Miért engedtük át a békevágyat Orbán Viktoréknak?

Miért engedtük át a békevágyat Orbán Viktoréknak?

szükségszerűen putyinista az, aki a további vérontás helyett békét szeretne Ukrajnában?

Itt egy újabb sorsfordító kérdés, amit meg kell válaszolnia az európai közvéleménynek, így a magyarnak is. 

S rövid időn belül ez már harmadik, az európai értékeket, az európaiasság étoszát érintő kihívás, és minden perc késlekedésért emberéletekkel fizettünk – csak eddig az Unión belül. 

A 2015-ös migrációs válság nemcsak – konstans – kulturális és társadalmi válságot okozott, de a refugeeswelcome nagyon gyorsan a terrortámadások áldozatainak gyászolásába fordult. A sebek olyan mélyek voltak, hogy volt olyan túlélő, aki inkább a mesterséges eutanáziát választotta az élete folytatása helyett. 

Szóval, megvédhetjük-e Európát és az adófizető EU-s állampolgárok életét a jóemberkedéstől?

Azóta már tudjuk, a kerítés nem annyira rossz dolog, miközben egyre erősebbek az együttélés-szkeptikus politikai erők kontinensszerte. 

Aztán a világjárvány alatt jött az újabb felvetés; vannak-e jogai az uniós polgároknak?

Van-e joga egy európainak a magántulajdonhoz, a megélhetéséhez, az egészségügyhöz, a gyülekezéshez, vagy épp a kételkedéshez?

A koronavírus elleni intézkedések során meghozott korlátozások, lezárások, majd az oltások kötelezővé tétele egy egészen új Európára nyitott ajtót. Ez még akkor is igaz, ha a megválasztott nemzeti, és a demokrácia felett álló bizottsági bürokraták nem találkozhattak eddig pandémiával, de azt jól bebizonyították, hogy

az érdemi döntéshozatal rendkívül gyorsan átkerült tőlük a biotechnológiai cégek igazgatói tanácsába.

Hírdetés

A piaci érdek, a profit döntött uniós állampolgárokról – szószoros értelmében élet és halál urai voltak ezek a multinacionális óriásvállalatok. 

S így jutottunk el a háborúig. Az európai közvélemény döntő része – most még – úgy érzékeli, hogy ez a háború a mi háborúnk, hogy az ukránok valójában értünk harcolnak. Ha elfogadjuk, hogy ez igaz, akkor az már önmagában példázza a gyarmattartó időből ránk maradt uniós gondolkodást, ami gond nélkül áldozza fel ukránok ezreit, tízezreit, hogy valahol a távolban meghaljanak értünk. Pontosabban értük. Ha igaz, hogy ez Európa háborúja az oroszok ellen, akkor miért hagyják, hogy a piszkos munkát az ukránok végezzék el?

Vagy még mindig él az a meglátás, hogy a szláv élet nem ér annyit, mint a Lajtán túli? 

Mikor lesz világos, hogy aki pénzel egy háborút, teljesen mindegy, hogy melyik felet, az részese az emberéletek pusztításának? 

Az meg egy másik jó kérdés, hogy mit kezd majd Európa egy felfegyverzett Ukrajnával? De valószínűleg – kiindulva a migrációs válság kezeléséből – ilyen messzire nem terveznek az uniós döntéshozók, vagy azok az igazgatótanácsok, amelyek helyettük döntenek…

Újév napján reménykedve írom, hogy a békevágy legyőzi a morált az európai közösségben! 

S nemcsak azért, mert minden háborút, így Irak kamu bizonyítékok okán történő lerohanását, a jemeni népirtást is elítéltem, ahogy én is elbizonytalanodtam, amikor az afgánokat magukra hagyta az Egyesült Államok hadserege, és a szerencsétlenek választhattak a tálibok, vagy egy katonai szállítórepülőről való lezuhanás között. A gyakorlati szempont az, hogy előbb-utóbb olyan politikai erők fognak megszólalni az emberek legtisztább vágyának hangján,

miszerint legyen végre béke,

amelyek aztán lehet, hogy tényleg fizetett putyinisták. 

Jó példa Magyarország. Itthon egyedül az orbáni kommunikációban jelenik meg a békevágy. Ha csak az elmúlt pár napot nézzük: a közmédiában az év szava a béke lett, Novák Katalin köztársasági elnök békét kért ünnepi beszédében, valamint Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő mai videójában szintén a kormánya reményét fejezte ki, hogy 2023 békét hoz majd a világban. Azt pedig már unalomig hallgathattuk, hogy – legalábbis kommunikációs szinten – az Ukrajnának szánt katonai támogatást Orbán Viktor a semlegességgel indokolja, és azt is többször hangsúlyozta, hogy csak az agresszor Moszkva és a háborúból gazdagodó Washington tud Ukrajnában békét kötni. Az pedig a kifejezett szerencséje, hogy az ellenzéki közgondolkodás hazánkban úgy működik, hogy mindenben az ellenkezőjét kell mondani annak, amit Orbán Viktor kijelent – így nem hallani a kormánykritikus oldalról a fegyveres konfliktus, így a pusztítás lezárása iránti elköteleződés hangjait. 

Félő, hogy csak úgy, mint a migráció esetében, és a COVID alatti félig nyitott –  félig zárt politika után Orbán Viktor behúzza a „béketáborhoz” csatlakozni kívánókat is. 

Pedig, nem szükségszerűen putyinista az, aki a további vérontás helyett békét szeretne Ukrajnában. S még csak nem is orbánista. Csak emberi.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »