. Az Apple Musicnál ugyanezért 136, míg a Deezernél 148 lejátszás szükséges. Csupán szemléltetésképpen: egy lemez készítésének költségei több ezer dollárra is rúghatnak. A streaming tehát ebből a szempontból semmiképp sem jelent megoldást.
Evezzünk egy kicsit hazai vizekre. Fejes Tamás, a Tankcsapda zenekar dobosa nemrég egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy a magyarországi zeneipar többek közt azért haldoklik, mert a szponzorok nem mernek belevágni a zenekarok finanszírozásába. Tudni kell, hogy a Tankcsapda már hosszú évek óta élvezi a MOL támogatását, emiatt aztán az együttes gyakran kerül kritikák kereszttüzébe: például, hogy a zenekar eladta magát, vagy hogy kormányközelivé vált. Fejes szerint ugyanakkor a kritikusok és a sajtó rosszul reagálta le a MOL-lal való megállapodást.
A zenész úgy véli,
az emberek nincsenek tisztában azzal, hogy régen a lemezkiadók alapvetően szponzorként működtek, és befektetésként tekintettek a zenekarokra. Ma viszont az együttesek a szponzorokkal próbálják meg kiváltani a lemezkiadókat. Ugyanakkor a félreértések és az abból fakadó negatív kritikák végsősoron azt eredményezik, hogy a szponzorok egyre kevésbé merik megszólítani a zenekarokat, így a magyar zeneipar szépen lassan pénztelenné válik.
Ezt a fajta szponzorációs modellt tehát elsőként a Tankcsapda hozta be Magyarországra, legalábbis olyan formában, ahogyan az nyugaton már hosszú évek óta jelen van. Akárhogy is nézzük, a 21. századi zeneiparban szinte megkerülhetetlenné váltak a szponzorok, amelyeknek jelenléte bizonyos szempontból megoldást jelenthet a Simmons által felvetett problémákra.
A fentiek tükrében talán meglepő lesz, de ha a zenekarok és a zeneipar helyett szigorúan csak a műfajt nézzük, akkor elmondhatjuk, hogy a rock nem hogy halott, de feljövőben van. Nézzünk pár példát a közelmúltból, elsősorban olyan előadóktól, akik nem a rock műfajában alkotnak, és a mainstream zene élvonalába tartoznak.
Az eredendően rapper Machine Gun Kelly szeptemberben jelentette meg Tickets to My Downfall című pop-punk lemezét, amely hangzásban olyan 2000-es évek eleji zenekarokat idéz meg, mint a blink-182 vagy a Sum 41. Áprilisban az eklektikus stílusáról ismert, szintén rapper Post Malone több mint egy órán keresztül játszott Nirvana feldolgozásokat, néhány zenésztárssal kiegészülve. S hogy egy friss megjelenést is mondjunk: a már többféle inkarnáción átesett Miley Cyrus nemrég megjelent új albuma is alapvetően rockos beütésű.
És akkor még nem is említettük a valódi rockzenekarokat, hiszen 2020-ban is rengeteg feltörekvő, vagy már félig-meddig befutott együttest találunk, akik különböző stílusokkal vegyítik a rockot. Ami, legyünk őszinték, elengedhetetlen ahhoz, hogy a rockzenét életben tartsák, hiszen ha az nem fejlődne folyamatosan, nem reagálna az új stílusokra, a változásokra, akkor előbb-utóbb rétegműfajjá válna.
Nem beszélve arról, hogy 30-40-50 év távlatából nehéz újat mutatni a műfajon belül, és még a kilencvenes évek ikonikus zenekarai is próbálnak kísérletezni, új motívumokat csempészni zenéjükbe (pl. a Red Hot Chili Peppers The Getaway vagy a Pearl Jam Gigaton című lemeze). Idén ráadásul Ozzy Osbourne és az AC/DC is új albummal jelentkezett. A rock tehát ilyen szempontból sem halott és sosem fog eltűnni.
Gene Simmons kritikája pontos és helyénvaló abban az értelemben, hogy a zeneipar mai állását figyelembe véve tényleg nem lesz következő Rolling Stones, Beatles, KISS vagy épp Led Zeppelin – azaz nem lesznek olyan zenekarok, akik hasonló státuszba juthatnak majd. Ugyanis ma már nem a rock a meghatározó műfaj. A nagy kiadók a pénzügyi támogatás mellett évtizedekig a mainstreamben tartották a rockot – elég csak megnézni, hogy a nyolcvanas években mennyi hajmetál banda létezett. Vagy, hogy az MTV milyen szerepet játszott a kilencvenes évek elején a grunge népszerűsítésében.
A kérdés pedig nem az, hogy mi lenne a megoldás, hanem, hogy van-e olyan megoldás, amely megoldaná a fent említett problémákat? A már említett szponzorációs modell pénzügyi szempontból valóban megoldás lehet, ugyanakkor az alapvető probléma még nem oldódik meg általa, avagy a rock nem lesz meghatározóbb műfaj.
Véleményünk szerint ugyanakkor a rockzene jó pár éven belül reneszánszát fogja élni, amiben minden bizonnyal az is közre játszhat, hogy a manapság mindent belengő retróláz fordulatot vesz majd, és a 80-as évekről a 90-es évekre kerül majd a hangsúly.
Képek: Billboard; Rolling Stone; Unsplash; Statista
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
