Ki ne hallott volna a 13 gyarmat függetlenségi háborújáról? Az észak-amerikai brit gyarmatok vívták a Brit Birodalom ellen, s az előbbiek győzelmével zárult. Mondanom sem kell, hogy a gyarmatokat segítették a spanyolok, a hollandok és a franciák. Nem lepődtek meg, ugye?
Alig negyven évvel e háború után, 1823 decemberében, Monroe elnök egy deklarációt olvasott fel a kongresszusban. Ebben a következő elhíresült mondatokat mondta:
„Mi tehát az Egyesült Államok és azon [európai] hatalmak közt fennálló baráti viszonyt illetőleg kijelentjük, hogy békénkre és biztonságunkra veszedelmesnek tartunk minden kísérletet az ő részükről rendszereiknek e félgömb bármely részére való kiterjesztése iránt… Tartozunk annyival… hogy kinyilvánítsuk: a rendszerük kiterjesztésére irányuló bármilyen kísérlet a nyugati félgömbön veszélyt jelent békénkre és biztonságunkra nézve. Az európai hatalmak már létező gyarmatainak ügyeibe eddig sem avatkoztunk bele, és ezután sem szándékozunk.”
Alig valamivel később Jefferson elnök amellett érvelt, hogy Észak- és Dél-Amerikának Európától eltérő érdekei vannak, az amerikai nemzeteknek össze kell fogniuk, hogy önállóan és egyéni módon valósíthassák meg az Európától független köztársasági államberendezkedést! Amikor az Egyesült államok elnöke ezt bejelentette, az 13 „állam” területe egy keskeny sávocska volt csak a kontinens keleti partján!
Másszóval azt mondta, egyáltalán nem kívánatos, hogy bármely európai hatalom Észak- vagy Dél-Amerikában bármilyen terjeszkedést fontolgasson, mert ennek az Egyesült Államok nem fog örülni. Cserébe (!) megígérik, hogy nem zaklatják az európai nagyhatalmak gyarmatait. Mondanom sem kell, ez utóbbit körülbelül 15 percig tartották be. A következő száz évben bekebelezik a teljes kontinenst a nyugati partig, és ráteszik a kezüket mindenre, amire lehet. Az Egyesült Államok megszerzi Amerikai-Szamoát, megszállja a Fülöp-szigeteket, Nicaraguát, Kuba, Guam és Puerto Rico az USA protektorátusává válik. Hogy mik voltak ezek korábban? Brit, holland, spanyol és francia, dán (Virgin-szk!) gyarmatok.
Felhasználtak minden eszközt, amit csak el tudnak képzelni, az erőszaktól a cselvetésen át a vásárlásig. A franciáktól pénzért veszik meg a középső, természetesen indiánok által lakott területeket – mintha a franciáké lett volna – és kiirtják az őslakosságot. Kiszorítják a briteket a Nagy-tavak vidékéről, a Mexikóhoz (korábban spanyol gyarmat) tartozó Texast (Tejas) ráveszik, hogy kérje felvételét az Unióba, majd a rájuk támadó Mexikótól elhódítják a teljes nyugati partot. Az Egyesült Államok annektálta Mexikó területének 55%-át.
Az amerikaiak a wikipedia szerint csak a XIX. században 64 háborút viseltek, ennek nagyobb részét saját indiánjaik ellen, a többit kifejezetten érdekszférájuk kiterjesztése miatt. Az indián háborúk (és az amerikai emberség) rövid rezüméje: „az indiánok áthúzódtak Kanadába”; „Tecumseh konföderációja vereséget szenved”; „az arikarákat a mandanokkal és hidatszákkal együtt észak-dakotai rezervátumba költöztetik”; „az apacsokat rezervátumokba kényszerítik”; „a navahókat rezervátumokba költöztetik…” Ezekben a mondatokban, ahogy mondani szokták, „érezni a törődést.” Az utolsó indián autonómia-törekvéseket 1914-15-ben verik le. Nem a világ végén: Utahban és Coloradoban. Nem érdekelt senkit. A „nagyhatalmak” épp egymást ölték.
A fentiekből azonban egyáltalán nem következik, hogy akár az 1800-as években is, megmaradtak volna a saját maguk által „megigényelt” Amerikájukban! Ott voltak mindenütt, a Fiji-szigetekről a Földközi-tengeren át (Egyiptom, Észak-Afrika) Kínáig. És bár flottájuk és gazdasági erejük nem volt a brithez, de a franciához sem mérhető, 1845-ben James Knox Polk elnök már figyelmeztette Nagy-Britanniát és Spanyolországot, hogy ne létesítsenek támaszpontokat Oregonban, Kaliforniában és a Yucatán-félszigeten. Az „Amerika az amerikaiaké”-elv húsz év alatt kézzelfogható valósággá változott. 1867-ben pedig már katonai nyomást gyakoroltak a mexikói határon, hogy a franciákat az általuk létrehozott mexikói bábcsászárság megszüntetésére kényszerítsék.
A Monroe-doktrína, amikor azt az elnök felolvasta, csak egy nyilatkozat volt, amiben az Egyesült Államok azzal igyekezett időt nyerni magának az európai hatalmaktól, hogy bejelentette, nincsenek igényei Amerikán kívül. S mivel a gyarmatok több évszázad után akkoriban kezdtek függetlenségi háborúikba, ez a nyilatkozat akár meg is nyugtathatta a bajban lévő megszólítottakat. Ugyan, ki tartott volna akkoriban Amerikától? Napóleon, a brit tengeri blokád szorításában el is adta a francia területeket, de amikor utódai megpróbálták visszaszerezni befolyásukat (Mexikóban), már késő volt. De nem hiszem, hogy volna az a pénz, amiért Putyin ma eladná Alaszkát az amerikaiaknak!
Az Amerika az amerikaiaké mondás aztán a XX. századra lassan „A Föld az amerikaiakévá” változott. Ugyan kevésszer mondták, de annál többet gyakorolták! Amerika már nemcsak Amerikára tartott igényt: az első világháború óta már az egész világra. És 1945-től ezt meg is valósította. De – mint annak idején az indiánok – megint lettek, akiknek ez a terjeszkedés nem tetszik annyira, mint az Exxonnak, a Monsantonak, vagy a Microsoftnak. Hogy aztán ők, a lázadozó őslakosság úgy jár-e megint, mint rézbőrű elődeik, nem tudjuk. De a harcoló felek groteszk módon ugyanazok lesznek, mint 124 éve, a Boxerlázadásban:
Most, a XXI. században van azonban még öt és fél milliárd ember, akit, ahogy elődeit sem, nem kérdezett meg senki. Akkor sem és azóta sem. Csak viseltek ellenük kb. 250 háborút, ebből úgy 248-at az USA és szövetségesei, a maradék kettőt meg a kínaiak. Ezek lesznek (most is) a nézőközönség. Szerintem drukkolnunk kéne, hogy nekünk drukkoljanak, mert máskülönben nagyon nagy baj lesz. Lehet, hogy még akkor is!
Micskó András
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
