Október 13-án tűzszünet köttetett az egyiptomi Sharm al-Sheikh-ben a két éves és hat napos Izrael&mások-Hamasz&mások háború lezárásaképpen. A dokumentum a Gaza Ceasefire and Reconstruction Framework névre hallgat. Az aláírást fényes ünnepség keretében ejtették meg a magas felek. Nagy felhajtás volt, fényes külsőségek. Az esemény története mégis elég tanulságoss.
A meghívottak
Az Egyiptomi Elnöki Iroda által kiadott eredeti, október 10-i meghívója kilenc nevet tartalmazott: Abdel Fattah el-Sisi – az egyiptomi elnök, Tamim bin Hamad Al Thani – a katari emír, Erdoğan, Trump, Macron, Merz, Starmer, Meloni és Sánchez miniszterelnök nevét.
A megjelentek
12-én keletkezett egy második meghívotti kör, a következő nevekkel: Kyriakos Mitsotakis (Görögország miniszterelnöke), Nikol Pashinyan (Örményország miniszterelnöke), Ilham Aliyev (Azerbajdzsán elnöke), Mahmoud Abbas (a Palesztin Hatóság elnöke), Orbán Viktor (Magyarország miniszterelnöke).
Mitsotakis, a logisztikus
Mint az EU-tagállamok keleti mediterrán biztonsági összekötőjét hívták meg – gondolták volna, hogy van ilyen? – de tulajdonképpen azért, mert Suda Bay görög. Hogy az mi? Kikötő és reptér. Kréta egy pontja, ahonnan az amerikaiak ütni tudnak mindenkit, aki a Közel-Keleten mozog. A helyszínen lezajlott panelbeszélgetésben a „Gázai humanitárius és újjáépítési folyosóról” beszélt, és ehhez ajánlotta fel a görög infrastruktúrát. Bár Mitsotakis nem említette, de ez egy olyan széles folyosó, hogy az említetteken túl akár repülőgép-hordozók is elférnek rajta…
Pashinyan az „ENSZ humanitárius együttműködési koordinátorának” szerepében lépett színre. A valóságban azért, mert Macron kaukázusi embere. Mióta az azeriek kiszorították őket Hegyi-Karabahból, nem bízik Moszkvában – és mint minden tapasztalatnélküli, hisz a nyugati beszédnek. Más választása nem is nagyon van, a muzulmánok tengerében. jellemző, hogy a 2003-ban épült BTC-olajvezeték, ami Bakuból hoz olajat a Földközi-tengerre, minden racionalitás ellenére kikerülte az örményeket. Megbízhatatlan keresztények, gondolták a muszlim szomszédok. És még övék a Karabah! Aztán ha egyszer elvennénk, ezek képesek volnának leállítani az olajat… El is vették. És nem állították le. Mert nem is volt mit.
Aztán úgy alakult, hogy az örmény államfő ’24 januárjában jelezte kilépési szándékát a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetéből (ami ugye orosz), és azóta nemcsak rendszeresen egyeztet a francia elnökkel, de francia fegyvereket is vásárol (Caesar, Mistral). Pashinyan a remény megtestesítője, hogy az EU képes lehet bármilyen befolyást gyakorolni a kaukázusi térségben. A jelenléte ennek a reménynek a leképeződése és orientációjának jutalma volt.
A vicces az, hogy nemcsak igaz francia patrónusával tudott összeölelkezni a rendezvényen, hanem az azeri Aliyevvel is. Azzal, aki épp tavalyelőtt (2023. szeptember 19–20.) operálta le róla a mesénkben még örmény karabahi területet. Őt „Erdoğan kérésre” hívtak meg, a Kaukázusi stabilitás letéteményeseként. Jelezni kívánták, hogy Ankara, Doha és Baku gazdasági blokkot alkot. Bár mint a mellékelt ábra mutatja, ez a blokk sokkal inkább politikai, mint gazdasági.
Aliyev Sharm-al-sheikh-ben megígérte, hogy növelni fogja a Levantéba tartó olaj mennyiségét, amire akár képes is lehet, ha érdekében áll. Azerbajdzsán az említett BTC kiindulópontja, aminek épp az a lényege, hogy nem orosz és nem is iráni eredetű olajat szállít. Vagyis az Ankara-Doha-Baku tengely a gonosz (orosz-iráni) ellenpólusa.
A mai azeri kitermelés – 0,65 × 10⁶ hordó/nap – a GDP 40%-át adja! Ha azonban így folytatják, 27 év múlva minden olajuk el fog fogyni. Ha növelik, gyorsabban. Hogy mennyi 0,65 × 10⁶ hordó/nap? Ötszöröse a Druzsbán Magyarországra és Szlovákiába együttesen leszállított orosz olajnak. A BTC által szállított mennyiség nagyobb felét az Unió veszi meg, 20%-át Izrael.
Október 10-én még úgy nézett ki, hogy a palesztinokat senki nem fogja képviselni. Talán ez szúrhatta az emír szemét, aki mégis csak meghívatta Abbast.
A helyzet tehát úgy fest, hogy a Hamasz gázai politikai hatalmát a nevető Palesztin Hatóság örökölheti, ha nem találnak jobbat. Meg persze, ha a Hamász lemond/ feladja/ elpárolog/ kikényszerül – ami egyelőre nem látszik túl valószínűnek. Meg persze, ha a katariak is úgy akarják. És az elég könnyen lehet. Újabban nem lelkesednek annyira a náluk kvártélyozó palesztinokért.
Végül a magyar miniszterelnök Katar és Egyiptom kezdeményezésére, „az EU-tanács belső arányainak kiegyensúlyozására” volt hivatott megjelenni. Mintha A MMM trió és Sánchez nem lettek volna elegen. Ha akkor kellett volna valódi okot találgatni arra, hogy mit keres Orbán az aláírási ceremónián, azt mondtuk volna, hogy Trump egyszerűen Izraellel és az ukrajnai háborúval kapcsolatos, mondhatnánk „trumpi” álláspontját jutalmazta a meghívással.
Mai ismereteink azonban inkább azt sugallják, hogy Trump azért hívatta meg – mert kétségünk ne legyen, végső soron mindenkit Trump hívott meg – mert már akkor tudta, hogy lesz budapesti csúcs. Csak mi nem tudtuk. Meg Zelenszkij. Meg a tettrekészek.
Miután tehát Trump „3000 év után” összerakta a tűzszünetet, azt négy garantőr írta alá: Abdel Fattah el-Sisi, Tamim bin Hamad Al Thani, Recep Tayyip Erdoğan és Mahmúd Abbas.
Utóbbi annak fényében különösen érdekes, mert két nappal előtte még azt sem tudta, hogy ott lesz! Arról nem is beszélve, hogy legitimitása 2009 óta éppoly kérdéses, mint Zelenszkijé Ukrajnában. De nem volt jelen senki sem a Hamasz, a Hezbollah, a Hutik, vagy Irán részéről, vagyis a „közvetlen” harcoló felek közül senki ott se volt. Igaz, nincs palesztin állam, tehát aláíró se nagyon van. De az is igaz, hogy 2006 óta választás nem zajlott – mert mind a Hamasznak, mind Fatahnak (Abbas pártja) kényelmes volt így. A helyzet 19 éve változatlan: Gaza: Hamas; Ciszjordánia (Júdea és Szamária): Abbas.
A másik három aláíró világos pozícióban szerepelt, Egyiptom, Katar és Törökország színeiben.
Az sem lényegtelen, hogy Izrael nem írt alá semmit. Netanyahu a zsidó ünnepekre hivatkozva maradt távol, de olyat is lehetett hallani, hogy Erdoğan jelentette volna ki, hogy ha a zsidó miniszterelnök ott lesz, akkor ő nem. Ha így tett, elég oktalanul tette, mert ezzel azt a helyzetet állította elő, hogy a megállapodást, amit ő a saját aláírásával támogatni vállalt, olyasvalaki szegheti meg, akinek aláírása nem is szerepel a papíron. Bár a vén róka elég ravasz volt ahhoz, hogy semmi komolyba ne ártsa bele magát: Törökország csak logisztikai és kikötői támogatást (az azeri olaj!) valamint a humanitárius szállítások védelmét vállalta.
Nem volt jelen Irán sem, akit pedig két éve folyamatosan azzal vádol a nemzetközi közösség általunk ismert része, hogy szervezi és támogatja a gázai háború összes proxiját. Más szóval, a dokumentumot a két harcoló fél egyike sem írta alá. Sem Izrael, sem Irán. De még a proxik sem.
Ettől még megállhat egy akár tartós tűzszünet is, ha a garantőrök tényleg betartják vállalásaikat. Egyiptom a határfelügyeletet és a (határmenti) tűzszünet-ellenőrzést (Rafah-átkelő); Katar pénzügyi és újjáépítési finanszírozást; a Palesztin Hatóság a politikai és közigazgatási rendszer újjászervezését vállalta.
Elég bátor vállalások! Ha ugyanis Egyiptom eddig bármikor lezárta volna egy időre gázai határát, talán teljesen lehetetlenné vált volna a fegyverek bejuttatása a gázai területre. Nem hiszem, hogy ez megtörtént volna. Az pedig, hogy a Fatah szervezze újjá Gáza közigazgatását, elég valószínűtlennek tűnik annak fényében, hogy a zsidó hadsereg két év alatt is képtelen volt felszámolni a Hamasz erőit/ fegyverzetét/ alagútjait, egyszóval szervezetét – vajon hogy fogja ezt elérni Abbas Ciszjordániából?
Hogy mindezek után ad-e pénzt Katar? Akár adhat is. De ettől még nyugodtan fog telni a jövő évi Eid al-Fitr, a Ramadán végét jelző ünnep (márc. 17.), ami egyébként a szegényeknek nyújtandó adományozás ideje is. Mert újjáépíteni csak akkor lehet, ha munka közben nem lőnek az új épületekre, s ami még fontosabb, az építőkre sem. És ehhez öt hónap aligha lesz elég.
Hogy Trump nem csinált volna semmit, azt a felvázolt nehézségek ellenére sem mondhatjuk. A tény, hogy ez a négy állam – amelyeknek soványka garanciáik ellenére is igen sok köze van a gázai háborúhoz – kötélnek áll és aláírt egy dokumentumot, nem semmiség. Egy sincs ugyanis köztük, akinek szívügye volna a zsidók támogatása. Meg a palesztinoké sem az. Az elmúlt két év világosan mutatja, hogy nem esik nehezükre keresztbe tenni Izraelnek – mind a harcmezőn, mind a nemzetközi diplomáciai térben. Még a palesztinok vére árán is. Pontosan úgy, ahogy Stramerék az ukránokkal teszik.
Nos, ezen a kivárásos nézőtéren csapott szét Trump, és a súlyos amerikai befolyást felhasználva rávette a tétovázó feleket, hogy villantsanak valamit. Nem sokat. Olyat például, hogy valaki rá is csapna a heveskedő puskás kezekre Gázában, senki se vállalt. De annyit mégis, hogy aláírjanak egy papírt, hogy van őnekik szándékuk, legalább.
Mint tudjuk, ez az, ami egyre csak fokozódik. Ki tudná megmondani például, hogy miért kellett most a fél nyugatnak deklarálnia a kétállami megoldást, ha eddig nem kellett? Csak nem gondolja valaki, hogy humanitárius aggályaik vannak? Pont azoknak, akik vidáman szítják az ukrajnai háború tüzét? Mert ezek – micsoda véletlen! – ugyanazok!
A névsor tekintélyes: Spanyolország, Írország, Norvégia, Szlovénia, Örményország és Mexikó. Majd az Egyesült Királyság, Kanada, Ausztrália, egyszerre, aztán Portugália, Franciaország, Belgium, Luxemburg és Andorra (az egereknek is, hirtelen milyen fontos lett!). De ki gondolta volna, hogy közülük korábban egyik sem! Nem zavaró ez egy picit, a szándékok tisztaságát, és az EU „értékeit” illetően?
Anélkül, hogy a pártolók és az ellenzők közt igazságot akarnánk tenni, jegyezzük meg: ez nem történt meg ’48-ban, de nem történt meg ’73-ban sem. Mindkét esetben a szomszédos arab országok támadtak Izraelre. De nem történt meg ’67-ben vagy ’82-ben sem, amikor meg a zsidók a szomszédaikra.
Mi változott? A lakosság és a tartás. Ezekben az országokban 8-10%-ra nőtt a muzulmánok aránya és 8-10%-ra csökkent a polgárok önbecsülése. Márpedig a hatalomban maradásra égető szüksége van a progresszíveknek, másképp nem folytatható az” európai értékrend” szisztematikus aláásása. A helyébe lépő gyarmatosítói szégyenérzet, a férfiszerep megkérdőjelezése, a női attitűd megvetésének divatja, a meritokráciát sárba rántó elhülyülés igazolása, a hit helyébe lépő beteges méretű jóemberkedés elbizonytalanít és gúzsbaköt. Ez az ok, egyben a magyarázat. Kell a szavazat. És kik szavaznak rájuk? – az elbizonytalanítottak és a palesztinpártiak.
A dokumentumot négyen aláírták – ők tartoznak betartatni azt – míg másik két és felen csak tanúsították: Franciaország (Macron), az USA (Trump) és az ENSZ (Guterres). Azért ez sem ügyetlen! Trump képes volt rákényszeríteni négy országot, melyek mindegyike rá van szorulva, hogy viselkedjenek valahogy. Maguktól nem ment nekik. De ő nem írta alá, hogy felelne a fejleményekért. Az ment, hogy rátenyereljenek Szíriára (a törökök). Az egyiptomiaknak, hogy lefölözzék az alagútkereskedelem hasznát.
Ezzel szemben a palesztin hatóságnak csak az ment, hogy 2006-ban elvesztette Gázát. Ez mindjárt mutatja befolyását és potenciálját. Abbas kényszerpályán mozog és abban a tudatban, hogy bármit is ír alá, nem lesz őneki semmi szerepe Gázában a következő 25 évben!
A legérdekesebb azonban Katar. A Hamasz vezetői két éve onnan szervezik a háborút, intézik a fegyverszállításokat, az akciókat és védik azokat, akik harcolni ugyan nem akarnak, de tetszik nekik, hogy mások meghalnak az érdekeikért. Mint a briteknek az ukránok.
És mi történik? Sor kerül a Mossad első fiaskójára két év alatt: a Katar legdrágább lakóövezetében álló épületre kilőtt rakéta, ahol amúgy diplomaták, üzletemberek és külföldiek rezidenciái állnak, nem találják el a Hamasz vezetőit. Akik persze ott éldegéltek, többek között az Unió humanitárius pénzén. Milyen érdekes, hogy a legdrágább helyet választották! Nem ám a porrá rombolt Khan Yunisban! És képzeljék, 10 rakétával sem találták el őket! Az épületeket azt igen, mind a hármat azon a telken, de a Hamaszosok épp nem voltak otthon!
Máshol, máskor, mindenki ott volt, ahova lőttek, de ezek, ott és akkor pont nem. Micsoda véletlen! És képzeljék az amerikaiak nem is tudták! Netanyahu nem mondta meg nekik! – de a Sharm al-Sheikh-i dokumentumból a finomítgatás során mégis eltűnt egy pont. A 21-dik. Végül csak 20 lett.
Mit gondolnak, mi volt a 21 pontban? Megmondom: hogy Izrael soha többet nem lő Katarra! „Izrael vállalja, hogy nem hajt végre jövőbeli csapásokat Katar területén; az USA és a nemzetközi közösség elismeri Doha közvetítő szerepét.” Ez a kitétel nem szerepel a végső dokumentumban! No, támogatás ide, közvetítés oda, meg is jött az eszük azonnal! Al Thani emír még a többetide-nemlőnek pontról is lemondott igyekezetében, hogy aláírhassa Trump papírját! Így aztán ami két évig nem sikerült, meglett három hónap alatt. Beleegyezett mindenki! És még felelősséget is vállaltak! Azért ez a Trump! Elég nehéz keze van…
Ami Netanyahut illeti, semmit nem ért el abból, amit akart.
• Nincs felszámolva a Hamasz;
• nincs lefegyverezve Gáza;
• nincs betömve minden alagút;
• és nincsenek kitelepítve a palesztinok sem.
A háborút tehát nem nyerte meg. Bár nem kell attól tartania, hogy a közeli jövőben Irán nagyobb összegeket tolna bele a gázai ellenállásba, de a parázs ott van a hamu alatt.
Mint mondják, a Hamasznak harmincezer harcosa pusztult el a háborúban, de ettől ma épp annyian vannak, ahányan az első napon voltak. Nem mintha tudnám, mit lehetne tenni az ellen a feneketlen gyűlölet ellen, amit a két nép egymás iránt táplál, de ha az nem enyhül, mitől volna életképes bármilyen megoldás? Hogy hogy lehet ezen enyhíteni? Valószínűleg csak nehéz tenyérrel. Vagy magyarok odatelepítésével. Mert azok nem ugráltak ilyen csip-csup megszállásfélékért folyton. Mint az írek.
Így lett aztán béke, amit máris meg-megszegegetnek, de Trump keze elég nehéz lesz a továbbiakban is. Mindenki figyelni és igazodni fog. Egyesek, hogy megtarthassák befolyásukat Szíriában, mások, hogy ne potyogjanak igen pontos rakéták hajnalonta a szomszédjukra. És amíg Trump a székében ül, ez nagy valószínűséggel így is marad. Azaz három évig.
Hogy aztán mi lesz, annak csak Allah a megmondhatója – de lehet, hogy még neki is fel kell hívni Adonájt, rosszabb esetben akár Jézust is. De egyelőre így marad és a pillanatnyi tűzszünetből talán valami tartósított csend is lesz. Aztán hogy kezdődik-e ott építkezés, vagy nem, nem tudhatjuk.
De ha marad a csend, az az oroszokra szorul rá. A leghasznosabb a mi számunkra volna, ha így történne. Mert akkor az a súlyos tenyér egyre érezhetőbben fog Putyin vállára nehezedni.
És ha látták Starmer arcát, akkor biztosak lehetünk benne: az övére is. egy pillanat alatt befagytak ott a mosolyok! Biztosak lehetnek benne, a brit miniszterelnök, mint eddig is, mindent meg fog tenni, hogy elfűrészelje Trump alatt a fát. De egyelőre, amint azt Trump Orbánnak mondta, csak az számít, amit én mondok! És ha az indiai Modi bólintását nézem, nem a levegőbe beszél.
Jaishankar indiai külügyminiszter 2025. augusztus 23-án oda nyilatkozott, hogy „Ha neked problémát jelent, honnan veszünk olajat, ne vásárolj tőlünk.” De október 16-án az amerikai kormány már azt állította, hogy Narendra Modi „megígérte”, India fokozatosan csökkenti az orosz olajimportot. És Modi ezt nem is cáfolta. Bár egy szóvivő később állítólag úgy pontosított, hogy India a nemzeti érdekei szerint cselekszik… de az éppúgy jelentheti azt, hogy nem vesznek több orosz olajat, mint hogy igen. Szóval nem volt cáfolat, csak hír. De ahhoz se név, se forrás. Mi meg vagy elhisszük a Guardaiannek, vagy nem. Annyi bizonyos: az az ”indiai nemzeti érdek” Trumptól is erősen függhet…
És ez nekünk jó volna. Ha délkelet után keleten is elülhetne végre a robbanások zaja. És úgy fest, ezt – tetszik nem tetszik – csak Trumptól várhatjuk!
Micskó András
Nyitókép forrása: SITA
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
